Demarkációs vonal lett az ablakrács a szentesi gimnáziumban

Kis-Magyarország

Nem hallgattak a tankerületre, a kormánypárti képviselőre és Rétvári Bencére a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatos diákjainak szülei, a félreállított művészeti iskolát választották a délutáni képzésekhez, s ebben melléjük állt a szentesi önkormányzat is. Az együttélés mindennapjai abszurdba hajlanak.

Berácsoztatta a szentesi Horváth Mihály Gimnázium (HMG) két termének az ablakait, pedig azt a két termet nem is a gimnázium használja: a délutáni foglalkozásokat tartó Keleti István Művészeti Iskolának (KIMI) adta oda Szentes városa. Az épület tulajdonosát, az önkormányzatot nem értesítették. 

A gimnázium és a művészeti iskola nincs jóban.

A HMG 1978 óta folytat drámai-irodalmi képzést. Délelőtt a diákok egyebek közt színházi alapismereteket, színháztörténetet, népi, balett- és társastáncot tanulnak. Délután hetente négy órában a művészeti iskola képezi őket. Ugyanúgy bizonyítványt kapnak ottani előmenetelükről, mint a gimnáziumban. E délutáni órákat 1998 óta az alapítványi, országszerte több telephelyen működő KIMI tartotta a két intézmény szerződése alapján. Tavaly márciusban a KIMI főigazgatója, Jakubeczné Illich Alíz megkereste a HMG igazgatónőjét, Sipos Kitti Lídiát, hogy megbeszéljen vele valamit, akkor mondta meg neki Sipos Kitti Lídia, hogy a következő tanévtől nem a KIMI-vel, hanem a szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskolával tervezik a délutáni képzések folytatását.

A KIMI vezetője, tanárai mellett az érintett gyerekek szülei is kíváncsiak voltak arra, miért döntött így a gimnázium, de a május végi értekezleten nem lettek tájékozottabbak. Arról értesültek, hogy ez a határozat már az előző októberben megszületett. A szülők a HMG-t felügyelő Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központba is elmentek érdeklődni, de hiába, mert a megadott időpontban odaérve az derült ki, a vezetőnek halaszthatatlan dolga támadt.

A drámatagozat barátai azt látják, hogy az utóbbi két évtizedben a fideszes vezetésű megyei önkormányzat, majd az állam fönntartásában a gimnáziumot és a képzést érintő változtatások rendre rosszul érintik az országos hírű, szabad szellemű műhelyt. Az, amit most Szentesen átéltek, két éve majdnem ugyanilyen forgatókönyv alapján lezajlott Debrecenben is, ahol megszüntették a KIMI által vitt képzést.

Több egykori szentesi diák, köztük Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Alföldi Róbert, Gáspár Sándor, Szőke András színművészek nyílt levélben kérték a döntéshozókat, vizsgálják felül ezt a helyzetet, hogy az eddig bevált modell alapján folyhasson tovább a képzés. Egy döntéshozó, Farkas Sándor kormánypárti országgyűlési képviselő azonban azt mondta, a változtatásra „a délutáni kiegészítő képzések szabálytalanságai, szülői visszajelzések okán” van szükség. Korábban szerettük volna megtudni a képviselőtől, milyen szabálytalanságokat követett el a KIMI. Farkas azt javasolta, a tankerületet kérdezzük. A tankerület nem válaszolt, a szülők pedig nem tudtak szabálytalanságról, és a KIMI is azt közölte, rendszeresen ellenőrzik őket a hatóságok, amelyek nem találtak hibát. Az aHang petíciót indított az ügyben. Az íveket megpróbálták átadni Sipos Kitti Lídia igazgatónőnek, de nem fogadta őket, a gondnok pedig még az iskola kapuját és a hátsó ajtót is bezárta.

