Tartalom

MaNcs, IX. évf. 15. szám, (1997.04.10.) (1997-04-10)

Egotrip

Egotrip

Hammer Ferenc: Paszták népe (Nyelv, tanítás)

A szavak emberét egyedül az különbözteti meg a tettek emberétől, hogy másképp hívják, ugyanis (talán nem kell nyelvésznek lenni ahhoz, hogy belássuk) amikor kérünk, áhítozunk, ígérünk, köszönünk, nyájaskodunk, hallgatásba burkolódzunk, kérdőre vonunk, felszólamlást teszünk, lemondunk, lemondóan hümmögünk, igazságtalan összehasonlítással élünk, szánkból segget csinálunk, bátorítunk és a többi, nos, mindezeket a dolgokat a szánkkal, illetve nyelvünkkel csináljuk. Generációkat legkönnyebben nyelvük alapján lehet megkülönböztetni egymástól, sőt nyelvből lesz a generáció. Mondok egy példát. Ha valaki azt mondja, hogy sokan összetévesztik a szabadságot a szabadossággal, arról többet tudhatunk meg e négy szó révén, mint ha három hétre beköltöznénk a konyhájába megfigyelőnek.

Para

Egotrip

Kovács Imre: Én

A Sport televízió a román híradástechnikai ipar válasza a Junoszty tévére, hasonló kaliberű szerkezet, csak szürke, pont elfér a sarokban, az erkélyajtó mögött, és bejön rajta az egyes, ami több, mint elégséges. Gondolom, ez szúrhatott szemet a helyi rablóknak, jöttek is négyen, felnyomták a lakást, de a szomszéd megzavarta őket, azóta nyitva áll a garzon, rutinból nem hívom a gyorsszolgálatot, részben tudom, hogy baromi drágák, egyébként meg most néhány napig biztos nem jönnek vissza a tettesek, nyilván nem vagyok olyan hülye, hogy nem csináltatom meg a zárat, pedig dehogynem.

Egotrip

Mosonyi Aliz: Boltosmesék (Számok Zsákszámra Boltja)

A Számok Zsákszámra Boltjában vannak számok zsákszámra. Jönnek a fiatalok, adjon, adjon, nagyobbat, még ennél is nagyobbat! 5000, 6000, 7000! 7017! Viszik a nagy csomagokat, tegyen csak bele még, még, 1000, 100 000, 100 017! De az öregek csak kis staniclit kérnek, legyen benne 5 vagy 3 vagy 1 is elég lesz, tudja mit.

Egotrip

Seres László: Dekóder

Hogyan rúgjunk bele egy halott emberbe? A legcélszerűbb talán utólag írni "szellemalakjáról", és ezzel mintegy kiszolgáltatni őt értelmezésünknek (és így: személyiségünknek) anélkül, hogy köze lett volna hozzánk; elvégre már nem kelhet fel a sírból, hogy öreg, hadd nyugodjak má´ békében, R.I.P., inkább foglalkozz saját magaddal, hogy miért van szükséged rám. És tényleg. Ha Sükösd Mihály író a Népszava "Tárca" rovatában minden apropó nélkül felidézi "Krassó György szellemalakját", akkor érdemes megkérdezni, hogy ez mire jó. Szerző ugyanis abszolúte elismeri, hogy ők ketten két világ, tárcájának tárgyát "csaknem negyven éven át ismertem, de mindig csak futólag. (...) Ritka érintkezéseink évtizedein át nemigen kedveltük egymást."

Publicisztika

Publicisztika

A söpredék, aki köztünk van

Ki akar a Metész-vezetőkkel háborúzni? Senki normális, az önjelölt érdekvédelmi vezetőkkel már nem lehet mit kezdeni; hát persze, mondjon le a kormány is meg a szabadkőműves összeesküvők, hülyegyerek, csak maradjál már magadnak egy csöppet.

