Zene

Úgy gondolom, álprobléma, meg nem is nagyon érdekel, de elég gyakran fölmerül, hogy egy moziban vetített filmről szóló írás kit vesz célba, kit kell hogy célba vegyen. A biztos szavazót vagy a bizonytalant? Azt, aki tépelődik, mert itt a hét vége, és moziba kéne vinni a kedvest, de az a sok hülye cím a műsorújságban, az el nem igazít, hát nézzük meg, mit írnak az újdonságokról a lapok. Vagy azzal beszélgetünk, aki már látta az új csodát, hogy szerintem ez meg az benne az ezt meg azt jelenti, és most akkor jó nekünk, ha így van, vagy megette a fene az egészet.

Jó tizenöt éve a fene sem gondolta volna, hogy a következő évtizedben a zenei világ nyálcsorgató ámulattal figyeli majd Bristolt, a jelentéktelen, ámde annál füstösebb-koszosabb angol iparvárost. Pedig a 80-as évek végén már aktivizálta magát a Wild Bunch nevű kollektíva, melynek tagjai között a későbbi Massive Attack mellett ott volt Roni Size és Goldie.

Miután felbomlott a Birthday Party és megalakult a Bad Seeds, még sokáig Nick Cave jelentette számomra "az év lemezeit" éppúgy, mint a mindennapi hallgatnivalót. Arról a bő évtizedről beszélek, amely 1983-mal vette kezdetét, s az akkor alternatívnak nevezett rockzenét olyan elévülhetetlen albumokkal gazdagította, mint a From Her to Eternity, a The Firstborn is Dead, a Your Funeral... My Trial, a Tender Prey, a The Good Son vagy a Let Love In. Aztán új szelek kezdtek fújni, a "könnyűzenének" megannyi új stílusát és új istenét hordva garmadába, de - a The Boatman´s call, majd a No more shall we part csendes-nyugis hangulatával - Cave is tett egy keveset azért, hogy távolabbra húzódjon tőlem. Ami persze korántsem egyenlő azzal, hogy egy új album megjelenése ne izgasson. Nagyon.

Különleges esztétikai képződmény a Zsótér Sándor rendezte előadás a Radnóti Színházban. Ha a néző bírja és kibírja, rendkívüli élményben lehet része - de éppily adekvát befogadói magatartás a heves elutasítás, akár a rögvest elmenésig.

Budapesten adott interjúi egyikében a művész elmesélte, hogy lévén a magyar irodalom szerelmese (Zilahy Lajost, Márait meg Kertész Imrét említette), elzarándokolt József Attila szobrához, melyről több fényképet is készített. Ezeket majd talán felhasználja képeihez motívum gyanánt, de - mint mondta - elsősorban a költővel való fizikai találkozásra volt szüksége, mert új könyvében őt is meg fogja említeni. A készülő mű pedig nem másról szól, mint azokról a huszadik századi művészekről, akik az elnyomás, a diktatúra frusztráltjaiként öngyilkosok lettek. Hogy József Attila öngyilkosságának okairól és körülményeiről ma sincs egészen pontosan tisztázott tudásunk, következésképpen Arroyo jobbára magára van hagyatva a tekintetben, hogy miképpen illeszti őt a nevezetes autoagresszívek sorába, nos ez legyen a spanyol festő dolga, s majd meglátjuk, ha telik rá. A történetből azonban annyi mindenesetre kiderül, hogy Arroyót nemcsak a források tekintik expanzív személyiségnek, aki azonos akarattal kezeli az ecsetet, tollat, kamerát, hanem ő maga is "interartisztikailag" figyelmes művésznek tartja saját magát.

"Nézd meg a környezeted: a saját mocskunkban fulladozunk!" - hallhatjuk a narrátor-szöveget az Ömlesztett világ című szám bevezetőjében, miközben agygyomláló effektek sorjáznak a súlyos dubalapra, majd a gitáros pengetni kezd a lélek húrjain, és beúszik egy örömteli afrikai gyerekkórus. Helyben vagyunk, ezerből is felismerném, ki van a keverőpult mögött.

