Egotrip
Kálmán C. György: Magánvalóság (Az anya neve)
...És akkor szemem bepárásodott, s könnyeimen át megképződött egy vízió, amelyet azóta sem felejtek, most már soha: a deli legkisebb fiú a mesevilágból, a ragyogó szemű, kamaszosan félszeg, nem túl okos, de határozott Tomi gyerek, amint ősz szüleit és szeretett feleségét átkarolva áll, csak áll a viharban, s féltve-óva vezeti őket keresztül a sárdobálók ocsmány tömegén, sírással küszködve, mégis bátran, a felkelő nap felé, ahol szarvasünők isznak a patakparton, macskák gombolyaggal játszanak, és ott éjszaka nem lesz, és nem lesz szükségük szövétnekre és napvilágra, mert az úristen világosítja meg őket, és országolnak örökkön örökké. Mert mindent, de az anyja (!) leánykori (!!) nevét (!!!), azt bántani nem hagyja, soha. Undorral vegyes megdöbbenés ül ki ifjúi tekintetére, erre a nemes, bár csaknem hamvas, ránctalan arcra: most kezdődik megtörettetése, ilyen fiatalon, szembe kell néznie az élet megannyi mocskával, az ármánnyal, s lesz belőle korán sokat próbált, harcedzett, kemény harcos, szinte a szemünk előtt acélozódik a gazok kíméletlen (ám becsületes) pörölyévé.
