Stohl András: „Abszurd, hogy összesen tízszer fog lemenni”

  • narancs.hu
  • 2013. május 15.

Színház

A Magyar Narancs legfrissebb számában nagyinterjút közlünk Stohl Andrással, aki Alföldi Róbert utolsó nemzetis rendezésében, a Mephistóban főszerepel. A felkészülés gyötrelmei, Törőcsik bókja, a legendás Szabó-film, a jövő Vidnyánszkyval és nélküle: minden szóba kerül. Fotógalériával!

Magyar Narancs: A pénteki premieren gondolt erre? Hogy vége?

Stohl András: Persze, folyamatosan ott volt a fejünkben, milyen abszurd, hogy összesen tízszer fog lemenni egy ekkora munka – mert most nemcsak én, hanem mindenki igazán odarakta magát. Itt egy nyiffanás nem volt, semmi nyafogás, hogy jaj, minek szenvedünk ezzel ennyit, ha úgyis csak párszor játsszuk. Mert a Mephistóról mindenki tudta, hogy végül ezzel fogunk majd kezet a nézőinkkel.

MN: Nemrég vált biztossá, hogy a Vígszínházban folytatja, pedig az új igazgató marasztalta. Nagyon direkt, de ugyanolyan kézenfekvő is a párhuzam: ez höfgeni dilemma volt? Hogy maradjon-e Vidnyánszky Attila új Nemzetijében?

SA: Valamelyest biztos, igen, az ember elgondolkozik ezen, hogy merre épül a karrierje, mit tud bevállalni, mivel tud egyetérteni. De most még nem tudjuk, mivel értünk vagy nem értünk egyet, mert csak találgathatjuk, milyen színházat csinál majd Attila. Úgyhogy fölösleges lenne előre pocskondiázni.

MN: Értem én, a Nemzeti jelenlegi gárdája többnyire ilyen píszín és visszafogottan nyilatkozik Vidnyánszkyról. De az már most világos, hogy az új Nemzeti Színház a Nemzeti Együttműködés Rendszerének reprezentatív, felszentelt helye lesz – voltaképpen függetlenül attól, szakmailag hogyan szuperál. Aki ide szerződik vagy itt marad, megtesz egy apró lépést, kimond egy félénk igent – éppen úgy, ahogy Höfgen haladt előre.

SA: Lehet, hogy így van. Nekem az lett volna fontos, hogy valahol, valahogy együtt tudjon maradni egy csapat az innen távozókból. Egy darabig úgy tűnt, hogy ez sikerülhet, végül mégis szétszéledünk. De a Vígben az első előadást Alföldi rendezi, a Danton halálát, amiben együtt játszhatok László Zsolttal és Hevér Gáborral.

A Magyar Narancs május 16-i lapszámában megjelenő, Urfi Péter által készített, drámai hangvételű interjúból egyebek mellett kiderül még, miért kérte Stohlt Alföldi arra, hogy fogja vissza magát, miért nem foglalkozott a színész a híres Szabó-filmmel, miért nyugtatta meg a Joker-álarc, hogyan viszonyul a felfokozott politikai indulatokhoz, és hogyan viseli lelkileg, hogy vissza kell majd térnie néha Vidnyánszky Attila színházába.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.