Pozsonyi Aranka: Négybõl egy (A Monetáris Tanács kibõvítésérõl)

  • 2005. február 10.

Publicisztika

A Monetáris Tanács (MT) négy új tagjának kinevezése elméletileg nem helyteleníthetõ, de idõzítése miatt erõsen lábszagú áterõltetése után az új tagok kiválasztása virágillatot csempészhetett volna a levegõbe. Úgy tûnt, van is igyekezet konszenzusos szakemberek megtalálására, ám a Gyurcsány-csapat végül mégis nagy ívben válogatta ki jelöltjeit. Pedig lehetett volna másképp is.

A Monetáris Tanács (MT) négy új tagjának kinevezése elméletileg nem helyteleníthető, de időzítése miatt erősen lábszagú áterőltetése után az új tagok kiválasztása virágillatot csempészhetett volna a levegőbe. Úgy tűnt, van is igyekezet konszenzusos szakemberek megtalálására, ám a Gyurcsány-csapat végül mégis nagy ívben válogatta ki jelöltjeit. Pedig lehetett volna másképp is.

Magyarországon ugyanis él legalább öt, a monetáris politikához értő, tájékozott, tudását karbantartó, szakmáját nemcsak tanító, de gyakorló makroközgazdász. S mivel közülük eddig csak egy ült külsősként a Monetáris Tanácsban, négy még simán kinevezhető lett volna. Egyet azért sikerült megtalálni. Neményi Judittól ellenségei sem a szakmai felkészültséget kérik számon. Inkább azt róják föl neki, hogy a jelenlegi Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetésével és a banki stábbal szemben sértett és elfogult.

Nos, ez könnyen elképzelhető. Neményit a Járai-éra elején nem éppen lovagias körülmények között penderítették ki az MNB-ből, most pedig olyan helyzetbe kerül, hogy számon kérhet azokon, akik ebben szerepet játszottak. Sebaj. Az MT összetételét figyelve korántsem probléma, ha a jövőben lesz köztük egy olyan, aki ha másért nem, hát sértettségében kérdésekkel bombázza annak a stábnak a tagjait, amely az MT döntéseit megalapozó tanulmányokat készíti.

H

Hanem az a másik három! Egyikük a rég elfeledett aranystandard rendszer átfogó ismeretéről elhíresült professzor, akinek szakmai tekintélyét nem a monetáris politikában jártasság, hanem a 90-es évek elején a bunkósággal határos rámenősséggel gründolt tanszék vezetése alapozza meg (Bánfi). Van egy később makrogazdasági elemzéseket készítő tanár, aki még 1989-ben is marxista közgazdaságtant oktatott egy olyan egyetemen, ahol akkor már évek óta tudták, sőt tanították, hogy az elmélettel és adaptációival nem írhatók le fejlett piacgazdaságok (Bihari). És egy agrárközgazdász, aki bár valamely szeszély folytán egykor a rektorságig vitte ugyanott és ugyanakkor, amikor a másik kettő gründolt és oktatott, agrárius mivoltától sohasem tudott szabadulni (Csáki).

H

Pedig volt alternatíva. Egy generációval lejjebb, és nem az oktatói karban, hanem a piacon körülnézve föllelhetők lettek volna a megfelelő emberek, mert a monetáris politikához szükséges makrogazda-sági tudást ma egy szűk, 10-20 fős kör képes kamatoztatni. És mert az egyetemek ennél jóval több hasonló képzettségű szakembert bocsátanak ki, okkal gondolhatjuk: azok, akik a piacon megállják a helyü-ket, többnyire jók, köreikben pedig megtalálhatók a legjobbak. (Nevek, címek a szerkesztőségben.) Azok, akiknek a véleményére ma is adnak a hazai és külföldi befektetők, akik írnak, olvasnak, elemeznek, bőrükön érzik a jegybanki döntések súlyát. Negyvenen innen nekik még nem nyugdíjas állás a Monetáris Tanács-tagság. Ha itt végeznek, visszamennek a piacra még többet keresni, tehát nem engedhetik meg maguknak, hogy hátradőlve figyeljék az eseményeket.

Lehetett volna másképp, mert úgy tűnt, megvan az igyekezet, a kormánynak fontos, hogy meg-tépázott makrogazdasági hiteles-ségét a jelöltek elismertségén keresztül helyreállítsa. Mégsem ez történt. Ne mentegessük itt a miniszterelnököt azzal, amivel a rendszer kegyeltjei szokták men-tegetni atyáskodó diktátoraikat, hogy jó a főnök, csak hát a hamis tanácsadók. Mondjuk inkább azt, ami van: a miniszterelnök és a tagok felhajtásában közreműködő munkatársai, tanácsadói nem léptek túl a saját árnyékukon. Ott keresgéltek, ahonnan jöttek, és olyanokat kerestek, akik velük vannak. Ismerős arcok, baráti kézfogások és a Népszabadságban megjelent publikációk jutottak eszükbe. Defaultból.

Lehetett volna egészen másképp is, alakulhatott volna szépen is. Lehetett volna úgy is, hogy Surányi nem írat hülyeségeket a Fidesz programjáról; hogy Orbán kinevezi Surányi jelöltjeit; hogy a pártok nem hajszolják bele egymást a költekezésbe; hogy Járai nem igazítja saját fizimiskájára az MNB-t; hogy nem áll dafke üzemmódra a Monetáris Tanács; hogy saját embereinek jelölésével párhuzamosan a miniszterelnök - a világon először! - a Monetáris Tanácshoz hasonló független szervezet kezébe adja a mindenkori költségvetés kiadási főösszegének meghatározását. De ez már csak ábránd.

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsában az új tagok kinevezése után is kényelmes többségben maradnak az outsiderek. A tizenháromból négy olyan tag van, akinek makrogazdasági felkészültsége és eddigi pályája jó alapot teremtett a monetáris politika legfőbb döntéshozó testületébe kerüléshez. A kitűnő Oblath Gábor és a nagy tapasztalatú Kopits György mellett Neményi Judit és Szapáry György képes a monetáris politikáról önálló gondolatok és kérdések megfogalmazására, míg a többiek - ide értve Járai Zsigmond elnököt, Adamecz Péter és Auth Henrik alelnököket is - nem.

Õk a stáb, a Kiszámíthatóság és a Biztonság foglyai maradnak. Az egymást leső szavazataikkal meghozott döntéseikből a jövőben is hiányozni fog mindaz, ami egy monetáris tanácsot naggyá tehet: a magabiztosság, a minden piaci szereplőnél messzebbre látásból adódó bátorság, vagyis a konszenzustól való eltérés lehetősége.

Figyelmébe ajánljuk