Verőember a szentmisén: nem bug, hanem feature

Narancsblog

Nem eltévedt őrült, nem túlbuzgó aktivista: a Szent István Bazilikában egy gyászmisén balhézó Bede Zsolt a Fidesz felsővezetésének az embere, a párt politikájának legtisztább képviselője.

Magyar Pétert sokadjára zaklatta a maga ogréhez hasonló stílusában a Fidesz jobbszélről érkező szavazótáborát képviselő Bede Zsolt nevű úriember. Ebben sajnos nincs új, hiszen ez az ember évek óta félemlít meg mindenkit, aki épp hangot ad az egyet nem értésének a NER irányvonalával kapcsolatban. Az újdonság most az, hogy Bede ezt a Szent István Bazilikában tette, ahova a beszámolók szerint rövidnadrágban, galléros pólóban és fejére tolt napszemüvegben rontott be, hogy a hétfőn elhunyt Ferenc pápáért tartott szentmise alatt telefonnal a kezében zaklassa a Tisza Párt elnökét. Az ott lévő vendégek próbálták meg kitakarítani a kellemetlen figurát. Bár Bede ismert szereplője a láthatóan egyre komolyabb szellemi kihívásokkal küzdő fideszes nyilvánosságnak, azt azért érdemes hangsúlyozni, hogy ezen a performanszon is a fideszes világot képviselte alapvetően; saját magát maximum annyira, hogy túlbuzgó módon most szokatlan körülmények közt csinált magából hülyét.

Hogy mennyire így van ez, annak megértéséhez elég csak visszamennünk a nyári Békemenetre. A Fidesz szent eseményére köztudottan igazán sokféle ember jár Gáspár Győzőtől a régi Jobbik rasszistáiig, de avatatlan szemlélő így is meglepve láthatta a 444.hu eseményről készített videóján, ahogy a Fidesz pártigazgatója, Kubatov Gábor kedélyesen elbeszélget kicsit egy pocakos, napszemüveges kopasz férfival. Kubatov még a vállát is megveregeti. Ez a férfi a most épp megint figyelmet kapott Bede Zsolt, aki idén március 15-én a választott képviselőként szintén hasonló, valamivel összeszedettebb stílusban utazó Menczer Tamással is smúzolt Orbán beszédén. És itt talán nem túlzás arra következtetni, hogy

ez az ember nem egy magányos őrült, hanem a Fidesz erős embereinél is jól fekvő valaki.

 
Kubatov Gábor és Bede Zsolt nyári találkozója (forrás: Youtube / 444.hu) 

Ugyanaz a Bede Zsolt, aki egy nappal korábban a Kubatovval való barátkozás előtt az ATV székháza előtt kapta el Magyar Pétert a maga elegáns módján: autójának visszapillantójára egy nadrágszíjat tett, közben pedig videóra vette, ahogy Sickratman épp a Bedéhez hasonló agysebészek kifigurázására írt dalát megidézve közölte, „rossz nyelvek azt beszélik, hogy buzi-e vagy”. A Vadhajtások nevű, amolyan fideszes Kurucinfóként működő portál frontemberének már nem ez az első hasonló műve: eljárások tömkelege indult ellene, amiért verbálisan és fizikailag és megpróbált megfélemlíteni különféle ellenzéki szereplőket, de ő volt az is, aki dildót tett Alföldi Róbert arcához egy sajtótájékoztatón. És ő az az ember, akit a rendőrség már öt éve képtelen összekötni az uszító gyűlölet-bűncselekményeket szakmányban elkövető portállal annak ellenére, hogy a 444.hu már feljelentést is tett. 

A Ferencváros lelátójáról kukázott Bede személye itt nem is annyira fontos, ahogy nem fontos a Bazilika körül sem. Ez ugyanis nem bug, hanem feature, hogy fiatalosan fejezzem ki magam. Ha valaki elég mazochista, az megnézheti több verzióban is, hogy nála általában okosabb emberek körül kellemetlenkedik valaki, aki a társadalmi együttélés a legalapvetőbb szabályaival sincs tisztában. Nem meglepő, ugyanis civilizált ember egyszerűen nincs felkészülve, hogy egy nagyon, de tényleg nagyon buta ember odamegy hozzá frusztráltan hadarászni valamit. Sokan ismerjük azt az érzést sajnos, amikor a villamoson odajön hozzánk egy valami dizánerdrogon lévő őrült kötekedni: zavarba ejtő, könnyű közben leblokkolni, és az a normális reakció, ha a lehető leggyorsabban ki akarunk menekülni ebből a helyzetből.

A Fidesznél viszont jól láthatóan ez sajnos nem valami dizájnerdrog hatása. Tehát újra: nem bug, hanem feature. Ha valaki Magyarországon ellent merészel mondani a kormánynak, és neadjisten úgy dönt, hogy valami tőlük eltérő ajánlattal áll elő, akkor nemcsak óriásplakátokon látja viszont magát Gyurcsány Ferenccel,

nemcsak előveszik az ezeréves fotóit és magánéleti dolgait, egészségügyi adatait, tényleg bármit, hanem ráküldenek egy korlátolt verőembert is, aki a legváratlanabb pillanatokban előkerülve nyomasztja, szidja, aggat rá kiabálva gúnyneveket az utcán.

A taktika része, hiszen ahogy Orbán Viktor a Békemeneten többek közt Bede Zsoltnak és még rajta kívül sok tízezer embernek is mondta a Margitszigeten nyáron, vagy akár a hallgatóinak a rádiós szeánszaiban: nem meggyőzni, hanem legyőzni és eltakarítani kell az ellenfelet. Ha csak legyőzni akarjuk, akkor mindegy is, hogy igazunk van-e ugyanis. Elég hozzá, ha pokollá tesszük az ellenfelünk életét, hogy aztán majd kétszer is meggondolja ő és az utódai is, érdemes-e politizálni az elvárt kussolás helyett. Nagyjából ezt gondolja helyes iránynak a kormánypárt, amihez, ha kell, akkor szentmisére is betévednek a verőemberei.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.