Lemez

Charles Bradley: Changes

  • G. A.
  • 2016. június 12.

Zene

Tíz évvel ezelőtt némiképp aggasztónak mutatkozott a lehetőség, hogy kizárólag képességes, de elég steril zenét játszó fehér angol lányok írják tovább a mában a poptörténet egyik legnagyszerűbb eredményének számító soulhagyományt, de aztán mégiscsak helyrebillentek lassan az ingatag arányok. Jöttek a hiperérzékeny fekete fiatalok Amerikából Weekndtől Frank Oceanig, és a zsáner szépkorú legendái közül is volt néhány (Mavis Staples, Bobby Womack), aki hosszú kihagyás után ismét valami mellbevágót alkotott. Az újoncok között pedig ott menetelt Charles Bradley a maga hatvanpár évével – az övé annyira különleges sztori, hogy még egy dokumentumfilm is készült róla.

Bradleynek volt esélye rá, hogy megismertesse a nevét a világgal a 70-es években, de a vietnami háború szétzilálta a zenekarát, aztán pedig hosszas csapongás következett, melynek során volt ő szakács, hajléktalan és James Brown-imitátor is. Utóbbi minőségében fedezte fel a 2000-es évek elején a retróban utazó Deptone, melynél a Changes már a harmadik nagylemeze. És talán a legjobb is – bár az eddigiekre sem lehetett komoly panasz. Bradley egyébként, azzal együtt, hogy csatakiáltásaiban mélyen ott vannak a James Brown zakójában lehúzott évek, leginkább úgy énekel, mintha Otis Redding bátyját hallanánk. A 60-as évek mély, sűrű, déli souljába vezet tehát minket, kísérő zenekara pedig hűen követi mesterét – olyannyira, hogy a józan szemléleten túl igazából semmi sem jelzi, hogy ez a lemez a 21. században készült. Mint korábban a színpadon, Bradley most is csak imitál – de azt teljes szívből, értőn és gazdagon teszi.

Daptone, 2016

alá

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.

Akinek nem bűne…

Tatabányán a Bűn és bűnhődéssel kezdik az októbert, és ez a tematika határozza majd meg az egész évadukat, amelyben a súlyosabb műfajok mellett krimi és komédia is színpadra kerül.

Furcsa kézfogás

A program az idén másodszor egészült ki a színiiskolák találkozójával. A Szemle Off keretében hét színiiskola nyolc előadása mutatkozott be szeptember 8. és 10. között a margitszigeti Kristály Színtérben.