H
Eleni Mandellről szólván megkerülhetetlen e két név: Mr. Charles és Mr. Tom. Utóbbi nem szorul bemutatásra. Bevallott hatás, megközelített bálvány, akivel közös munka egyelőre nem jött össze, de ez szerintem csak idő kérdése. Simán el tudom képzelni, hogy ha Tom Waitsnek turnézni támad kedve, Eleni Mandellt hívja maga elé, és mindenki el fog ájulni tőle. A másik úr, Charles (vagy így tán ismerősebb: Chuck) E. Weiss külön köszönetet kap Eleni mindkét albumán a család és a barátok mellett.
"A zenével nőttem fel - írja e-mailben feltett kérdéseimre. - Apám, aki fogorvos, mindenféle zenét imád, folyton zenét hallgattunk. Anyám fontosnak tartotta, hogy zenélni tanuljak, gyerekkoromban hegedültem és zongoráztam. Amikor 13 éves koromban meghallottam egy X nevű zenekart, azt gondoltam: >>Ezt akarom csinálni.>Ez az, amit tényleg csinálni akarok!Thrillen. Chuck E. Weissről - a Rickie Lee Jones 1979-es albumát nyitó, Chuck E.´s In Love hallatán - sokáig azt képzeltem, fiktív alak. Nem voltak kezemben a Tom Waits-lemezek (Small Change, 1976; Foreign Affairs, 1978), amikből kiderül: létezik. Mielőtt Tom Waits cimborája lett, Chuck E. olyan bluesnagyságoknak dobolt, mint Lightnin´ Hopkins, Willie Dixon vagy Muddy Waters. A 60-as években sem volt már gyerek, de első önálló lemezét csak 1981-ben állította össze régebbi demóiból (The Other Side Of Town). Aztán tizenegy évig egy klubban játszott, összehaverkodott Johnny Depp-pel, s megvették a helyet: ez lett a Viper Room, egy másik cool lokál LA-ben. 1999-ig várt második lemezével (Extremely Cool), ezen Eleni vendégként vokálozott.
H
Eleni Mandell eleinte open mic-esteken próbálkozott: ilyenkor két dal erejéig a jelentkezőké a mikrofon, pénz nem jár érte, csak az esély, hátha megtetszik valakinek. Önbizalma akkor jöhetett meg igazán, amikor kezdték fellépésekre hívni ahelyett, hogy ő kereste volna az alkalmat. A szereplés ismeretségeket hozott, és fordítva, mígnem eljött az első lemez ideje. Vagy két évig dolgozott rajta, leginkább Brian Kehew, Jon Brion és Dave Pearlman társaságában, szabadnapokon, hétvégéken. A másodikat három hét koncentrált munkával rakta össze Kehew, Bonebrake, Danny Frankel és Sheldon Gomberg segítségével. Saját szerzeményeit énekli rajtuk. Mindkét lemez rövid, akár bakelitkorongra is ráférne. Nagyon változatos a hangszerpark, Hammond orgona, cseleszta, rézfúvósok, pedálos steel gitár, pianínó, brácsa, plusz ami egy rockzenekarban akad, de nagyon ökonomikusan, mindig csak az szól, ami épp szükséges, az viszont úgy és akkor, hogy az az érzésed, nem is lehetne másként. "Nem szeretjük, ha minden egymás hegyén-hátán van a zenében - írja. - Jó, ha hallani lehet az egyes hangszereket, a dallamot meg a szöveget is. Azt hiszem, ez ösztönös."
A két lemez egy tökéletesen érett szerző-előadó munkája. Ahány szám, annyi önéletrajzi ihletésű, fikcióval megbolondított helyzetrajz. Ahány szerep, annyi énekhang. Ahány hangulat, annyi zenei világ, dallamos punkféleség, karibi fiesta, keleties egzotikum, intim, minimál dal, karcos, jazzes bárzene. Mégsem stíluskavalkádot vagy mindenkit megcélzó vegyestálat kínál - egyénisége teljes egységben tartja a dolgot. A dalok zöme egy-egy - olykor háromszögű - kapcsolatot villant fel női nézőpontból (pasi lenyúlása, méltatlankodás hazudozás miatt, felhívás akcióra és egyebek). A Wishbone borítóját kézbe véve olyan érzése van az embernek, mintha egy titokzatos, lebilincselő erővel bíró film közepébe kukkantana bele: nem ismeri a történés előzményeit, nem tudja, ki hol mit miért csinál éppen, és hogy egyáltalán mi van, de mégis ottragad, szempillantás alatt meg van véve. Eleni egy könyvtári raktárban menekül, futás közben hátranéz, a kamerába, üldözője szemébe. Rejtélyes képet akart, akárcsak a Thrill borítójára, ahol egy saját kezűleg vagdosott kollázson, neccharisnyában, neglizsében lebeg Los Angeles felhőkarcolói fölött. Vagy inkább zuhan lefele, kitekeredett végtagokkal. Art (lehet bölcsészet, lehet művészet) volt a főtárgya a Berkeley Egyetemen, élvezte a lemezborítóval való bíbelődést.
H
Eleni Mandellt márciusban nélkülözni kénytelenek a Millie´s törzsvendégei, szabadságon van, turnézik Los Angelestől Seattle-ig, New Yorktól New Orleansig, meg ami közéjük esik. Ahogy a listát nézem, kávézók és klubok lehetnek, laza kis helyek, érvényesülhet elemi vonzereje.
Szőnyei Tamás