Van egy kaszt a dzsesszrajongók között, melynek tagjai David Murray-fanoknak tudják magukat. De a szimpla gyűjtőknek is résen kell lenniük, hiszen Murray az egyik legtermékenyebb szaxofonos, különböző kiadóknál jelennek meg az albumai, melyekből jelenleg közel száz azonnal megvásárolható egy jobb internetes áruházban.

Ha fellapozom Lou Reed életművét, úgy látom, utoljára az 1989-ben bemutatott - s lemezen 1990-ben megjelent - Songs For Drella keltett olyan élénk és kedvező visszhangot, mint most, a Poe-művekre épülő The Raven. Ez a párhuzam persze korántsem pusztán a művek "fogadtatása" révén tűnik ki, s még csak nem is azért, mert mindkét album túlmutat egy "konvencionális" rocklemez keretén. Hanem mert azt sugallja, hogy Reed már csak akkor képes valóban jelentős dobásokra, ha a mélyen megélt személyes mitológiájához fordul. Amikor elveszíti az embereit - mint Andy Warholt, majd a ´92-es Magic And Loss albumon elsiratott Ritát és Doc Pomust -, vagy mint amikor a lidérces Poe-szövegeket olvasva szembesül esendőségével: akár a "rossz dolgok" iránti vonzalmával, akár az önpusztítás vágyával.

Móricz pályája nem szűkölködik hatalmas energiát mozgósító vállalkozásokban, ám ezek közt is a legnagyobb szabású, legtöbb munkáról és előkészületről tanúskodó alkotás az Erdély, ez a sokszínű, sokalakos történelmi regénytrilógia, amely kézen fogja a figyelmes olvasót, és magával viszi a XVII. század eleji Erdélybe, Báthori Gábor és Bethlen Gábor fejedelemségének éveibe. Németh Lászlónak a harmadik rész megjelenésekor, 1935-ben írt kritikáját valósággal szétveti a friss olvasmányélményből fakadó ámulat: (Móricznak) "ez a könyve bőségben is túltesz akármelyik előzőn. (...) Látható itt az erdélyi úri nép tanácsban, toron, harcmezőn, a fejedelem, amint számtalan levelét írja, diákjaival a Kassa felé vivő utakat tanulmányozza vagy a várak tatarozására ad rendeletet, a fejedelemasszony feketeruhás szövőnépe közt éjidőn, kedves testvére fogadásakor, vagy amint betegségében füstölik, zsoltároznak fölötte. A szász kereskedő sötét boltjában a sivatagon, tatáron, télvízen átlopott selyem és drágakő csillog. Felvont várhidak és kiszegzett előjogok mögött görbehátú, konok mesteremberek ülnek, akik a fejedelem tanácsában is előjogaik summájával kezdik a beszédet, mindegyik ugyanazzal. (...) Munkátlan házaik körül ott lebzselnek a hajdúk, lesve a háborús hírt, hogy a többet ígérő mellett kiszálljanak. A kunság vad vizei közt félvad pásztorok őrzik a gulyát, meztelen heverészve füstös kunyhóikban, melyekből az emelkedő áron át úszva vágják ki magukat barmaikkal. Egy marosszéki mezőn a felszabadított és tőrbe csalt székely jobbágyok vergődnek az urak nyársában. Halljuk a török követek édeskés fenyegetőzését, a szultán tolmácsának fellengzős stílusát és kéjelgő toldásait. Pázmány hatalmas hatású, de válogatósnak nem mondható érvét. Minden fejezet más életkép, más embervilág, új foltja az örök magyarságnak, mely itt nyersebb, veszélyekben jobban megforgatott, de azért sosem idegen, sosem egészen történelem."

Anemzetközi szórakoztatóiparban bevett gyakorlatnak számít a "Sztárok köszöntik..." típusú műsor. Az aggastyán korú, egykor jobb napokat látott veteránt nyolcvanadik-századik születésnapja alkalmából egy pazar gálaesten kikiáltják állócsillagnak. A helyszín leggyakrabban Hollywood, esetleg London vagy Monte-Carlo, jó kis téma a társasági rovatoknak, és persze a közönség is imádja. Nálunk inkább posztumusz gálák vannak forgalomban, amit szintén szeret a nép: legutóbb például Zámbó Jimmyre emlékezett egy szép, színes kompánia, Lagzi Lajcsi, Miklósa Erika, Varga Miklós, hogy csak néhány nagy nevet említsek.

