Zene

Ezzel a címmel a Klezmatics jelentősen megkönnyítette a dolgomat. A Klezmatics, a rajongás meg én, keverhetem bárhogy, végül úgyis a megszállottság jön ki. Ez jó, ehhez hozzáfűzni sincs mit, innentől az vethet magára, aki a húsvétját máshol, másképp, mással képzelte el.

Az Asian Dub Foundation zenéjében a szitárok és hegedűk hangja keveredik gonosz breakbeatekkel, rappel és visszhangokkal. A második generációs londoni ázsiaiak digitalizálták szüleik hagyományos indiai kultúráját, és levitték a klubokba. Második lemezük megjelenésével közel egy időben, április 12-én az Almássy téren játszanak, a Tilos Rádió támogató buliján. Steve Savale (Chandrasonic), az együttes gitárosa beszélgetett velünk telefonon.

Richard Loncraine rendező történelmi druszájáról csinált filmet, azt a nyilvánvaló tényt megerősítendő, hogy Shakespeare örök, nincs kor, amelyben ne lenne aktuális, sőt forgatókönyveket is lehet vele spórolni.

Paul Celant a Halálfúga költőjeként szokás számon tartani, és ezt a most megjelent (egyébként példásan, imponáló bibliográfiai felkészültséggel szerkesztett és összeválogatott, ráadásul egyszerűen, nincs erre jobb szó, szépen kiállított) kötetet fellapozva nagyjából beláthatjuk, hogy miért.

"Íme ... mig a másik naplómba naplómhoz beszéltem, most magamhoz beszélek, de nem most hanem ahhoz a nagy Frigyeshez, ki már mérnök! (?) Igazán leszek-e nem-e? Na majd ha elolvasom (ha nagy leszek) gondolom hogy: jé az lettem, v. nem lettem az! Szép remények! Felhővárak!"

Nemigen tudom elkerülni az összehasonlítást, annyira kézenfekvő: Goldoni A legyező című darabja Rudolf Péter, Lebiche-é, az Olasz szalmakalap Eszenyi Enikő rendezésében a Pesti, illetve a Vígszínház színpadán. Bennük egyetlen ruhadarab keveri bajba tulajdonosát vagy adományozóját, dühödt férjek, megszeppent menyecskék kergetik egymást egy-két-három-négy-öt felvonáson át. (Eredetileg. A legyező egy, az Olasz szalmakalap két részben megy.)

Lajkó Félixnek nincs menedzsere, nincs kiadója, nincsenek médiacápái, és nem szokott pénze lenni, hogy Szabadkáról Pestre jusson játszani. Lehetne persze, mind, csak Lajkó Félix bizonyára tudja, olyan pimf dolgok ezek. Meg persze azt is mondják, elég nehéz pasas, már legalábbis hogy a hangulatai, szeszélyei vezérlik a döntéseit. Visszautasítani nyugati fellépéseket vagy kiadói ajánlatokat: legendáinak masszív része ez, most speciel a Hannibál-főnök Joe Boyd (ő foglalkoztatja a Muzsikást, Sebestyén Mártát, a Vujicsics együttest kinn) van beindulva, de hiába kért, a mai napig sem kapott hallgatnivalót. Hát majd legközelebb.

Kispál SA Borz: Bálnák, ki a partra

Megnyugtató újra megbizonyosodni arról, hogy az az ember, aki nagyon jó filmeket is tud csinálni, az a jó oldalon áll, erkölcsileg kikezdhetetlen, felvilágosult, tiszta, nyitott és régimódi gondolkodású ember. Ez újra meggyőzhet arról a hiú ábrándról, hogy a művészetben és erkölcsben való tehetség feltételezik egymást, és a gonoszokból legfeljebb csak fűzfapoéták meg giccsfestők válhatnak. A különféle zsoldokba állt nagy tehetségek mind csak kivételek, remélhetjük, és Milos Forman, a fehér holló, végre a szabályt erősíti.

