Lemez

Charles Bradley: Changes

  • G. A.
  • 2016. június 12.

Zene

Tíz évvel ezelőtt némiképp aggasztónak mutatkozott a lehetőség, hogy kizárólag képességes, de elég steril zenét játszó fehér angol lányok írják tovább a mában a poptörténet egyik legnagyszerűbb eredményének számító soulhagyományt, de aztán mégiscsak helyrebillentek lassan az ingatag arányok. Jöttek a hiperérzékeny fekete fiatalok Amerikából Weekndtől Frank Oceanig, és a zsáner szépkorú legendái közül is volt néhány (Mavis Staples, Bobby Womack), aki hosszú kihagyás után ismét valami mellbevágót alkotott. Az újoncok között pedig ott menetelt Charles Bradley a maga hatvanpár évével – az övé annyira különleges sztori, hogy még egy dokumentumfilm is készült róla.

Bradleynek volt esélye rá, hogy megismertesse a nevét a világgal a 70-es években, de a vietnami háború szétzilálta a zenekarát, aztán pedig hosszas csapongás következett, melynek során volt ő szakács, hajléktalan és James Brown-imitátor is. Utóbbi minőségében fedezte fel a 2000-es évek elején a retróban utazó Deptone, melynél a Changes már a harmadik nagylemeze. És talán a legjobb is – bár az eddigiekre sem lehetett komoly panasz. Bradley egyébként, azzal együtt, hogy csatakiáltásaiban mélyen ott vannak a James Brown zakójában lehúzott évek, leginkább úgy énekel, mintha Otis Redding bátyját hallanánk. A 60-as évek mély, sűrű, déli souljába vezet tehát minket, kísérő zenekara pedig hűen követi mesterét – olyannyira, hogy a józan szemléleten túl igazából semmi sem jelzi, hogy ez a lemez a 21. században készült. Mint korábban a színpadon, Bradley most is csak imitál – de azt teljes szívből, értőn és gazdagon teszi.

Daptone, 2016

alá

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.