Pár hete a Decemberists kapcsán az oregoni Portland dicsõségét zengtük, most pedig ugyanezt tesszük a texasi Austinnal: a legendás South By Southwest fesztivál mellett nemcsak az Explosions In The Skyt, az Okkervil Rivert, a Shearwatert, a Spoont és a Voxtrotot köszönhetjük a városnak, hanem azt a zenekart is, amelyet minden jóérzésû ember Trail Of Deadre rövidít. A zaklatott elõéletû Conrad Keely vezette együttestõl nem áll távol a Green Day punk-progja vagy akár a My Chemical Romance goth-emója sem, s a Trail Of Dead semmivel sem kevésbé izgalmas e jóval sikeresebb kortársainál, sõt. Már a korábbi hat lemez is egy figyelemre méltó karrier egy-egy jól sikerült állomása volt, de most a Tao Of The Deaden végleg bebizonyosodik, hogy a derék austiniak a jelenlegi pop-rock mezõny élvonalába valók, még akkor is, ha a pár évvel ezelõtti szakítás a nagykiadóval levette róluk a reflektorfényt. Az új album olyan elõdök bûvöletében fogant, mint a Public Enemy, valamint a hetvenes évek eleji Yes és Pink Floyd, ami a koncepción is meglátszik - az elsõ rész egy D hangnemben elõadott, 35 perces szvit, a másik pedig F-ben fogant, és 16 percen keresztül tart egy pillanatnyi megállás nélkül. A bombasz-tikum szerencsére nem csapja agyon a dalokat: leállás és üresjárat egy szál se. Az ismét Keely által dizájnolt borítót pedig órákig el lehet nézegetni.
A végére még egy jó hír: aki május 7-én este stadionhimnuszokat akar egy kis klubban hallani, annak egyértelmûen a bécsi WUK-ban a helye.
Century Media, 2011
****