Akönyvet jó kézbe venni: négyszögletes mesealbumalak, narancs fedlap, felcímek képregényes betűtípusban. Bár Elek Lívia mesekönyvbe illő rajzai filmszerű grafikai háttérben jelennek meg, nem a disneys cukorszirupba mártott sztaniol köszön vissza. A kötet tarka színvilága biztos ízléssel üt el a mesepolcok kínálatától, de ettől senki ne rettenjen meg, mert a szöveg szintén. Először is néhány alapismérvnek hitt feltétel teljesül: a Hümmögő nem nélkülözi a fantáziát, tud mesélni, nem nézi értelmi fogyatékosnak a gyereket, és gondosan megrajzolt világot teremt. Egy csomó jó hagyományt követ, a névadás ihletettsége az egyik. Empilla, Szilencium vagy Dezin Ficiál nem marad le Téglagyári Megálló mögött, az se baj, hogy a Csenevész Erdőről rögtön a négyszögletű kerek jut eszünkbe. Lugosi nem zavartatja magát, olykor direkte kiköszön az elődöknek: a költőpályázat, amire négysoros reklámvers készül a csipkebogyó jobb értékesítése érdekében, laudáció Lázár Ervinnek. A történetvezetés sem bukdácsol, a darabból árad a derű és a mesélőkedv. Némi kételyünk csak a főhősök miatt támad: egy sirály, egy mókuslány, egy zsiráf és egy azonosíthatatlan apró, zöld értelmiségi állat szerfölötti barátsága talán többet is megengedne, mint hogy mindig egyet érezzenek és akarjanak, mint a négy muskétás. Hiányzik a honi meseirodalomban népszerű dekadens hős, bár Bogumil zsiráfban szemernyi fellelhető Dömdödömből. A konfliktusok forrása kívülről jön, a kegyetlen állatkert-igazgató vagy egy vérengző oroszlán képében. Sehol egy kis romboló deviancia a jótét lelkekben. Az okoskodó troubleshooter Hümmögő vagy a végtelenül hiú Empilla sosem fizet rá gyarlóságára, utóbbi büszkeségét, lompos vörös farkát áldozza be egy barterba, cserébe orvosságot kap katicanáthára, persze hogy végül megdicsőül. A történet regényszerűen szövevényes, és Lugosi sok gondot fordít arra, hogy a szálakat elvarrja. De gondoljunk bele: mit kezdett volna Csukás Süsüvel, ha nem egyke, és megvan mind a 12 feje? Az írónőnek nincs könnyű dolga. Peppinó sirály szeretné viszontlátni elveszett családját, és a skótkockás pokkavák teljes nemzetségét meg kell menteni az árvíztől. A főhősök különböző méretű kavarásokra kényszerülnek; a történet rajzfilmre termett.

Álldogál a kamera a decensen berendezett és bevilágított terézvárosi lakásban, álldogál és várakozik. Kibámul az ablakon, éppen jókor, mert taxi érkezik, benne a hősnő, álomnyaralásból egyenest, még ha előszezonban is. Belép, lelkes és boldog. Most megint jönnek a hétköznapok, de a végső boldogság immár közel, húsz évvel idősebb szerelme tíz év után végre kilép a titkolódzásból, egymáséi lesznek most már hamarost - reméli, azaz akarja remélni inkább. Mesélni meséli mindenesetre - kinek vajon, a kamerának, papagájnak, rododendronnak? Dehogy, dehogy, a jó öreg játék macinak, hiszen kis fruska még, macizik.

A felcímben látható kétféle írásmód két hasonló, ám egymástól mégis nagyon távol álló technostílust takar: a k betűs a népszerű elektronikus formációk popossá hígított mainstreamjét, míg a c-s egy Magyarországon szinte még jelen sem lévő, új - és mégis nagyon is régi - stílust takar, melynek, mint alább kiderül, messzire nyúlnak a gyökerei.