Nincsen számodra hely

Varga Ferenc DK-s országgyűlési képviselő csendes tüntetést szervezett a gimnáziumhoz, és az Országgyűlésben is szóba hozta az ügyet. Rétvári Bence államtitkár a kérdéseire azt válaszolta, azért kell lecserélni a KIMI-t a Lajtha iskolára, mert utóbbi kisebb tandíjért fogja elvégezni ugyanazt a munkát, ugyanolyan színvonalon. Varga azt felelte, biztosan nem lesz ugyanaz a színvonal a Lajthában, mert a KIMI tanárait akarták oda átvinni: egy reggel megkérdezték tőlük, hajlandók-e a Lajthában folytatni, és délutánig válaszolniuk kellett. Nemet mondtak. Az, hogy olcsóbb lenne a Lajtha, nem vitás. A KIMI-nek havonta nagyjából 2000 forintot fizettek a szülők, a Lajtha 600 és 1700 forint közötti összegeket tervezett, a képzéstől függően. A 104 drámais diákból 102 szülei úgy döntöttek, hogy a KIMI-nek küldik el a jelentkezési lapot a 2024/25-ös tanévre. A fennmaradó két diák nem színészetet tanul, hanem médiaismereteket.

A KIMI foglalkozásainak azonban a HMG nem adott többé helyet. A szentesi önkormányzat segített a művészeti iskolának. A gimnázium épületében lévő, de használaton kívüli helyiségeket kipofoztatta gyorsan, és odaadta a KIMI-nek. Ez sem ment simán, mert a gimnázium és a tankerület, értesülve az önkormányzat tervéről, lecseréltette a zárakat azokon a helyiségeken.

Ezután az önkormányzat emberei is zárat cseréltek, a munkások gyorsan kipofozták a két termet, a város pedig birtokvédelmi eljárást kezdeményezett. Ebben az eljáró hatóság Szentes városának adott igazat. A jogi huzavona még tart.

A 104 diák tehát délelőtt a gimnáziumban tanul, délután pedig a művészeti iskola most már berácsozott ablakú helyiségeiben, ahová, bár ugyanabban az épületben vannak, külön ajtón kell bemenni.

 
A berácsozott ablakok 
Fotó: Olvasói fotó

Jakubeczné Illich Alíz, a KIMI főigazgatója a Narancsnak azt írta, nagyon nagy segítséget kaptak az önkormányzattól szentesi telephelyük működéséhez, de „a helyzet ideálisnak azért nem mondható, és békesség sincs”. A főigazgató szerint csak azért kénytelen elfogadni a tankerület és a gimnázium ezt a helyzetet, mert Magyarországon egyelőre szabad iskolaválasztás van. A főigazgató azóta sem kapott választ arra, hogy miért bontott velük szerződést a HMG.

Arra kértük Sipos Kitti Lídiát, adjon lehetőséget személyes találkozóra. Nem akart interjút adni, azt javasolta, írásban küldjük el a kérdéseinket. Azt kérdeztük tőle, szerinte működhet-e hosszú távon békességben a délelőtti és délutáni drámai képzés, lehetségesnek tartja-e, hogy a szülők döntését figyelembe véve a következő tanévtől ismét a KIMI-vel kössenek szerződést. Válaszában azt írta: „a Horváth Mihály Gimnázium a drámatagozatos képzést a 2025/2026-os tanévre meghirdette, az intézmény pedagógia programja tartalmazza a drámatagozat alapképzésének elveit, szabályait. A Lajtha László AMI és a Horváth Mihály Gimnázium a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ fenntartásában működik. Az intézménynek a kötelező tanórák megszervezése a feladata, amely a jogszabályi keretek között történik.”

Szerettük volna tudni, van-e arra mód, hogy a drámatagozatosok délután is használhassák a gimnázium épületében azt a nagytermet, amelyet korábban belaktak. Az iránt is érdeklődtünk, igaz-e, hogy a végzős drámaisok szalagavató táncát egy másik iskola tornatermében próbálták, mert a HMG erre nem tudott helyet biztosítani. A válasz: „Az iskola épületében lévő összes terem az intézmény használatában áll. A tornaterem az egész intézmény tanulóit szolgálja, így használatának, beosztásának koordinálása a vezetőség feladata.”

