Voltaképpen harmonikusan fuzionál benne Ring szinte progrockos ihletettségű epikussága és cizelláltsága és a Modeselektor-fiúk intenzíven átélt gépiessége. Ha meghallgatjuk immár harmadik albumukat, nem is találunk hibát benne – már ami a kohéziót, az elemek harmóniáját, a kivitelezés minőségét, a megszólalás színvonalát illeti. Sőt talán az eddigi legegységesebb, legjobban kifundált zeneanyagot rakták össze: minden ötletet addig vittek tovább, ameddig lehetett, s rendre megálltak egy határon a hatáskeltő eszközök alkalmazásával is. Igaz, néhol azért úgy tűnik, valahogy mégsem sikerült az egyensúlyozás a kicsorduló érzelmesség és a feszes, rideg tónusú ritmusok között. Ami a produkció egyik erőssége, az válik idővel a hátrányára is: az epikus elektronika, a melankolikus techno visszavág, és némi túlzással szinte lehetetlen szipogás, zsebkendő nélkül hallgatni a lemezt.
No, de ne legyünk ennyire gonoszak, hiszen találunk itt alig rejtegetett zenei kincseket jócskán, s gondosan megkomponált dalokban sincs hiány, hiszen Sascha Ring vokalista ilyen irányú ambícióinak már csak ezek a kissé még indusztriális körítésű, de inkább már egy polgári enteriőrbe való, szinte soulos témák felelnek meg. Szomorú emlékek, hiábavaló menekülés, lassan szertefoszló múlt, kétségbeesés és remény – ilyesfélékbe merítkezik az alkotó lírai énje, s a zene hű és hiteles kíséretet nyújt az érzelmek posztromantikus hullámzásához. Ring voltaképpen remek, ihletett vokalista – csak úgy 2-3 szám után lesz sok belőle, mikor már azt érezzük, hogy mindig mindent túltol a kompozíciókon belül. Igaz, van, ahol egészen jól működik együtt az emocionális túladagolás – a Reminder például kifejezetten hatásos, s itt a kötelezően extatikus finálé sem oly idegesítő. A 4/4-es („egyenes”) és tört, dubstepszerű témák egyensúlyára épülő zenei építmény igazából az amúgy nem éppen elnyújtott album vége felé billen meg, s ez ebben az esetben kifejezetten előnyére válik, hiszen az ambientes felütésű Animal Trails alattomosan bontakozó, idővel már erőszakos ipari dub kattogása némi izgalmat hoz a történetbe. Igaz, a záró, beszédes című Ethereallal visszaterelnek minket a mindent legázoló harmóniák és dallamokban meg posztdubstep kopácsolásban feloldódó melankólia bukolikus világába, ahol kétségtelenül a német trió a császár.
Monkeytown/Deep Distribution, 2016