Publicisztika

Érvek

A fegyveres belviszályokra aggályos nemzetközi semmittevéssel szokás reagálni. Vagy elkapkodott - és sikertelen - beavatkozással. Attól függ, milyen természetű és mértékű közvetlen külső érdekeket sért a zűrzavar. A jövő héttől legalább nyolc ország katonái próbálják szelídíteni az albánokat, és nem biztos, hogy eldől idejében, lesz-e joguk visszalőni, ha lőnek rájuk, lesz-e joguk lefegyverezni a bandákat, amelyektől hivatalosan a segélyszállítmányokat védik. Rendesen segélyt osztani pedig csak akkor lehet, ha előbb összeszedik a fegyvereket. A görög védelmi miniszter szerint ez csak úgy sikerülhet, ha a nemzetközi erők szabályosan fizetnek a leadott fegyverekért, és e körül megint csak huzavona lesz.

Belpol

Belpol

"Hát mit tegyek még?" (Isépy Tamás, a KDNP frakcióvezetője)

A Fővárosi Bíróság március 27-én első fokon megsemmisítette a Kereszténydemokrata Néppárt fővárosi és Pest megyei választmányának tisztújító határozatait, míg a Bács-Kiskun megyei és a Komárom-Esztergom megyei döntéseket helybenhagyta. A bíróság állásfoglalása tovább bonyolította azt a helyzetet, amely a tavaly december 14-15-i országos választmány összehívása után alakult ki. Mint arról a MaNcs is beszámolt (Törvénytől sújtva, 1997. január 16.), Isépy Tamás frakcióvezető és négy képviselőtársa keresetére január 7-én - ugyancsak a Fővárosi Bíróság - érvénytelenítette a KDNP országos választmányát összehívó pártelnökségi határozatot, illetve a választmány valamennyi döntését. A decemberben újra elnökké választott Giczy György fellebbezett. Ez ügyben április 21-én várható jogerős ítélet, ám ha a március 27-i döntések (amelyek 52 küldött legitimitását vonták kétségbe) valamelyik vesztese nem fogadja el az első fokon hozott bírói végzést, a huzavona tovább tart. Addig is a januárban szabálytalannak ítélt ülés által megválasztott tisztségviselők - Giczy György és csapata - vezetik a pártot, hiszen ők vannak birtokon belül.

Belpol

Kulturális hírek

Meghalt Allen Ginsberg Májrák következtében elhunyt Allen Ginsberg amerikai költő. New Jerseyben született, anyja - akiért egyik legszebb versét, a Kaddist írta - Oroszországból bevándorolt zsidó kommunista volt.

Belpol

Országos Bűnmegelőzési Program: Gyönyörű képességünk, a rendőr

Bár hazánkban is évtizedek óta foglalkoznak szakemberek bűnmegelőzéssel, manapság úgy tűnhet: nem sok sikerrel. Igaz, a barakklét idején a bűnelkövetés számos formája még ismeretlen volt. A rendszerváltozás után "elszabadult" bűnözés új szemléletmódot követelt e tekintetben is; ennek jegyében a megelőzés hatékony formája az állami, önkormányzati és a civil szféra összefogása lenne - legalábbis az elfogadásra váró Országos Bűnmegelőzési Program szerint.

Belpol

Idegenrendészet és alkotmányosság: Éjjel kettőkor

Az idegenrendészeti törvény hatálybalépése óta a rendőrség mindenféle előzetes jelzés nélkül tarthat úgynevezett idegenrendészeti ellenőrzést magánlakásban. A napokban ezen a jogcímen egy emberi jogi szervezet budapesti irodájához jutottak a rendőrök. Írásunkban megszólaltattunk ezzel kapcsolatban egy alkotmányjogászt, néhány rendőrt és Ill Márton jogászt, a Magyar Emberi Jogvédő Központ vezetőjét. Ill Márton alkotmánysértőnek tartja a rendőrségi gyakorlatot, a rendőrség viszont nem - a kör bezárult. E patthelyzeten csak az Alkotmánybíróság mielőbbi döntése változtathatna.

Belpol

Kis magyar sátánizmus: Szomszédok

Levélben és telefonon beígért szívkitépés, pap lefejezése, családirtás, a lépcsőház falára rajzolt fordított kereszt és a misztikus 666 demonstrálja mostanában az Antikrisztus jelenlétét a békásmegyeri lakótelep Lukács Györgyről elnevezett utcájában. Az okkultizmus iránt kevésbé fogékonyak szerint egyszerű szomszédháború áll a sátáni fenyegetések hátterében. A Narancs a lakókkal beszélgetve arra a következtetésre jutott, hogy a paranormalitás e szocreál dzsumbujban teljesen hétköznapi jelenség.

