film - TÁJKÉP CSATA UTÁN

  • - ts -
  • 2011.02.24 00:00

Zene

Kertész Imre, amikor átvette Nobel-díját, egyebek mellett arról sem felejtett el megemlékezni, hogy milyen nagy hatással voltak rá Tadeusz Borowski művei. Mindevvel együtt a túlzó leegyszerűsítéssel lágeríróként számon tartott szerző ezen műve - méltatlanul - legintenzívebb utóéletét a címében élte meg.
Kertész Imre, amikor átvette Nobel-díját, egyebek mellett arról sem felejtett el megemlékezni, hogy milyen nagy hatással voltak rá Tadeusz Borowski mûvei. Mindevvel együtt a túlzó leegyszerûsítéssel lágeríróként számon tartott szerzõ ezen mûve - méltatlanul - legintenzívebb utóéletét a címében élte meg. A "Tájkép csata után" immár úgy köszön vissza a haditudósításoktól a gasztroblogokig kiterjedõ médiahorizont minden pontjáról, hogy egy percig sem gondoljuk mögé Andrzej Wajda egészen kiváló 1970-es filmjét. Pedig abban a poétikusan ifjú Daniel Olbrychski a drótkeretes szemüvegében, csíkos rabruhájában olyat játszik, amirõl nehéz elképzelni a felejtést.

Persze egy - immár amerikai kézen lévõ - koncentrációs táborban járunk, mindenki elment már, csak az elkeseredett lengyelek marják egymást. Mely többszörösen, százszorosan lehetetlen helyzetbõl csak a szerelem ereje (meg valamennyire, egy kicsit a verseké, a könyveké) rángathat ki - ideig, óráig. A lány (a szépséges Stanislawa Celinska) Nyugatra menne, amikor már mehetne, a fiú arra, haza. De mielõtt még mehetnének, egy lopott délutánra, egy foglár háta mögötti együttlét rövid perceire olyan lesz minden, mint amilyennek lennie kellene - mindig is. Talán azért lesz olyan, hogy aztán nyugodtan olyan lehessen, mint amilyen mindig - amilyennek nem szabadna lennie.

Errõl hogyan is feledkezhetünk meg? Legalább akkor eszünkbe juthatna, amikor kis kocsin - egyedül, hazafelé - vonszoljuk magunkkal azt a néhány könyvet, ami legnagyobb bajaink közt megmaradt nekünk.

Vetíti az Örökmozgó, 28-án, fél kilenckor

*****

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.