Táncszínház: Szuper a nudi (A Compaigne Thor a Trafóban)

  • - sisso -
  • 1999. március 4.

Tudomány

Mintha túl sok dudás jött volna össze.
{k199909_39;b}

Táncszínház

A Compaigne Thor a Trafóban

Marton László Távolodó

Van, aki vidám és tudatlan nudistaként éli le az életét, van, aki állig fel szeret öltözni, és úgy érzi jól magát; ám ha a mûvészetben a meztelenségrõl van szó, és voyeurré kényszerül az átlagnézõ, az kényes kérdés. Legalábbis nagyon megoszlanak róla a vélemények. Amikor pedig táncmûvészek vetemednek arra, hogy a maguk teljesen csupasz testi valójában mutatkozzanak - és lejárassák a tütüs, fûzõs balettet -, az még problémásabb: nem festményen vagy fotón, hanem akcióban, élõben, szabadon kell lengeni látni melleket és fütyülõket, szétnyílni hónaljakat, seggeket. Jó, ha alapos ok van rá, nem csak a hatás-hajtóvadászat motiválja a dolgot, mert hamar kilóg a lóláb, és a kezdeti zavar észrevétlen átcsúszik kényelmes maszturbálásba vagy felháborodott távozásba, esetleg frivol beszólásokba, aztán lõttek a mûélvezetnek, magasmûvészetnek egyaránt.

A Compaigne Thor nevû társulat Belgiumból márpedig alaposan levetkõzött a Trafó nevû kortárs mûélvezeti központ közönsége elõtt. Nyilván részben ez magyarázza, hogy két napra elõre elkeltek a jegyek. Tolongott a szakma és a kukkolótábor, megteltek a lépcsõk és az állóhelyek. Igaz, nem minden elõhíresztelés nélkül érkezett a társulat: Thierry Smits koreográfusról beszélték, hogy annyi furcsa dolgot csinált eddig, amit már csak egy nyílt színi plasztikai mûtét múlhatna felül, társulata pedig nem mindennapi tudással megáldott tehetségekbõl verõdött össze.

Az elsõ napon technikai gondok is elõálltak, bekrepált a világítás, fél órát csúszott az elõadás, de az együttes fellépett, nagyon akarták már mutogatni magukat, ha beígérték, a közönség pedig a világért sem távozott volna. Figyelmeztetés is volt, hogy néha elmehet a világítás: akár dramaturgiai mesterfogásnak is beillett volna az a néhány átmeneti pislákolás.

A három húszperces etûdöt Robert Mapplethorpe, Caravaggio és Francis Bacon mûvei ihlették, ami tovább borzolta az amúgy is feszült kedélyeket. Jó fejek, minden esélyt megadtak az elsõ rész utáni távozásra, ha valaki nem bírta volna az erõs felütésnek szánt klasszikus szado-mazo részeket. Óhatatlanul eszébe juthatott bárkinek, hogy vajon a boás fiú hogyan szõrteleníti magát: beleül-e egy lavór gyantába, vagy jó a borotvája, és kicsit mindenkinek összébb szorultak a combjai, amikor a gumipadlón az egyik meztelen táncosfiú hason rángatta a másikat - de csupán egy neves magyar tánciskola-alapító távozott fejét feltûnõen csóválva, hátára vetett kardigánban. Lehetett azért érezni, hogy várni kell ezzel a kivonulással. Nem volt egyértelmûen visszataszító a szemérmetlenség, sõt mintha nagyon finom gesztusok, átmeneti hosszú ruhák, apró bugyogók adták volna a nézõk értésére, hogy amit látnak, azt fogják fel jelzésértékûnek, ne tekintsenek mindig a szõrpamacsokra.

A barokkos második etûdben egy apró, csupasz, piros labda játéka és a hullámzó mozdulatösszhang kötötte le a közönséget, lendülõ végtagok, hajlékony hasfalak. A talpig ruhák mellett új értelmet nyert a felbukkanó átmeneti meztelenség, többé nem lehetett már a puszta koituszra gondolni. Annyi frivolitás sem volt ebben, mint a század eleji balett-táncos fiúk kidudorodó sztreccsnadrágjában. A jól felépített és ezáltal hatásos hármas egység utolsó darabja pedig kikényszerítette az ütemes tapsot, mint egy Broadway-musical utolsó dalbetétje. A föld alatti vasút életképében a teljes csupaszság állapota után lassanként kerültek a szereplõk testére a konfekcióruhák darabjai: térdzokni, cipõ, zakó, néma sikolyok az arc körül, amitõl végül szellemes lett a puszta igazság. Ne ítéljünk elsõre: a király meztelen.

- sisso -

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.