„Teljesen elkülönül egymástól”

Megkérdeztük, szerinte van-e alapja annak a félelemnek, hogy a szentesi jobboldal végső soron meg akarja szüntetni a drámatagozatos képzést. „Az intézményben politikamentes szakmai munka folyik. Igazgatóként a Horváth Mihály Gimnázium jogszabályszerű működése és az itt tanuló diákok magas színvonalú oktatásának biztosítása a célom” – írta.

Szerettük volna megtudni, hogy a KIMI használta helyiségekről végleg lemondott-e a gimnázium. „A Keleti István Művészeti Iskola vonatkozásában nem áll rendelkezésünkre információ arról, hogy ki felel az iskola által használt helyiségek ügyében” – válaszolta az igazgatónő.

Megkérdeztük végül, miért kerültek rácsok az ablakra. „Az intézmény által oktatási célra nem használt épületrészt az önkormányzat használatba vette, a két épületrész elkülönítésre került. Az intézmény vagyonkezelésében lévő épületrész vagyonbiztonságáért a vezető felel, ennek keretében a két épületrész teljesen elkülönült egymástól” – reagált az igazgatónő.

 
Rácsok. 
Fotó: Olvasói fotó

A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központtól is azt kérdeztük, működhet-e a mostani formában, békességben a délelőtti és a délutáni képzés, esetleg lehetséges-e, hogy a tankerület a szülők szándékának megfelelően visszafogadja a KIMI-t. A birtokvédelmi eljárás állásáról is kérdeztük Miklós Anikót, a tankerület vezetőjét, no meg a rácsokról is. Miklós Anikó is azt válaszolta, hogy „a drámatagozatos képzést a jelenlegi és a következő tanévre is” meghirdették, és emellett a délutáni foglalkozásokat is megszervezik. „Ebből is látszik, hogy hosszú távra tervezünk. Célunk, hogy a gyermekek rendezett körülmények között, magas színvonalú oktatásban részesüljenek. Ez vonatkozik a drámatagozatra is, ahol a jelenlegi formában biztosítjuk a minőségi oktatást, és a számon kérhető munkát, rendezett körülmények között. Az intézmény pedagógiai programja tartalmazza a drámatagozat alapképzésének részletes szabályait, de természetesen a szülők a délutáni, fakultatív szakkörökről, tagozatokról szabadon dönthetnek. Az intézmény által oktatási célra nem használt épületrészt az önkormányzat mint tulajdonos használatba vette, a két épületrész teljesen elkülönült egymástól, ezért kellett a közös ajtót lezárni. Ilyen módon az önkormányzat vagyonkezelésében lévő épületrészről további információt illetékesség hiányában nem tudunk adni.”

A rácsok felszerelésének okáról azt hallottuk, az a két helyiség is az épület áramkörén van, és előfordult, hogy valaki lekapcsolta a KIMI által használt két helyiségbe szolgáló billenőkapcsolót a közös kapcsolótáblán. Annak érdekében, hogy a délutáni foglalkozást meg lehessen tartani, fel kellett kapcsolni, amit csak az ablakon kimászva tudtak megtenni. Ezt észrevették a gimnáziumban, s ezután intézkedtek.

A rácsok fölszerelése után Szabó Zoltán Ferenc (Jövőnk Szentes Egyesület) szentesi polgármester tudomásunk szerint hivatalos eljárást indított. Azért is, mert a tankerület arra hivatkozott a termekért folyó birtokvitában, hogy korábban egy adott időben, azokban a helyiségekben tartott órákat a HMG, és ezen az alapon a törvény szerint elsőbbséget élvezne a használatára az önkormányzattal és a KIMI-vel szemben. Az önkormányzatnak azonban van bizonyítéka arra, hogy a tankerület által megadott időben azokban a termekben vezetékek lógtak ki a falból, és építési törmelék volt a padlón. Ha ott, akkor tényleg órákat tartottak, azzal veszélyeztették a gyerekek testi épségét – érvel Szentes vezetése.

