Vélemény

Mérő László: Maga itt a tánctanár?

Akkoriban még örökkévalónak látszott a berlini fal, és nyaranként felbukkantak ifjúkorom városi legendái, az endékás csajok. A keletnémetek nem sokfelé utazhattak, így közülük sokan minket választottak egy kis könnyed nyári szórakozásra egy idegen országban. Mint minden városi legendának, az endékás lányokról szólóknak is van némi igazságmagja. Haraszti Miklós (akit ma médiapolitikusként ismerünk, de akkoriban kiválóan induló költő volt) például így írt: "Gyanús szabású orrom, / e történelmi végzet, / mint színmagyar ereklye, / most hódítást tetézett."
  • 2005. február 17.

Nádasdy Ádám: Modern Talking

Elég volt az érdekességekből, a végén még azt hiszi a kedves olvasó, hogy a nyelvészet érdekességekkel foglalkozik. Vegyük a magyar nyelvben a múlt idő képzésének szabályát. (Közbevetés: az én nyelvérzékem szerint a "múltidő" egybeírandó volna, de tartsuk be zokszó nélkül az akadémiai helyesírást, már úgyis liberalizmussal vádolnak.) Köztudomású, hogy a múlt időt kivétel nélkül minden igénél -t, -tt raggal képezzük: tanult, védett. (Az ilyen ragot a hagyományos nyelvtanban "jelnek" nevezik, azt kifejezendő, hogy utána még tehetők ragok; ez az alosztályozás számunkra most mellékes.)

  • Mérő László

  • Nádasdy Ádám
  • 2005. február 17.

Pozsonyi Aranka: Négybõl egy (A Monetáris Tanács kibõvítésérõl)

A Monetáris Tanács (MT) négy új tagjának kinevezése elméletileg nem helyteleníthetõ, de idõzítése miatt erõsen lábszagú áterõltetése után az új tagok kiválasztása virágillatot csempészhetett volna a levegõbe. Úgy tûnt, van is igyekezet konszenzusos szakemberek megtalálására, ám a Gyurcsány-csapat végül mégis nagy ívben válogatta ki jelöltjeit. Pedig lehetett volna másképp is.
  • Pozsonyi Aranka
  • 2005. február 10.

Nyitott borotva

Elõször voltak a lecserélendõ öregecskedõ nõk, aztán jött a nagy jólét, most meg Orbán Viktor "fogja be a száját", és a válogatott is helytállt a terroristákkal felálló Szaúd-Arábia csapata ellen. Miniszterelnökségemet egy rossz viccért! Szó, ami szó, nem volt még kormányfõnk, akit a temperamentuma ennyire el bírt volna ragadni. A hirtelen felindulásból elkövetett gyerekes hülyeségekkel meg az azt követõ bocsánatkérés-féleségekkel a kormányfõ nem csak önmagának árt.
  • 2005. február 10.

Marosán György: Fortélyos remény (Gazdagságról, szegénységrõl, egyenlõtlenségrõl)

A kérdésre, hogy mitõl szegény az egyik, és mitõl gazdag a másik ember, többnyire a "jó családba kell születni" közhellyel szoktak válaszolni. De az országok szegénysége és gazdagsága legalább ilyen zavarba ejtõ, politikailag pedig - ha lehet - még kényesebb kérdés. Ám az átlagpolgár erre is meghökkentõ magabiztossággal válaszol, többnyire ellenõrizhetetlen példákkal és tényként felkínált, de alap nélküli hiedelmekkel. A kutatások az okokról és a tendenciákról a közhiedelemmel ellentétes megállapításokra jutottak. Miközben pedig a tudományos tények egyre megalapozottabbak, a hitek egyre kevésbé megingathatók. Csupán a költõ szavaival ért egyet mindenki: "Retteg a szegénytõl a gazdag / s a gazdagtól fél a szegény. / Fortélyos félelem igazgat / minket s nem csalóka remény."
  • Marosán György
  • 2005. február 10.

Az esélytelenek nyugalmával

Annus Adrián és Fazekas Róbert Lausanne-ba utaztak, hogy a nemzetközi Sportdöntõbíróság elõtt pöröljék vissza gyõzelmüket, melytõl doppingvétség miatt fosztotta meg õket a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A fiúk igazukért, ím elmentek a legvégsõkig, noha tudják, sok jóra nem számíthatnak, hacsak a város nevezetességeinek megtekintése általi személyiségfejlõdésük nem mondható annak. E fórum ugyanis a hozzá panasszal forduló sportolónak egyszer nem adott még igazat. Mégis csak hozzájuk fordulhattak. Nem is az igazukért annyira, inkább igazság-keresõ elszánásukat bizonyítandó.

Földes Ádám: Titokzokni

Jogrendszerünk egyik axiómája szerint a jog nem tudása nem mentesít a felelõsség alól. Ha mindenki ismeri a jogot, és szabadon dönt, akkor mindenkinek viselnie kell a döntésével járó felelõsséget. De valóban ismeri-e mindenki a jogot? S megvan-e mindenkinek a lehetõsége arra, hogy megismerje? Tekintsünk el most attól, hogy ki mekkora késztetést érez jogszabályok böngészésére, és attól is, hogy minden tudás megszerzése bizonyos költségekkel jár. Foglalkozzunk csak azon polgártársainkkal, akik szeretnék megismerni jogaikat, és ennek érdekében még jogszabályokat is hajlandók olvasni.
  • 2005. február 10.

Sűrű fillér, sűrű füst

Az áremelések miatti szokásos hisztériával kezdődött ez az év is. A vinnyogás sokat elárul arról, hogy egyes közéleti személyiségek milyen elképzelésekkel bírnak a gazdaság működésérõl, meg arról is, hogy mit képzelnek az őket hallgatók elképzeléseirõl.
  • Muraközy Balázs
  • 2005. február 10.