A pillanat nagyjából az európai romantika korszakában jött el. Wagner A Rajna kincse című operájában Wotan és Loge, a két finomkodó isten alászáll a nibelungok föld alatti birodalmába. Fékeveszett tempójú kovácsolás zaja fogadja őket; Wagner jól hangolt kalapácsokat használt a törpék munkájának érzékeltetésére. Ez az eljárás a kiterjesztés egyik irányának előfutára:
minden zenei hang lehet,
még a zörejek is, ám beillesztve a hagyományos zenei hangok rendjébe. A másik irány a csend felé vezet, ekkor a kiterjesztés oly mérvű, hogy semmi sem zenei hang, hiszen csend van. Vagy minden zenei hang, hiszen csend van. Ennek iskolapéldája Cage 4´ 33" című "zongoradarabja", amelynek előadása során a játékos a mű címében meg- adott ideig ül egyetlen hang leütése nélkül a zongora előtt: az intenció szerint a terembe beszűrődő zajok, a közönség zörejei stb. adják a mű zenéjét. Látjuk a furcsaságot: szemben a szinte teljes addigi zeneirodalommal, e darab már nem vehető lemezre, csakis élő előadásra alkalmas. És látjuk a másik elemet is, e mű legalább annyira happening, mint zongoradarab.
Eötvös Péter Vocal Works című lemeze úgyszólván végigjárja ezt az általam most roppantul leegyszerűsített folyamatot. A lemez első száma kettős ária, a zeneszerző Három nővér című színpadi művének két terjedelmesebb baritonmonológját foglalja egybe, és teremt ezáltal valamiféle különös kortárs hangversenyáriát. A zene itt hagyományosnak nevezhető, a zenei hangok pontosan rögzíthetők a tradicionális kottaírásban, a megformálás mindenekelőtt az érzelmek-érzések "kifejezésére" irányul. Az utána következő, 1973-ban keletkezett Harakiri című darab legalább annyira happening-performance, mint zenei monológ. A CD-n közreadott 1973-as bonni élő felvételen három réteg különíthető el: a japán szöveget recitáló-éneklő hang, a két shakuhachin (különleges japán fuvolán) megszólaló zenei szólam, továbbá egy favágás hangjai-zörejei, ugyanis az előadás alatt a Yasunari Yamaguchi nevű performer egy tuskót vág apró szilánkokra. Élvezetünk - ha ugyan annak nevezhető egy rituális
öngyilkosság előkészületeinek végigfürkészése
- némiképp csökkentett, hiszen a CD-n nem láthatjuk az eseményeket, amelyek értelmesen aligha különíthetők el a zenétől-zörejektől. A performance-ből most rádiójáték lesz.
A következő darab hangsúlyozottan magyar. A címe Mese, és nem más, mint magyar népmesetöredékek, nyelvi forgácsok egyvelege. Az 1968-ban még Magyarországon koncipiált darabban Eötvös itt irodalmilag is jelentős tettet hajott végre. Elektronikusan eltorzított nyelvi elemek, a mesemondás funkciós toposzai kerülnek egymás mellé; valamiféle szupermese, össz-mese keletkezik ekként, már nem értelmes egész, hanem emlékképszerű töredékek halmaza. Divatosan szólva a szerző dekonstruálja a magyar népmesét. Hódolat ez a nagy magyar népi kultúra, valamint Bartók és Kodály népi eredetű világzenéje iránt; ám az hommage felmutatja azt is - hasonlóan ama radikális fordulathoz, melyet Petri majdnem ugyan- ebben az időben hajtott végre József Attila művészetével kapcsolatban -, hogy e nagy zenekultúra közvetlenül immár folytathatatlan. E szép történet, mint Eötvös műve, "az egyszer volt, hol nem volt..."-tól a "vége van!" felkiáltásig tartott.
A következő szám, az Insetti galanti (1970/89) viszont fölöttébb multikulturális. Szöveges alapja egy Gesualdo költemény-madrigál a XVI. századból; ez is omaggio, főhajtás egyrészt a nagy olasz zeneszerző, másrészt XX. századi magyar pályatársa, Ligeti György előtt, akinek Aventures (1962) és Nouvelles Aventures (1962/65) című kórusdarabjai alakították ki ezt az emberi hangokat félig-meddig valamiféle hatalmas, beszélő-lihegő-suttogó hangszerként kezelő, a szöveget nagyjából halandzsának tekintő komikus-groteszk stílust, amelyet Eötvös Péter ekként jellemez a műsorfüzetben: "a
commedia dell´arte és Walt Disney
között helyezkedik el."
A lemezt egy elektronikus zenei kompozíció, a Tücsökzene (1970) zárja, mely "valódi" tücskök elektronikusan manipulált hangjait szerkeszti egységbe. Ha a Harakiri csak nézve-látva kínálhat teljes befogadói élményt, a Tücsökzene csakis magnón vagy lemezjátszón hallgatva élvezhető kompozíció, koncertelőadása nemigen gondolható el.
Nagy ívet jár be ez a kimagaslóan értékes CD: az első szám kvázi hagyományos, kissé poszt-posztromantikus zenei hangorkánjától a tücskök tradicionális értelemben zenei hangok sorának aligha nevezhető "füttykoncertjéig" jutunk. A BMC újabb bámulatos felvételt produkált. A CD vizuálisan is nagyon igényes, Farkas Zoltán remek kísérőszövege pedig komolyan elősegíti ennek az erősen bölcseleti indíttatású zenei világnak korántsem vajsima befogadását.
Csont András
BMC CD 038