Belpol

METÉSZ, MIÉP, ápr. 4.: Jövő manó

Éljen Maczó, vesszen manó! Vesszen! Vesszen Surján! Miféle Surján? Surányi! Ja, az. Vesszen Surányi! Ja. Rablók! Vesszen! Liberális karvalyok! Kék manók!

Külpol

Külpol

Belarusz és Oroszország: Párzási idény

A belorusz fővárosban régi helyi népszokással, tüntetők elagyabugyálásával ünnepelték Moszkva és Minszk frigyre lépését. Az orosz kormány egy része azonban túl drágának tartja a jegyajándékot, és elégedetlen a jövendőbeli szexepiljével is.

Külpol

Brazília: Kard ki, Cardoso!

A világ ötödik legnagyobb országának legnézettebb tévécsatornája, a TV Globo azzal szórakoztatta nézőit a múlt héten, hogy titokban rögzített videófelvételekkel illusztrálta a katonai rendőrség külvárosi önkényeskedéseit (ütleg, kínzás, agyonlövés). Éppen egy éve, hogy Brazília történetében először utcagyerekek meggyilkolásában részes rendőrt ítéltek el: harminc évet kapott. Most pedig a szenátus gyorsan jóváhagyott egy törvényjavaslatot, amely - szintén először - bűncselekménynek nyilvánítja a kínzást.

Zene

Zene

Április 11.: A Kötészet Napja

A líra meghalt, de még mozog. Vannak biztató jelek. Akit életében temetnek, hosszú életű lesz a földön. Hacsak nem temetik el élve. Szükséges, hogy vers írassék, különben... Különben? Az a bizonyos gyémánttengely már ferde, máma már nem ferdül tovább. A vak csillag, ez a nyomoru föld egész jól elforog keserű levében, nem kell néki a líra bájitala. Hörpintsünk, aztán vágjuk földhöz a vers poharát. Hátha földhöz vág.

Zene

Egyenetlen verseink (Egyetlen verseink. Válogatta és az előszót írta: Somos Béla)

Somos Béla makacs ember, a költők pedig hiúindiánok. E kettő kell nekem!, csettint az utolsó versolvasó, s legott kezében egy antológia, jó kövér, ha puhaborítású is, de hát rég elmúltak az őszi költői versenyek, mikoron a dalnokok s olvasóik százezer példányban jelentek meg, dedikálás a Vérmezőn. A költő örül, ha egyetlen verse könyvbe férkőzhet, boldogan közöl azon az áron is, hogy meg kell neveznie még egy szerencsétlen sorstársát, ki szintén önnön húsába vájta pennáját (Ön marcangol?).

Zene

Film: Kis ír történelem (Neil Jordan: Michael Collins)

Kicsiny nép az ír, nyakig benne. Az efféle nemzetek pedig értenek a hősök termeléséhez. A kankalin sötétben virágzik, vérzivataros századokban jobban terem a grandeur. Ott van például, hogy régi korokat idézzünk, Charles Stewart Parnell, aztán Bobby Sands, hogy újabbakat. De hagyjuk, végtére Godot is ír felmenőktől származik.

Zene

Film: Gyerekhorror (Hüvelyk Matyi titkos kalandjai)

