Zene

Otthon a magasban: Kurtág-születésnap a Zeneakadémián

Esorok szerzője, mi tagadás, ünnepi érzeményekkel szállt autóbuszra, mikor március 22-én elindult a Zeneakadémia nagytermébe. Délután ráhangolódott a nagy eseményre, meghallgatott egy-két Kurtág-művet, belelapozott Halász Péter kismonográfiának is csak nagy mellénnyel nevezhető ismeretterjesztő füzetkéjébe, e mindmáig egyetlen (!) magyar nyelvű Kurtág-könyvbe, felidézte Kroó György alapvető Bornemisza- Kurtág-tanulmányát. Az
  • Csont András
  • 2001. március 29.

Lemez: Csoda Bécsből (Zorgina: Polyphonics; Triplicité)

Ruth Eiselsberg (Ausztria), Ellen Santaniello (USA), Rebecca Bain (Kanada); három fiatal hölgy három országból - ez az 1993-ban megalakult Zorgina énekegyüttes. A név baszkul annyit tesz: bölcs öregasszony vagy boszorkány. Specialitásuk a középkor és a kora reneszánsz a capella, vagyis kíséret nélküli, többszólamú zenéje. Eddig két CD jelent meg tőlük: Polyphonics (Ohmnibus Records, OH2000-15, 1996), Triplicité (Raumklang-Musikproduktion, RK 9905, 2000). További részletekről a www.raumklang.de honlapon informálódhatunk.
  • Csont András
  • 2001. március 22.

Film: Nők a sivatagban (Sorozat a Francia Intézetben)

Az utóbbi években annyi rossz és/vagy érdektelen francia filmet sikerült látnom, hogy előre fanyalogtam a Francia Intézet új sorozatától. Az élmény annál durvábbnak ígérkezett, hogy az esemény a Nők a kamera mögött címet viselte, és a nemzetközi nőnapon vette kezdetét. Történetesen egy jó filmmel: Gyarmathy Lívia friss Európa-díjas rövidjével, A gólyával. Akkor még nem sejthettem, hogy két nagyszerű filmet fogok látni.
  • Bori Erzsébet
  • 2001. március 22.

Film: Sztárij sznájper (Vorosilov mesterlövésze)

Az orosz film Nyikita Mihalkov Pereputtya óta sokat veszített bájából és kecsességéből: a változások utáni történetek főszereplői kisemberek, a múlt rendszer megmaradt reményeiből és az új szabadság áldásaiból szemezgető kiszolgáltatottak, akik csak annyi igazságot keresnek az új Oroszországban, amennyi a nagyszobájukat betölti anélkül, hogy kiszaladna a fortocskán.
  • Csillag Márton
  • 2001. március 22.

Lemez: Mielőtt kínossá borulna(Gypsy Caravan)

2000 őszén Magyarországra érkezett Stacy Banet, az amerikai Putumayo kiadó felderítője roma muzsikákat keresni. Összevásárolta, amit csak lehet, aztán nagyot ámulhatott, hiszen a közelmúltban Gypsy Caravan címmel megjelent nemzetközi válogatás tíz zenekarából végül is mi adtunk négyet, s mi több: a Romanyi Rota két számmal is észrevétette magát. Stacy Banet kimondottan folkban utazott, így esett még választása a Kalyi Jagra, az Ando Dromra és az Amaro Sunóra. Az egyik szem persze sír: milyen kár, hogy Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Bandje, aztán a Romano Drom, a Ternipe vagy a Kanizsa Csillagai kimaradt, de a másik hangosabban nevet: ebből a lemezből mégiscsak az derül ki, hogy a magyarországi roma népzenei színtér a nemzetközi fölé emelkedett.
  • m. l. t.
  • 2001. március 22.

Lemez: Nincs remény! (Forever Cuba)

Aki azt hiszi, hogy egyszer csak vége szakad a kubai lemezdömpingnek, az téved. Most a Tumi Music névre hallgató brit lemezkiadó szerencséltetett minket újabb négy albummal, melyek nem is rosszabbak, nem is jobbak az átlagnál.
  • 2001. március 22.

