HANGADÓ - Lemez

Cérnakesztyűben

Ji Goldberg-variációk-felvétele

  • - kling -
  • 2018. június 10.

Zene

Feltúrom az egész internetet, mire megbízható infókra bukkanok a fiatal dél-koreai születésű srácról.

A zavart az okozza, hogy hol művésznevén, Ji (ejtsd: Dzsí), hol teljes nevén, Ji-Yong Kim szerepel, és időbe telik, míg rájövök, ugyanarról a pianistáról van szó. Izgatottságom annak szól, hogy (ha jól tudom) Glenn Gouldhoz hasonlóan Ji az, aki elsőként egy Goldberg-variációk-felvétellel kopogtat a halhatatlanság kapuján.

Az én füleim Glenn Gould Goldbergjén nőttek fel, az elmúlt 25 évben alig telt el hónap, negyedév, hogy ne hallgattam volna meg legalább egy részletét. Szóval nem költői túlzás, hanem papírszáraz tény, hogy több százszor fordult meg a korong a lejátszómban. Éspedig éppen az ominózus 1955-ös felvétel, amivel a kanadai pianista interpretációs forradalmat robbantott ki. Nagyobbat, mint amiről később a barokk muzsikát eredeti hangszereken új életre keltő régizenészek valaha is álmodni mertek volna. Gustav Leonhardt vagy Pierre Hantai történethűséget kergető csembalójátéka nem felébresztette, hanem egyenesen kómára ítélte Csipkerózsikát. Míg ugyanis Glenn Gould ’55-ös felvétele ma is kortársunkká teszi Bachot, addig az említett hisztérikus csembalisták korhű írógépelése legfeljebb lábjegyzetként szerepelhet a Goldberg-variációk interpretációtörténetében.

Szóval gondolhatják, hogy számoltam a napokat, míg megérkezett a CD. Amikor végre a kezemben tartottam, csodálkoztam is, meg nem is. A borító trendissimo, simán poplemeznek nézném, ha nem szerepelne Ji portréja fölött Bach neve. A hátsó borítón viszont Bach homlokán virít a Ji név. Miközben a lejátszó zümmögve magába szívja a kis korongot, arra gondolok, ez vajon hübrisz a zongorista részéről, vagy az azonosulás iránti vágy kultikus kifejezése. Jó, az is lehet, hogy esélye sem volt beleszólni az ügybe, szóval ezen nem rugózom tovább.

De aztán mégis. Hiszen ezzel Ji (vagy a marketingese, mindegy) ezt az irodalmi közhelyet mantrázza: Bovaryné én vagyok (Gus­tave Flaubert). Bach én vagyok, rikoltja Ji, a kísérőfüzet az üzenetet még meg is fejeli ezzel a felirattal: J(i). S. Bach, a gyengébbek kedvéért.

Gould a felvétel idején 23 éves volt, Ji most 26. Hatvanhárom év telt el a két rögzítés között. Ugyanazt a húzott verziót játszották lemezre mindketten, az ária témájára írt 30 variációt. Amúgy valószínűleg erre utal vizuálisan Glenn Gould debütáló lemezének borítóján a sok kicsi Glenn Gould, 30 apró filmkocka, amely vélhetően a hangfelvétel kulisszatit­kai­ba enged bepillantást.

Gould futamideje 39 perc 19 másodperc, Ji ugyanazokat a hangjegyeket 60 perc 26 másodpercre nyújtja.

A tempóbeli jelentős különbség rögtön a variációk alapjául szolgáló áriában tapintható. Gould játéka bő fél évszázad távlatából is vérpezsdítőbb, mint Ji mélázása, patetikus szünetei, lassú tovagördülései, az utolsó két hang közötti szünet műmájer, hatásvadász kitartottsága. Modoros tempóban, frazeálásban, a hangok megformálásában. Gould virtuozitása nyersebb, direktebb, lázasabb, több századik hallgatásra is tartogat valami meglepőt. Ji is minden ütemben meglep, de amikor tizedszerre pörög végig a lemez, kezdem kiismerni hatásvadász mechanizmusát. Virtuozitása színtiszta magamutogatás, amivel nincs semmi baj, hiszen tényleg a gouldi magasságokat ostromolja. De Gouldhoz képest mintha cérnakesztyűben nyúlna a billentyűkhöz, valahogy nincs igazi tétje, tartalma, anyaga, szövete a játékának. Gyönyörű a zongorahang, amit produkál, csodálatos a szólamok plaszticitása, amit kifarag, de ahogy a lassú és gyors tempókat egymás ellenében végletesen kijátssza, na, ott érhető tetten a mindenáron újat mondani akarás izzadságszagú igyekezete. Még ha ő lenne Glenn
Gould reinkarnációja, akkor is az eredetit hallgatnám filmszakadásig. De közben drukkolok, hogy ő legyen. Glenn Gould meghaladhatatlan, Ji megkerülhetetlen.

Warner Music, 2018

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.