Levegőt! 

Ezt a kapcsolatot jól jellemzi, hogy az új szentesi képviselő-testület alakuló ülésén, októberben a drámatagozat diákjai a KIMI szervezésében adtak ünnepi műsort. A városháza dísztermében – a szeged.hu tudósítása szerint – elhangzott József Attila Levegőt! című verse is. Matos Ibolya tanárnőt, aki huszonöt évig tanított a gimnázium drámatagozatán, majd a státusztörvény miatt távozott, most a KIMI óraadóként alkalmazza. Ő Laár András Korrupciós versét mondta el a jelenlévők felé fordulva. A teremben ült Farkas Sándor országgyűlési képviselő, és az első sorban Sipos Kitti Lídia is, aki önkormányzati képviselő is, a kormánypárti – Szentesen ellenzéki – frakcióban.

Amikor a KIMI szentesi drámatagozata szeptemberben megnyitotta a tanévet, az ünnepségen felhívták, kihangosították Keserű Imrét, aki annak idején szintén a HMG tanára volt – elküldése miatt tüntettek tanárok és diákok is –, és a KIMI-ben most színészmesterséget, vers- és prózamondást tanít. Azt mondta, ez „rendkívül bonyolult tanév”, és kössék föl a gatyájukat a kilencedikesek, mert ők lesznek a végzősök, amikor a tagozat az ötvenéves fennállását ünnepli.

A diákokhoz intézett intelmeket egy másik tanár, Szebeni Zoltán azzal egészítette ki, hogy érjék akármilyen meglepetések őket az év folyamán, viselkedjenek okosan, kellő önuralommal, és ebben másoknak is segítsenek.

A kedélyek valamennyire elcsitultak – mondta a Narancsnak egy szülő –, de a drámais diákok és tanárok szívatva vannak, és akkor finoman fogalmazok. Az igazgatónő továbbra sem akar velünk találkozni. Bezárkózik, nem lehet vele beszélni. Azt is hallottuk, hogy a következő felvételin a drámatagozatra nem lesz képességfelmérés. Nem kell énekelni, verset mondani, ahogy eddig, hanem a központi írásbeli felvételi eredménye alapján veszik föl az újakat. Az igazgatónő néha kiabál, a gyerekek pedig reagálnak, vitatkoznak is vele.”

A diákok ihletet kaptak a Sipos Kitti Lídiával folytatott egyik vitájukból. Dialógust írtak, a mesterséges intelligencia segítségével operazenét írattak hozzá, és felvételt készítettek belőle.

Érzelmes tenor énekli: „Szeretnénk elmondani a véleményünket, most mondta, hogy együtt szeretne működni, de mi nem mondhatjuk el a véleményünket?” Zord férfihang válaszol: „Te velem ne üvöltözz! Te mit képzelsz magadról? Te kinek képzeled magad? Még egy ilyen, és igazgatói figyelmeztetést kapsz! Te mit képzelsz, hogy üvöltözöl velem? Te ki vagy? 8 osztállyal rendelkezel! Ebben az iskolában én vagyok a vezető, ezt el kell fogadnod, mindannyiótoknak el kell fogadni! Kiléptek innen, és bekerültök egy olyan rendszerbe, ahol nem az lesz, amit ti mondtok, és itt sem az van, mert meg kell tanulni. (…) Te mi a fenét képzelsz magadról? Te itt még egy pici kisgyerek vagy, de megbocsátok neked, mert én ismerem az ilyen jellegű viselkedést, és annak az okát is, és nagyon sajnállak mindannyiótokat, téged is.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.