Lemez:Simogatás (Dido: No Angel)

Vergilius és Purcell ismeretében, na jó, ne nagyképűsködjünk, egy átlagos keresztrejtvény-műveltség birtokában a Dido névre beugrik Aeneas is. A világirodalom és az operatörténet egyik nagy szerelmes párja. A karthágói királylány öngyilkos lesz, miután elhagyja őt a trójai háborúból odakeveredett harcos. Ennek persze semmi köze ehhez a Didóhoz, csak ugyanúgy beugrott, ahogy a lemezt hallgatván még más nevek is. Mondok párat, iránytűnek. Suzanne Vega, Sade, Björk, Morcheeba, de leginkább: Cranberries.
  • Sz. T.
  • 2001. március 22.

Film: Karamellbedobás (Lasse Hallström: Csokoládé)

Egy adag somlói galuska pillanatok alatt fel tudja dúlni a közérzetet, erre egy kovászos uborka sose volna képes. Bár a főtt tésztán és a nyers kolbászon is minden alkalommal van mit megbánni, merem állítani: édességgel történik legtöbbször, hogy akaratunk ellenére tesszük magunkévá. Nincs az a kis mennyiség, ami ne volna túl sok valós szükségletünkhöz képest - itt pszichés tapasztaláson kívül táplálkozástudományi tényekre is hivatkozhatnék -, és nincs az a nagy, ami elégségesnek tűnne a vágy ellentételezésére. Az édes a legkevésbé rafinált csábító a négy alapíz közül, közönséges és erőszakos. Ezenkívül diszkriminatív is. Nincsenek önálló üzletek, melyek kizárólag savanyú, keserű vagy sós ennivalókat árusítanának. A cukrászdákban viszont épp csak megtűrik a sajtos masnit és a kávét, talán azok kedvéért, akik a küszöb átlépése után is képesek megőrizni emberi tartásukat. Az utóbb említett sem igazi kivétel, a többség úgyis addig mesterkedik, amíg abból is édességet csinál.
  • Kempf Zita
  • 2001. március 15.

Lemez: A hangok Eötvöse (Eötvös Péter: Vocal Works)

"Akkor hát mi a zeneszerzés célja? Természetesen az ember nem célokkal, hanem hangokkal foglalkozik. De a válasz paradox is lehet: egy célelvű céltalanság vagy egy céltalan játék a cél. Noha e játék az élet igenlése. Nem azzal kísérletezik, hogy rendet teremtsen a káoszból, nem is a teremtés jobbítására sarkall, hanem ráébreszt az életünkre, amely nagyon szép,
  • Csont András
  • 2001. március 15.

Elemi vonzerő (Eleni Mandell: Wishbone; Thrill)

Nem kell szégyellni, ha nem ismerős - szégyelljék magukat a nagy lemezkiadók, amelyeknél megfordult, és amelyeknek mindmáig nem volt sürgős leszerződtetniük. Pedig büszkék lehettek volna, ha náluk mutatkozik be Eleni (ejtsd: eléjni) Mandell. Ehelyett első albumát (Wishbone) saját maga jelentette meg Mr. Charles Records címkével 1998-ban, a másodikat (Thrill) pedig a Space Baby nevű független 2000-ben. Én se tudnék róla semmit, ha tavaly ősszel feladatul nem kapok egy Tom Waits-dalokat feldolgozó lemezt (New Coat Of Paint, Manifesto Records, MCD-import), ahol ő is kezelésbe vett egyet (Muriel, a Foreign Affairs albumról). Ekkor nyomot fogtam.

Töltsön egy temetkezési és menyegzői órát Bregovictyal

Hol volt, hol nem volt a valamikori Jugoszláviában, valamikor a hetvenes évek közepétől egy rockzenekar, Bijelo Dugme nevű. Esztétikai értékeit sokan vitatják azóta is, mindenesetre tény, hogy ügyesen sáfárkodott a bosnyák motívumokkal, és hallatlanul csípte a nép. A gitárosát pedig úgy hívták, hogy Goran Bregovic, szerb és horvát szülők gyermekeként.
  • m. l. t.
  • 2001. március 15.