Lemez: Kuba: Kit érdekel a cukor, a szivar, a rum?

  • 1999. március 4.

Tudomány

A kilencvenes évek közepén a world music-mozgalom megszállta Kubát. Felderítõi számtalan kincset tettek hozzáférhetõvé, egészen újakat és feledésbe merülteket egyaránt. Az a két dupla CD, amely most Cuba, illetve Más Ritmo Latino címmel forgalomba került, éppúgy alkalmas beavatásra, mint nosztalgiázásra.

Ha úgy tetszik, Kubában hazatalált a world music-mozgalom. Hiszen a Karib-világ zenéi eredendõen "keverék" jellegûek: afrikai ritmusok és európai dallamok ötvözetei. A kubai son, a trinidadi calypso, a dominikai merengue vagy a jamaicai reggae története elválaszthatatlan a spanyol, francia, brit gyarmatosítás történetétõl.

Kezdetben dobból és énekbõl állt a kubai zene. Erõsek voltak a vallásos gyökerei, az összes istennek megvolt a maga ritmusa. A különféle stílusirányzatok közül a rumba õrizte meg legtovább ezt a kimondott Afro-Cuban hagyományt, míg - ellenpéldaként - a danzón érezteti a legerõsebb európai befolyást. Mára a son vált a legelterjedtebbé, mely Kuba keleti partján alakult ki az 1800-as évek elején az afrikaiak, a spanyolok és a Haitibõl ide menekült franciák "hibrid" muzsikájaként. Egyszerû, rusztikus formái éppoly közkedveltek, mint a nagyzenekarra hangszereltek, közös sarokpontként én csak a sajátos melódiákat, a hangsúlyos ritmusalapot és a 3 x 2 húros - úgynevezett tres - gitárt tudnám említeni.

A két válogatás közül a Cubát szövi át mélyebben a son, olyan nagy múltú zenekarokkal és énekesekkel, mint a Septeto Habanero, a Cuarteto Patria, az Irakere, illetve mint Celia Cruz, Celina González, Beny Moré vagy Eddie Palmieri. A két hölgy, Celia és Celina magasságában érdemes megállni egy pillanatra, tudniillik miközben mindkettõjüket királynõzni szokás, a Castro-rezsimhez való más-más viszonyuk jelképessé vált. Celia azok közé tartozik, akik az emigrációt választották, azóta is New Yorkban boldogul, míg Celina a forradalom támogatójaként (is) intézményesült: folyamatosan jelentek meg a lemezei, saját rádiómûsort mûködtethetett.

Castro rendszere alaposan megregulázta az ötvenes években pezsgõ zenei életet; ha nem is fojtotta el, de túlszabályozottságával ugyancsak keserûbbé tette. Mûködési engedélyhez, minisztériumi bejegyzéshez kötötte a fellépési lehetõségeket, megosztva ezáltal a zenésztársadalmat. Nehéz volt technikai eszközökhöz és végképp nehéz külföldre jutni; monopolizált helyzetbe került a lemezkiadás - egyetlen kiadó, az EGREM mûködött -, s mindez arra kényszerítette az olyan (már) nemzetközi rangú zenészeket is, mint az Irakere-alapító Arturo Sandoval vagy a Sierra Maestra-tag Jesús Alemany, hogy elhagyják Kubát.

*

A Más Ritmo Latino CD szélesebb körbõl merít. Elsõ lemeze a klasszikusokra figyel - közülük persze többen visszaköszönnek a Cubából -, a második a legfrissebb fejleményekre: latin house, latin acid-jazz, latin ragga stílusú felvételekkel. Földrajzilag is határtalanabb: így a kameruni Manu Dibango, a brazil Gilberto Gil, a Puerto Ricó-i Tito Puente és a panamai Ruben Blades is hallható a maga valamelyik örökzöldjével. E pár névvel egyben egy eddig "elhallgatott" irányzat, a salsa is terítékre kerül; egyáltalán, ahogy a son a Cuba albumra, a salsa erre a válogatásra nyomja rá a bélyegét.

A salsa egy "többszörösen összetett" stílust jelöl. A kubai zene és az amerikai big band dzsessz találkozásából született; gyûjtõnévként a hetvenes években kezdték használni a New York-i latin muzsikák jelölésére. Egy salsazenekar rendszerint ritmus- és fúvósszekcióból áll, közöttük - mintegy híd gyanánt - zongorával és bõgõvel. Történetesen a zenéjük kubai rétege éppúgy lehet mambo, mint cha-cha-cha, son, bolero vagy guaracha, így eshet meg, hogy míg számunkra az Irakere vagy a Los Van Van zenekar salsát játszik, a finomabb fülû kubaiak sonra (vagy mambóra és így tovább) esküsznek.

Kétszer százötven perc egészen tisztességes alámerülés. Mondom, mûködik nosztalgiázásként és beavatásnak is; nekem például fogalmam sincs, hogyan bírtam ki idáig Eddie Palmieri Caféja nélkül. Ezt komolyan. Tessék megízlelni, utána kit érdekel a...

Marton László Távolodó

Cuba; Más Ritmo Latino, Wagram/HMK, 1998

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.