A kiterülés tárgya (Possessed - Klezmatics-lemezbemutató Münchenben)

publikálva
1997/15. (04. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ezzel a címmel a Klezmatics jelentősen megkönnyítette a dolgomat. A Klezmatics, a rajongás meg én, keverhetem bárhogy, végül úgyis a megszállottság jön ki. Ez jó, ehhez hozzáfűzni sincs mit, innentől az vethet magára, aki a húsvétját máshol, másképp, mással képzelte el.

Ezzel a címmel a Klezmatics jelentősen megkönnyítette a dolgomat. A Klezmatics, a rajongás meg én, keverhetem bárhogy, végül úgyis a megszállottság jön ki. Ez jó, ehhez hozzáfűzni sincs mit, innentől az vethet magára, aki a húsvétját máshol, másképp, mással képzelte el.

Kora reggel érkezett az autóbusz Münchenbe, már szakadt a hó. A hó egy ronda dolog: hűvös, nedves és hivalkodó színű, de azért van ellenszere. Amikor fiatalabb voltam, ilyenkor filmeket néztem, aztán elegem lett - mindenféle népség kóvályog a vásznon, és úgy beszélnek egymáshoz, hogy én is halljam; azóta inkább elüldögélek egy kávé mellett, milyen finom. Már csak hét óra, már csak öt, már csak kettő... tessék, lassacskán indulás. Aztán ahol nagy lemezáruházak vannak, ott is szívesen elbámészkodom. Megkeresem az osztályomat, belelapozok Afrikába, aztán jöhet a klezmer, megvan-e, mondjuk, az összes Klezmatics. Megvan. Lám, ez is milyen finom hely.

*

A Muffathalle a Zellstr. 4. alatt, a Müllerschen fürdő szomszédságában található; S-Bahnnal pillanatok alatt elérhető úgy a belvárosi kávézókból, mint a WOM lemezáruházból. Az előző életében elektromos energiát termeltek benne, most world music, underground tánczene és alternatív rock cirkulál. A főnök, Dietmar Lupfer jól ismeri a mi ügyeinket is: pár évvel ezelőtt ő menedzselte a VHK-t, ő hozta Pestre Henry Rollinst, az Einstürzende Neubautent, s egy kiadót is működtetett: Sonic Boom. Egy ilyen Muffathalléból, persze, már nem nagyon lehet felénk vágyakoznia. Támogatja a város, egy csomó média meg sör; nézzük a márciust: Varttina, Yulduz Usmanova, Oumou Sangare, Zap Mama, Klezmatics, és ez még csak a világzenei program. Huszonöt-harminc márkás beugrók, ezer körüli férőhely - a következő húsvétra is ilyet szeretnék, de most már ide.

*

És most bemutatnám a zenekart. 1985-ben bukkantak fel Manhattan utcáin, akkor még folkos trióban, Hotzeplotz néven. Klezmaticsszá a következő évben, a Village Voice-ban hirdetve váltak, a jelenlegi felállásból öten. Akkoriban Amerika már túl volt a klezmer-revival első hullámán, a Klezmer Conservatory Band, a Kapelye, a Klezmorim vagy Andy Statman első lemezein. A tét már nem egy elfeledettnek tűnt tradíció kihalása vagy továbbélése volt (Dave Tarras 1989-es halála után nem élt több európai születésű klezmer Amerikában), hanem az, hogy mennyiben aktualizálható.

A Klezmatics tagjainak zenei háttere erre önmagában garanciát biztosított. A zenekarvezető Frank London (trombita/szintetizátor), aki a Les Misérables Brass Bandet is vezeti, latin-amerikai dzsesszt, free dzsesszt, avantgárd rockot játszott, többek közt Lester Bowie, David Byrne, John Zorn és LL Cool J partnereként; eddig több mint hatvan lemezen szerepelt. Alicia Svigals (hegedű) a dél-európai népzenék mestere, Lorin Sklamberg (tangóharmonika/ének) és Paul Morrissett (basszusgitár) a balkáni cigányzenét játszó Zlatne Uste Balkan Brass Bandből ismerte egymást, míg David Licht (dob) a Shockabilly nevű rockzenekar tagja volt. A hatodik, a klarinétos poszt többször változott. Az első lemezen (Shvaygn=Toyt, 1989) még Kurt Bjorling fújta, a következő kettőn (rhythm+jews, 1991 és Jews with Horns, 1994) a szupersztár David Krakauer, azóta - a balkáni dzsesszt játszó Paradox Trio vezetője s egyben Les Misérables Brass Band-es - Matt Darriau. (Tegyük hozzá: ő valójában szaxofonon jó.)

Ebből a sok színből persze valami katyvasz is kerekedhetett volna, csak akkor egy másik zenekarról volna szó. A Klezmatics tagjainak nem kellett elfojtania befolyásait, a klezmer mestereivé, a New York-i YIVO intézet jiddis népzenei programjának előadóivá váltak így is. Meg hát különben is: a Klezmatics a csodák családjából való.

