Film: Ember tervez (Ethan Coen és Joel Coen: Fargo)

publikálva
1997/11. (03. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Odafönt, északon kezdik, a vonalzóval kimért Dakotában, és nem is adják alább Minnesotánál. Valamikor a nyolcvanas években három férfi találkozik egy fargói kocsmában, megrendelő és munkavállalók, két kiskaliberű bűnöző, akiket egy harmadik piti bűnöző ajánlott a melóra. Habkönnyű ügy, szerény tétek: egy új kocsi és kétszer negyvenezer dollár egy megrendezett asszonyrablásért. A férjről ordít, hogy született balek - később ez tévedésnek bizonyul, inkább slemil az illető, aki maga is bukik, de a nagyobb bajt rendszerint másokra hozza. Ismerjük a fajtáját, életből és irodalomból, Patricia Highsmith több regényt szentelt neki (Huhog a bagoly; A balek).

Odafönt, északon kezdik, a vonalzóval kimért Dakotában, és nem is adják alább Minnesotánál. Valamikor a nyolcvanas években három férfi találkozik egy fargói kocsmában, megrendelő és munkavállalók, két kiskaliberű bűnöző, akiket egy harmadik piti bűnöző ajánlott a melóra. Habkönnyű ügy, szerény tétek: egy új kocsi és kétszer negyvenezer dollár egy megrendezett asszonyrablásért. A férjről ordít, hogy született balek - később ez tévedésnek bizonyul, inkább slemil az illető, aki maga is bukik, de a nagyobb bajt rendszerint másokra hozza. Ismerjük a fajtáját, életből és irodalomból, Patricia Highsmith több regényt szentelt neki (Huhog a bagoly; A balek).

A Fargónak nincsen főhőse, csak szereplői. Mind hülye, aki sem előtte, sem közben, sem utólag - már ha túléli - nem ért semmit az egészből. Teszi a dolgát, rutinból, vakszokásból, a bűnöző szegi a törvényt, s öl, ha megszorul, a rabolt feleség visít, a slemil Jerry lapít és hazudozik, a könyvelő mérlegre tesz, a gazdag üzletember após a kezébe veszi a dolgokat, a rendőr nyomoz. Mindenki terv- és szabályszerűen jár el, az eredmény csőd, káosz, végpusztulás. A Reservoir Dogs világa ez, s a sétagaloppnak induló gyémántbalhé meg a sima kis emberrablás - családban marad - ugyanazzal a kivédhetetlen logikával vezet át vérfürdőbe, húsdarálóba.

Nagy alaptörténet az, amire a két Coen rátalált. Aztán kis híján szétrendezték az egészet, mint már jó párszor tették, nyers első filmjük, a Blood Simple és a míves Miller´s Crossing (A halál keresztútján) kivételével. (A Barton Finket meg A nagy ugrást jobb nem emlegetni.) Úgy hírlik, odahaza nincs sikerük a Coen fivéreknek, annál inkább Európában. Talán azért alakult így, mert ők egy szatírába hajló, cizellált és intellektuális változatát művelik az amerikai filmnek. Joel és Ethan ritka szerencsés páros, ketten egy húron, összeteszik, amijük van, és az nem kevés: tudnak történetet mesélni, képet komponálni, és csak úgy dől belőlük az ötlet. A Coen-filmnek világa van, ami ér annyit, hogy még a gyengébb darabjaikra sem sajnálod azt a két órát. Jó esetben élnek a figurák, a vidék, a város, az enteriőrök. Visszatérő elemekkel, vezérmotívumokkal dolgoznak, átviszik őket egyik filmből a másikba. Roppant mód szeretik például meghánytatni a hőseiket, csak nem mindig a megfelelő embert: a darabolós sorozatgyilkosról nehéz elhinnünk, hogy gyenge a gyomra, a gyakorló alkoholista meg nem úgy reagál az italra, mint a kétéves nyeretlen, és véletlenül se fogja el a délelőtti rosszullét, amíg ott van a zsebében a teli flaska. (A B. Fink tévedéseiben sokan osztoznak, mintha a hollywoodiak még nem láttak volna embert inni, legfeljebb filmen. Más forrásból tudjuk, hogy ez nem így van.) A Fargo beéri diszkrét jelzésekkel, és csak dicsérni lehet az alkotókat, hogy nem éltek vissza Margie rendőrnő áldott állapotával.

Arra célozgatok itt, hogy a Coen testvérek mozija nekem egy kicsit maché. Okos, tehetséges fiúk, akik túl sokat számítgatnak. Egyik kezükben mérleg, másik kezükben merőkanál, előttük a nagy könyv - a film világtörténete -, így készül a mű. Tesznek bele mindent, ami kell, ügyelnek persze az arányokra meg a vonzó tálalásra, nem is lehet panasz a végtermékre. Aztán jön valaki utcán át, fogalma sincs a receptről, marokszám, saccra hajigál ezt-azt a fazékba, és simán lefőzi őket. (Az egyik bevált módszer neve: előbb a válasz, aztán a kérdés.) Vannak ügyes munkák, amiket jó nézni, és vannak az elementáris remekművek, melyek úgy hatnak, mint természeti jelenség, egy vulkánkitörés vagy a csöndes, konok eső.

A Fargo majdhogynem ilyen. Coenék mintha nem hitték volna el, hogy alaptörténetük önmagában, különösebb igyekezet nélkül is fekete komédia. Minden helyzetből és jellemből kigyötrik az utolsó csöpp komikumot is. Felvonultatják az isten fele állatkertjét, a mentális problémákkal küzdő japán iskolatárstól az önfeledten debil prostituáltakig. Mennyivel jobbak náluk a Fargo-Brainerd-Minneapolis háromszög őslakosai, ezek az északi nevű (Lundegaardnak, Gustafsonnak meg Gundersonnak hívják őket) és északi lelkületű népek a komótos járásukkal, még komótosabb észjárásukkal. És maga a jégbe fagyott dakotai táj, szűnni nem akaró havazás, a tükörpáncélos tavak. Még az is lehet, hogy a hely az oka mindennek. A lokális figurák sajátszerűsége megzavarja az idegent, a végtelen fehér mezők embertelenségétől összeszorul a torka, borzongató hideg járja át. És akkor ölni kell.

Bori Erzsébet

Fargo; színes, amerikai, 1995, 97 perc; rendezte és írta: Ethan Coen és Joel Coen; fényképezte: Roger Deakins; zene: Carter Burwell; szereplők: William H. Macy, Steve Buscemi, Peter Stormare; bemutatja a Budapest Film

publikálva
1997/11. (03. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...