Ez nagyon jó: 24 ingyenes koncertet ad júniusban a Budapesti Fesztiválzenekar

  • narancs.hu
  • 2018. június 3.

Zene

Így búcsúznak az évadtól Fischer Ivánék.

Újabb 24 ingyenes koncertet ad országszerte a Budapesti Fesztiválzenekar Őcsénytől Apostagon át Zalaegerszegig június 4. és 10. között – közölte a zenekar az MTI-vel.

Az évad harmadik Közösségi Hetén ingyenes koncertet adnak a kortárs előadó-művészeti központként működő szegedi zsinagógában, a jelenleg pálinkacentrumként üzemelő egykori békési zsinagógában, valamint a hangverseny- és kiállítóteremként funkcionáló zalaegerszegi zsinagógában is.

false

 

Fotó: MTI/Mohai Balázs

A zenekar barokk együttese ezúttal Apátfalva, Gyüre és Apostag templomaiban lép fel.

A gyerekeknek szóló Zenevár Őcsénybe, Monorra és Szőlősgyörökre utazik, az időseknek összeállított Játékidő című program pedig többek között Karcagra, Jászladányba, Nagyszénásra és Pécsre is eljut. Karcag lesz az első olyan helyszín az országban, ahol a zenekar minden közösségi programja megfordult már.

A Budapesti Fesztiválzenekar az évadtól június 17-én 19 órakor búcsúzik nagyszabású ingyenes TérTáncKoncertjével a budapesti Szent István-bazilika előtti téren.

Az együttes Brahms Magyar táncait játssza Fischer Iván vezényletével.

A zenekar az elmúlt két hétben kibővített Mahler-programmal járta Európát.

Fischer Iván és zenekara Brugge-ben három telt házas nagyzenekari koncertet adott három különböző programmal,

valamint Baden-Baden, Frankfurt, Prága, Drezda és Bécs koncerttermeinek közönségét is lenyűgözték az egybehangzóan pozitív nemzetközi kritika szerint – írták a közleményben.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.