Mindless Drug Hoover a Volume Records 5. születésnapjára kiadott CD-n

Ismét megnyílt, most már hagyományos helyén, a Néprajzi Múzeumban a múlt évre visszatekintő sajtófotó-kiállítás. A hazai képtermés a nemzetközivel együtt látható; a nézők a World Press Photo időszerű képválogatásának megismerése után találkoznak a magyar fényképekkel. Újra megjelent Az év fotói kötet, ezúttal a 96-os. Napvilágot látott egy régi előzményre épült új szakmai lap is, a Fotográfia.

Odafönt, északon kezdik, a vonalzóval kimért Dakotában, és nem is adják alább Minnesotánál. Valamikor a nyolcvanas években három férfi találkozik egy fargói kocsmában, megrendelő és munkavállalók, két kiskaliberű bűnöző, akiket egy harmadik piti bűnöző ajánlott a melóra. Habkönnyű ügy, szerény tétek: egy új kocsi és kétszer negyvenezer dollár egy megrendezett asszonyrablásért. A férjről ordít, hogy született balek - később ez tévedésnek bizonyul, inkább slemil az illető, aki maga is bukik, de a nagyobb bajt rendszerint másokra hozza. Ismerjük a fajtáját, életből és irodalomból, Patricia Highsmith több regényt szentelt neki (Huhog a bagoly; A balek).

A Fargo nem szép, nem elegáns és nem költői. Alpári és tenyérbemászó, a színészei úgy hasogatják a kulisszát, ahogy a tőkét illett volna dönteni a költő szerint - lehet, hogy ő sem egészen úgy gondolta -; de a film maga is alpári műfaj.

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy ember, Bodor Ferenc, meg akarta írni Budapest kocsmáinak történetét, tán meg is írta, Hosszúlépés lenne a címe, a kézirat máig kiadatlan. Ez a könyv, Szörényi Lászlóé, nem az a könyv - kevesebb (csak belehörpint ama Nagy Hordóba) és jóval több: történelem, élet, irodalom, igazi próza. A kötet szerény alcíme Kisprózák, Szörényi csak mesél, csip-csup ügyek, gyerekkor, iskolák, forradalom, halál, születés. Anekdoták röhejes közelmúltunkból, memoria hungarorum. Tréfás csattanó, ahogy kell, a magyar vigad, ha sír. A szerzőnek megvan a maga rendes foglalkozása, nem akar Dévénynél betörni az irodalomtörténetbe, inkább ő maga írja, mint régimagyar- és legújabbmagyarirodalom-történész, továbbá jeles "delfinológus", mellesleg római és máltai nagykövet. Mi nem volt ő? Boldogan ír, csak úgy. És tud is, könnyű neki, társszerzőként jegyzi a Kis magyar retorikát. Manapság, mikor önjelölt és mások kijelölte irodalmi nehézkes tüzérek a posztmodern bástyáiról szövegek ágyúival lövöldözik a történet egyszerű kis verebét, Szörényi könnyű kis kalandokat fecseg, az anekdotákból irodalom lesz s történet, az ő története, a miénk. Kaland az élet errefelé, e fenyvesekkel vadregényes, e lángoktól ölelt dupla ká európában. Magyar könyv (magyar, magyarabb, legmagyarabb), mert magyarul van írva, mert nem mondja föl memoriter, pátosz-páter a szózatot, csupán az olvasó jön rá, tényleg, hiszen itt született pl. Vörösmarty Mihály, jesszusom. Szörényi, a mediterrán, a latin ember, hazajön Dante poklába, alászáll, mondjuk a Miska bisztróba. Nagyon szerettem a Miskát, zsilipelő kamrának használtam. Egy-egy külföldi tartózkodás után ugyanis itt tudtam a leggyorsabban alkalmazkodni a hazai világűr klimatikus viszonyaihoz. Húsz perc után minden nosztalgia elszállt belőlem, éreztem: ez az én hazám.