Harmincan felmondtak a Kolibri Színházban az új igazgató miatt

  • narancs.hu
  • 2025. március 1.

Színház

Áprilisban működésképtelenné válhat a színház.

Bejelentette távozását a 75 főt foglalkoztató Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház húsz alkalmazottja, valamint további tíz fő, akik régóta vállalkozóként dolgoztak a teátrumban, mert nem akarnak együtt dolgozni az új igazgatóval, Zalán Jánossal – írja a hvg.hu.

A lap szerint a felmondott munkatársak közül a legtöbben április 30-i határidővel távoznak. Köztük van számos színész, így a színház három legfoglalkoztatottabb művésze, Nyirkó Krisztina, Nizsai Dániel és Krausz Gábor, valamint a színház rendezője, Vidovszky György és látványtervezője, Orosz Klaudia is.

Áprilisi távozásukkal a színház gyakorlatig működésképtelen lesz.

A távozók között van a két ügyelő, a teljes színházi nevelési csapat, a kellékes és a művészeti titkár is. Voltak, akik úgy akartak felmondani, hogy az évad végéig maradnak, de a színházvezetés rábeszélte őket, hogy ha már mennek, menjenek áprilistól, mert májusban már úgysem tud játszani a színház. A portál megjegyzi, további felmondások is várhatók. 

Novák János a színház alapító igazgatója a hvg.hu megkeresésére úgy kommentálta a felmondásokat, ott rontotta el, hogy nem adta be újra a pályázatát, „kinyitottam ezzel a kaput, és beáradhatott minden addig elfojtott indulat”. Arra a kérdésre, nem fáj-e látni, hogy összeomlik a műve, azt mondta: „A repülők sem maradnak örökké az égen”. Amikor arról kérdezték, miért legitimálja személyével az ennyire elutasított Zalán Jánost, azt válaszolta: így reméli azt, hogy valami megmaradhat az 1992-ben létrehozott teátrumból. 

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a Kolibri Színházban a társulat tiltakozása ellenére nevezték ki igazgatónak Zalán Jánost. A nagy port kavart igazgatóváltásról ebben a cikkünkben írunk bővebben:

Zalán Jánossal készült interjúnk pedig itt olvasható:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.