Gyönyör a falakban: A legújabb E-klub

  • - winkler -
  • 1998. szeptember 10.

Tranzit

Nyugodtan lehetne különlegességi panoptikum is: szélsőjobbos szervezkedők viaszújságírót fojtogatnának, Boros "Óriás" Tamás gorillái pedig fölfelé lövöldöznének. Az igazi attrakció persze az a sok kitömött B-C-Zs kategóriás rockzenekar lenne, akik valaha rázendítettek a klub színpadán.
Nyugodtan lehetne különlegességi panoptikum is: szélsőjobbos szervezkedők viaszújságírót fojtogatnának, Boros "Óriás" Tamás gorillái pedig fölfelé lövöldöznének. Az igazi attrakció persze az a sok kitömött B-C-Zs kategóriás rockzenekar lenne, akik valaha rázendítettek a klub színpadán.

Az E-klubot felújították, átépítették, két terem helyett három, színes falak, fények, nagyjából ennyi. A hírek szerint romlottak a statisztikák: az hagyján, hogy a pénteki rockbulik közönsége nem bizonyult aranybányának, de a szombati diszkósok is egyre kevesebben jöttek, és nem költöttek eleget. Ezért a klub most mind ex-, mind pedig intenzív vonalon fejleszteni igyekezett, egyrészt ugye kettő helyett három terem, elitebbnek szánt belsőépítészeti megoldások, valamint a napirend: ezentúl a péntek is diszkó, koncert csak csütörtökön meg esetleg vasárnap.

El tudom képzelni, ha valaki nagy jóindulattal,

messziről és hunyorogva

nézi az új belteret, és nagyon részeg, még bombasztikusnak is találhatja, egyébként nem. Nem látványosan ronda, de minőségében nem tér el a felújítás előtti kategóriától. Kicsit Pearce kapitányos vagy inkább űrgammás, bár ezen a szűk körfolyosón legalább annyira meg kéne nyújtani a Szulák Andit, mint a Xénia-óriásplakátokon, hogy el ne akadjon minden kanyarban. A nagyterem páholyféleségei szintén a modernnek szánt drótostót stílus jegyeit hordozzák, egyszóval manapság már egy ötezer lakosú faluban se biztos, hogy ide tódulna a nép, ha lenne más lehetőség. A plafonon látszik a jó szándék, valami Millennium Falcon-féle, a hangosításon viszont tán még rontottak is: a diszkó úgy dönög, mint egy tíz évvel ezelőtti cucc, szemben mondjuk a szilvásváradi Imperiál klubbal, ahol még a Fresh együttes is olyan dögösen szól, mintha a Motörhead lenne a kísérőzenekar. A

kellemesen ótvar

flippereket, fájdalom, kitúrták, a biliárdasztalra sem önt már senki vörösboros kólát, pusztul a világ, hiába. Állítólag emeltek árat is, ezt nem tudom, egy Unicum most 240, de ebből csak az vonhat le bárminemű trendkövetkeztetést, aki szokott itt unikumozni, nálam még az is belefér, hogy esetleg olcsóbb lett. A nyitóbulin feltűnik Horváth "Na húzzunk innen" Charlie, és egy pillanatra látható a kapafogú lány is, aki olyan ős E-klubos, hogy talán már az Y kromoszómája hosszanti szárán is ki lehet bogarászni valami genetikai változást. Megjelent továbbá annak a számtalan sógornak és sógornőnek a kétharmada, akik itt kerültek rokonságba szegről-végről. Az új formaterv egyiküknek sem tetszik, de az E-klubba nem azért jár az ember, hogy falakban gyönyörködjön.

- winkler -

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.