Megnyugtató tények; olyannak tűnik ez, mint amikor az ember kinyitja kedvenc lapját, s elégedetten nyugtázza, minden a helyén van: vezércikk, tárca (atyavilág, mikori lapról is beszélek?) s a többi rovat írásai.
A gond
csak az, hogy a kiállítás és a fotókönyv esetében több elszánt ember sziszifuszi előkészítő munkája, pénz utáni hajszája folyik évről évre, mire leírható: megnyílt, megjelent és így tovább, és így tovább. Az eredmény mind a nagyközönség, mind a szakma szempontjából nagyon fontos. Ámde: jól van ez így? Tudjuk-e, mennyivel lett szegényebb a magyar sajtófényképezés, hogy tehetséges fotográfusok kiállítást, könyvkiadást és mindenekelőtt anyagi támogatást szerveznek a fényképezés mellett, alkalmasint helyett? Az a szervezet, amit most Magyar Fotóriporterek Kamarájának hívnak, máris túl sok áldozatot hozott ahhoz, hogy ne lehetne látni: profi apparátus nélkül ez a munka hosszú távon csak a tartalom sérelmére folytatható.
Milyen a magyar sajtófotó képe 1996-ra visszatekintve? Ha élve az alkalommal, nemzetközi összehasonlítást teszünk, úgy tűnik, a magyar sajtófotó kínálta látvány kevésbé izgalmas, mint amit a World Press Photo mutat, és nem annyira szörnyű, mint a nagyvilág arca. Rossz is ez, meg jó is, de hát a bővebb kínálatból nagyobb "szóródás" következik, a dolognak ez a része természetes. Ezenkívül a nyugati sajtófotósok lehetőségei (anyagi, szervezeti, technikai) általában sokszorosan jobbak, mint a magyarokéi, bár az utóbbi időszak változásai folytán a különbség valamelyest csökkent.
A kiállítás fotográfiái sajtófüggvényű képek. Ez kézenfekvőnek tűnik, bár a jobb memóriával megvertek még emlékeznek arra, hogy a sajtófotó nem mindig jelentett sajtóban megjelenő fotót. Egyszer, amikor az első számú kultúrpolitikus meglátogatta az Új Tükört, az ott történtekről készült képriport egy sajtófotós-pályázaton díjat nyert, de sajtóbeli megjelenése szóba sem jöhetett - hát, az volt a pszeudo-sajtófotó. A pszeudo mint olyan nem tűnt el egészen. Másképp él. Mert: van-e manapság igazi - sajtószakmai mérce alapján folyó - verseny a hazai lapok között? Számít-e ezen a vetélkedőn a sajtófotó minősége? Versenyképesebb-e egy újság, ha jobbak a fotói? Tudjuk, hogy a mozgatórugók némileg másfélék. Mostanság a verseny
többnyire pszeudo
Látszik is a képanyagon. Leginkább a hiányokon, mert ami látható, az a sajtófotó 1996-os tükre. Valószínű, hogy a 130 fotográfus által beküldött 1712 képből nem lehetett volna sokkal erősebb kollekciót kiállítani.
Viszont a múlt esztendő tükréből - mert elég kézenfekvő, hogy az év sajtófotótárlatának annak kell(ene) lennie - csak egy kis darabot láttam. Találkozhattunk például két, Suchman Tamást bemutató képpel, az egyiken zongorázótudományát tanúsítja, tréfálkozva, a másikon arcát takarva távozik, alighanem komolyan. Egy kép Tocsik Mártát ábrázolja, nem a látványnak megfelelő kommentárral; ez utóbbi egy másik gond. De hát, az isten szerelmére, ő volt ennek a dolognak a lényege? - mint bőven tudjuk: inkább csak valamelyes látszata. Más: Orbán Viktor erőnléti edzést tart. De ami e mögött van: abból csak ennyi látható? Ismét más: művészet, kulturális élet. A díjnyertes képsor fényképein - igazán artisztikus módon - fokozatosan ölt látható testet egy aktmodell. És a magyar kultúra, művelődés teste 1996-ban? Vajon milyen volt?
Úgy gondolom, lett volna mit fényképezni. Nem tűnt fel? nem kellett, szerkesztőségeknek nem?, az újságolvasóknak nem? Nagy-nagy hiányérzet maradt. Másfelől némi feleslegérzet. Már ami a képkommentárokat illeti. Ez is a szakma része, esetenként úgy tűnik: meg kellene tanulni. Némelyik szöveg bántóan "túlírt", a kevesebb vagy a semmi helyénvalóbb lett volna.
Azért örvendezzünk!
Van sajtófotó-kiállítás, és tudhatjuk, miben lehetne jobb. Érzékelhető, hogy a szervezők menedzselni akarták az ifjú fényképészeket, az ilyet csak üdvözölni lehet. Végre egy fotográfiai szerveződés (a kamara), amelyik nem eltaposni, hanem felemelni kívánja saját utánpótlását. De azért számos tapasztaltabb - hogy ne mondjam: idősebb - fotográfus nevét és munkáit is szívesen láttam volna a múzeumban, nem a fiatalok helyett, mellettük. Talán a lényegláttatásban erősebb lett volna a tárlat. Esetleg jövőre.
A kiállítás miatt gyalog sétáltam át a Lánchídon. Március tizenötödike volt, dél. A Margit-sziget felőli oldalon a híd majdnem minden zászlóját letörték valakik. A zászlórudak nem pálcavastagságúak voltak. Két lobogó még ott hevert a híd gyalogjáróján, a többinek már nyoma veszett. Lesz-e olyan sajtófotónk 1997 végére, amely elmélyül a válaszkeresésben? Vagy csak a zászlórudak csonkjait fogjuk látni?
Albertini Béla
Díjak
Hír kategória: I. díj: Hegedűs Ákos (Kurír), II.: Cseke Csilla (Népszava), III.: Szabó Barnabás (Népszabadság)
Képriport: I.: Ifj. Sopronyi Gyula (Blikk), II.: Spolák Zsuzsa (Reform), III.: Fazekas István (Blikk)
Portré: I.: Tapolcsányi Éva (Népszava), II.: Koncz Zsuzsa (szabadfoglalkozású), III.: Fazekas István (Blikk)
Fotóesszé: I. és III. kiadatlan, II.: Schiller Zsuzsa (Esti Hírlap)
Zsáner: I.: Hajdu András (Népszava), II.: Szabó Róbert (MTI Fotó Kft.), Soós Lajos (MTI Fotó), III.: Velledits Éva (Népszabadság)
Művészet, kulturális élet: I.: Eifert János (szabadfoglalkozású), II.: Varga László (Mai Nap), III.: Vértes György (Blikk)
Sport: I.: Harsányi Péter (Népstadion és Intézményei), II.: Balázs Attila (Kelet-Magyarország), Tumbász Hédi (Blikk)
Természet, környezetvédelem: I.: F. Tóth Gábor (Cash-Flow), II.: H. Szabó Sándor (MTI Fotó), III.: Hajdu András (Népszava)
Különdíjak: a Magyar Hírlap Escher Károly-díja: Tapolcsányi Éva (Népszava), a Sajtószakszervezet Munkácsi Márton-díja: Fazekas István (Blikk), az Axel Springer Magyarország Kiadó különdíja: Barna Sándor (MTI Fotó), a Kodak Kft. különdíját a legfiatalabb jutalmazott, Tumbász Hédi kapta
