film - TÁJKÉP CSATA UTÁN

  • - ts -
  • 2011. február 24.

Zene

Kertész Imre, amikor átvette Nobel-díját, egyebek mellett arról sem felejtett el megemlékezni, hogy milyen nagy hatással voltak rá Tadeusz Borowski művei. Mindevvel együtt a túlzó leegyszerűsítéssel lágeríróként számon tartott szerző ezen műve - méltatlanul - legintenzívebb utóéletét a címében élte meg.
Kertész Imre, amikor átvette Nobel-díját, egyebek mellett arról sem felejtett el megemlékezni, hogy milyen nagy hatással voltak rá Tadeusz Borowski mûvei. Mindevvel együtt a túlzó leegyszerûsítéssel lágeríróként számon tartott szerzõ ezen mûve - méltatlanul - legintenzívebb utóéletét a címében élte meg. A "Tájkép csata után" immár úgy köszön vissza a haditudósításoktól a gasztroblogokig kiterjedõ médiahorizont minden pontjáról, hogy egy percig sem gondoljuk mögé Andrzej Wajda egészen kiváló 1970-es filmjét. Pedig abban a poétikusan ifjú Daniel Olbrychski a drótkeretes szemüvegében, csíkos rabruhájában olyat játszik, amirõl nehéz elképzelni a felejtést.

Persze egy - immár amerikai kézen lévõ - koncentrációs táborban járunk, mindenki elment már, csak az elkeseredett lengyelek marják egymást. Mely többszörösen, százszorosan lehetetlen helyzetbõl csak a szerelem ereje (meg valamennyire, egy kicsit a verseké, a könyveké) rángathat ki - ideig, óráig. A lány (a szépséges Stanislawa Celinska) Nyugatra menne, amikor már mehetne, a fiú arra, haza. De mielõtt még mehetnének, egy lopott délutánra, egy foglár háta mögötti együttlét rövid perceire olyan lesz minden, mint amilyennek lennie kellene - mindig is. Talán azért lesz olyan, hogy aztán nyugodtan olyan lehessen, mint amilyen mindig - amilyennek nem szabadna lennie.

Errõl hogyan is feledkezhetünk meg? Legalább akkor eszünkbe juthatna, amikor kis kocsin - egyedül, hazafelé - vonszoljuk magunkkal azt a néhány könyvet, ami legnagyobb bajaink közt megmaradt nekünk.

Vetíti az Örökmozgó, 28-án, fél kilenckor

*****

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.

Lefotózta a Kígyó-sziget egyik védőjét, aki visszaszólt az oroszoknak

Emeric Lhuisset fotográfus fényképein valódi harctereket és igazi katonákat látunk, még akkor is, ha a kompozíció klasszikus festményeket idéz. Mi a viszonya valóságnak és beállításnak, hogyan nyerhetik vissza hangjukat a történelem tényleges főszereplői, és hogyan sikerült lefotózni a Kígyó-sziget védőjét, aki rádión szólt be az orosz hadihajónak? Budapesti kiállítása apropóján beszélgettünk.