Ha animációra gondolunk, a stupid bábjátékoktól a debil gyurmagyakorlatokig tartó primitívségek jutnak eszünkbe, amikkel gyerekeket büntetlenül lehet bután tartani generációk óta. A felnőtt konszenzus része, hogy csak azért, mert valaki még kicsi, felszínes és gyerekes gügyögéseket kell olvasnia és néznie, és nem igazán jelent valós alternatívát ehhez a problémamentes Jancsi és Barbie-világhoz a Tom and Jerry-féle ultrabrutál rajzfilmstílus sem, amelyből a gyerek csak lepusztulni tanul meg idejekorán, de nem nyílik ki az esze, és nem válik fogékonnyá az ironikus távolságtartásra mint az életben maradás legfontosabb eszközére. Legfeljebb cinikus lesz, ami csak 12 éves kor fölött áll jól. Az ilyesmin segíthet, ha a kulturálisan örökölt (és a felnőttek által ártalmatlannak tartott) brutális nép- és más mesék mellé a gyermek megismeri a látásmódok sokféleségét, a félelem leküzdését, így például megnézi ezt a kifejezetten felnőtteknek készült, zseniális animációs filmet, amely valószínűleg meghatározó élménye lesz. Az egyórás, csomó nemzetközi díjjal elárasztott Hüvelyk Matyi... kiforgatja a valódi sztorit, félelmetes kísérleti laborba küldi kis hősét, aki megszökik. Egy óra hosszat lenyűgöző látványvilágú, neorealista sci-fi-techno-fantasy-mesefilmet kap itt az ember (akárhány éves), értelmet és iróniát - ez később még jól jöhet.

Zene

A kiterülés tárgya (Possessed - Klezmatics-lemezbemutató Münchenben)

Ezzel a címmel a Klezmatics jelentősen megkönnyítette a dolgomat. A Klezmatics, a rajongás meg én, keverhetem bárhogy, végül úgyis a megszállottság jön ki. Ez jó, ehhez hozzáfűzni sincs mit, innentől az vethet magára, aki a húsvétját máshol, másképp, mással képzelte el.

Zene

Punkos Funkos Dub (Asian Dub Foundation az Almássy téren)

Az Asian Dub Foundation zenéjében a szitárok és hegedűk hangja keveredik gonosz breakbeatekkel, rappel és visszhangokkal. A második generációs londoni ázsiaiak digitalizálták szüleik hagyományos indiai kultúráját, és levitték a klubokba. Második lemezük megjelenésével közel egy időben, április 12-én az Almássy téren játszanak, a Tilos Rádió támogató buliján. Steve Savale (Chandrasonic), az együttes gitárosa beszélgetett velünk telefonon.

Tudomány

Tudomány

Kosztolányi Dezsőné fodrásza: Nyíratlan szabály

A néni kétségtelenül a főváros egyik legrégibb szolgáltatója, és nem olyan fiatal, mint amilyennek látszik. Nála már csak a Gozsdu udvari Bandi úr örökebb darab. Három milliméteres, aranyfoncsorozott belga üvegtükrében sokan jól megnézhették magukat az eltelt hatvan esztendőben. Igaz, időnként belelőttek a képbe, de az azóta sem torzít, legfeljebb az embernek szikralátása támad tőle.

Tudomány

Rejtvényfejtő verseny - Jászapáti: Keresztbe tettek

Túlzás lenne azt állítani, hogy Jászapáti a hazai rébuszvezetők Mekkája, de azért a kisváros könyvtárának keresztrejtvényfejtő klubja is kitesz magáért, ugyanis 1990 óta rendeznek itt országra szóló kockavadász-összecsapásokat. Az idei versengésre április 5-én, délidőben került sor a helyi Jász vendéglő különtermében.

Lokál

Lokál

Tűcsere-program: Tiszta, száraz

A tűt cserélni kell. Lehetne fertőtleníteni is, ha lenne otthon erre alkalmas anyag, át is lehet mosni, amitől szennyezett marad ugyan, de nem dugul el a beszáradt vértől, a tisztaság illúzióját keltve az idegen vegyészek gyártotta ismerős érzés körül. Múlt lemosva, fegyelmezve a jelen: rendet hiszünk a tű hegyén. Porszívózás, szemét le, mosogatás, hogy aztán újból szétszórhassunk mindent. Tűt átadni nem lenne szabad soha, más szemetébe botlunk, közös ló, idegen halál.

Sport

Sport

Az ügynök halásza

A hideg és rettenetes szél miatt mostanában úgysincs kapás, ezért az elmúlt hétvégén a perverziónak akartam áldozni: azt terveztem, hogy elviszek horgászni egy bölcsésznőt Ercsibe. A dologból végül nem lett semmi, az viszont kiderült, hogy Twin Peaks közelebb van Pesthez, mint gondolnánk.