Az első két lemez zömében klezmerklasszikusok feldolgozására épül, a hangvételén túl ugyanakkor a címválasztás és a szövegek is jelzik: ma és New Yorkban zsidó ez a zenekar. Ami azt jelenti számukra: nemcsak a hitleri fasizmus üldözöttjei, de az AIDS-esek (a Shvaygn=Toyt, vagyis a Csend=Hallgatás szlogent egy AIDS-es akciócsoport, az Act Up használta), a homoszexuálisok (vesd össze az Ale Brider és a Honikzaft dalszövegével) s úgy egyáltalán, mindenféle rászoruló mellett ki kell állniuk.

Megismétlem, a Klezmatics a csodák családjából való. Hogy a klezmerzene miként szólhat egyszerre annyi fájdalomról és gyönyörről, az (legalábbis sarkítva) szavakba önthető. Benne rejlik, nyilván, kétezer év száműzöttsége és a megtelepedés öröme, de van egy hétköznapibb oka is. A klezmer főleg menyegzői muzsika volt, és a fiatalok egymásra találásának boldogságán túl a szülők fájdalmát is kifejezte, amiért "elveszítették" lányukat. Ez a kettősség minden magára valamit is adó klezmerben hallható, amit azonban Lorin Sklamberg hozzátesz, arra nincs a mai klezmerszíntéren több példa. Arra a katarzisra gondolok, amit a Tóra-olvasás és a kántorok éneke jelenthetett; arra pontosabban, hogy a Klezmatics az egyetlen zenekar, amelytől a Messiás eljövetelének prognózisa (Shnirele Perele) komolyan veendő. Ez a minimum, de én hajlamosabb vagyok azt gondolni, már eljött: ott húzza a Muffathalle színpadán.

*

A technikai beállás után kaja, pia, pöfékelés az öltözőben, előkerülnek a gyerekek fényképei, kivel mi újság, fülig ér a száj. Most olyan jó. Ilyenkor azt érzem, hogy van egy igaz zenekarom, ők meg azt érezhetik, hogy van egy igaz rajongójuk. Possessed, ha szabad így mondanom. Pedig, azt hiszem, a koncertjeiken nem is tudom átadni magam. Otthon mind a négyet én szerveztem, olyankor csak a rohangálás, az ideg. Külföldön meg az bánt: nem áll módomban, hogy tehessek bármit is.

*

A kilencvenes évek elején Radical Jewish Music névvel egy valóban radikális hangvételű kortárs zsidó zenei mozgalom bontakozott ki New Yorkban John Zorn keresztapaságával. Alapvetően nem befolyásolta, de azért nem ment el a Klezmatics mellett: kezdetét vette a szereplők átjárása, csiki-csuki. Frank egy új zenekart is összehozott (Hassidic New Wave), mellyel ´93 októberében fellépett az Avantgárd Zsidó Zenei Fesztiválon, a Petőfi Csarnokban. Egyáltalán, megpezsdült a zsidó kultúra, a Klezmaticsszal filmekhez (Jonathan Berman: The Shvitz, Gregg Bordowitz: Fast Trip, Long Drop), színdarabokhoz (Tony Kushner: Dybbuk), baletthez (Los Angeles Modern Dance and Ballet: Klezmania) írattak muzsikát. A soros Jews with Horns album kevesebbet, a Frank London szólólemezeként kijött The Shvitz többet mutatott e fejleményből: az legalább annyira a noise rock, a free dzsessz, a hip-hop és a rap, mint a klezmer jegyében fogant.

Akárhogy is, lépni kellett. A tradicionális gyűjteményt pépesre szopogatta a hetvenes évek közepétől alakult több száz klezmerzenekar, s hogy a Klezmatics überelhetetlen a feldolgozásokban, az is lerágott csonttá vált.

A Possessedre most Frank London, Alicia Svigals, Paul Morrissett és Lorin Sklamberg írt zenét. Átiratokat is készítettek, persze hogy, a Shprayz ikh mir kellőképpen örökzöldell is, csak hát hallottunk már tőlük ilyet s így. Hanem mint a marihuánát dicsőítő Mizmor shir lehanef (Frank London), mint a Lomir heybn dem bekher (Alicia Svigals) vagy mint a "lemezoldalnyi" Dybbuk-szvit, olyat nem hallottunk; ez most a kiterülés tárgya, és akkor tényleg visszafogott voltam.

S hogy mi történt a Muffathalléban? Hogyhogy mi? Úgy hétszázan lehettünk, totál eufória. Csak ilyesmiről nem szívesen beszél az ember. Mert hogy néz az ki, ha azt mondja: valahogy boldog voltam. Ha maga se érti, mit művel vele ez a zenekar. S hogy mivel érdemelt ki ennyi szeretetet. És hogy most mi lesz ezután.

Marton László Távolodó

München, Muffathalle, 1997. március 29.

Possessed, Piranha Records, 1997

publikálva
1997/15. (04. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Terjeszkedik a magántőke
Jó üzlet az egészségügy
Uniós határvédelmi tervek
A kapukulcs őrzői
Interjúk
Somlyódy László, Mathias Énard
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...