Persze egy - immár amerikai kézen lévõ - koncentrációs táborban járunk, mindenki elment már, csak az elkeseredett lengyelek marják egymást. Mely többszörösen, százszorosan lehetetlen helyzetbõl csak a szerelem ereje (meg valamennyire, egy kicsit a verseké, a könyveké) rángathat ki - ideig, óráig. A lány (a szépséges Stanislawa Celinska) Nyugatra menne, amikor már mehetne, a fiú arra, haza. De mielõtt még mehetnének, egy lopott délutánra, egy foglár háta mögötti együttlét rövid perceire olyan lesz minden, mint amilyennek lennie kellene - mindig is. Talán azért lesz olyan, hogy aztán nyugodtan olyan lehessen, mint amilyen mindig - amilyennek nem szabadna lennie.
Errõl hogyan is feledkezhetünk meg? Legalább akkor eszünkbe juthatna, amikor kis kocsin - egyedül, hazafelé - vonszoljuk magunkkal azt a néhány könyvet, ami legnagyobb bajaink közt megmaradt nekünk. Vetíti az Örökmozgó, 28-án, fél kilenckor *****
