Film: A papa mozija (Jancsó Miklós: Kelj fel, komám, ne aludjál)

szerző
Turcsányi Sándor
publikálva
2003/6. (02. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Úgy gondolom, álprobléma, meg nem is nagyon érdekel, de elég gyakran fölmerül, hogy egy moziban vetített filmről szóló írás kit vesz célba, kit kell hogy célba vegyen. A biztos szavazót vagy a bizonytalant? Azt, aki tépelődik, mert itt a hét vége, és moziba kéne vinni a kedvest, de az a sok hülye cím a műsorújságban, az el nem igazít, hát nézzük meg, mit írnak az újdonságokról a lapok. Vagy azzal beszélgetünk, aki már látta az új csodát, hogy szerintem ez meg az benne az ezt meg azt jelenti, és most akkor jó nekünk, ha így van, vagy megette a fene az egészet.

Úgy gondolom, álprobléma, meg nem is nagyon érdekel, de elég gyakran fölmerül, hogy egy moziban vetített filmről szóló írás kit vesz célba, kit kell hogy célba vegyen. A biztos szavazót vagy a bizonytalant? Azt, aki tépelődik, mert itt a hét vége, és moziba kéne vinni a kedvest, de az a sok hülye cím a műsorújságban, az el nem igazít, hát nézzük meg, mit írnak az újdonságokról a lapok. Vagy azzal beszélgetünk, aki már látta az új csodát, hogy szerintem ez meg az benne az ezt meg azt jelenti, és most akkor jó nekünk, ha így van, vagy megette a fene az egészet.

Jancsó Miklós aktuális premierje meggyőző nemtörődömséggel söpri le ezt a feltevést. Ha a gyakorló budapesti mozinézőket két csoportra osztjuk, úgymint azokra, akik láttak már legalább egyet a rendező utolsó három filmje (Nekem lámpást adott az Úr kezembe Pesten, Anyád, a szúnyogok, Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél) közül, illetve azokra, akik nem láttak egy kockát sem a mondott moziművekből, akkor roppant helyesen járunk el, hiszen két merőben felesleges halmazt is létrehozunk, holott egy sem csekélység.

Jelen opus művészettudományos elhelyezése szempontjából ugyanis mindaz, mi az említett vásznakon már lefolyt, módfelett érdektelen. Mucsi Zoltán és Scherer Péter színművészek eddigi bolondozásai ugyanis többé-kevésbé a papír zsebkendővel tartanak rokonságot. Ilyetén módon leszögezhető, a Kelj fel, komám, ne aludjál műcímű filmszerzemény

egy újszülöttnek sem új

És ez jó. És ez mindenkinek nagyon jó. És nagyon is érdekel mindenkit. Mindenkit, és nem csak azokat, akikre tartozik (nem tudjuk, kikre tartozik - mindenkire). A kisebb-nagyobb nehézségek árán magunk mögött hagyott filmszemle legnézettebb műsorszáma ez a film volt, nincs is ennél érthetőbb (és szomorúbb) dolog ebben a magyar filmes szcénában. Még az a szerencse, hogy akkor sem lenne ez szemernyit se másként, ha az idős mester egy forradalmian új mozgókép ígéretével lépett volna ezúttal színre. Nem így történt, Jancsó Miklós (és érdemdús környezete) hívó szavára:

töltsön egy órát kedvenceimmel,

de utána is maradhat egy kicsit, hovatovább végig is nézheti ezt a jelmezes jófejfesztivált stb. - csapatostul sereglettek a vászon elé a népek. Ím, mennyivel jobb így, mintha azért tapostuk volna le egymás sarkát, mert az valami lesz, amit mutatnak. Hogy így is lehetnek csalódott nézők? Nos, ez csak egy csúnyácska értékzavar következménye, mi más. De nincs máshogy ez az elégedett nézők esetében sem. ´k is elszúrtak valamit. Apám, ez aztán marha jó volt, nekem a zene tetszett, az operatőri munka nagyon, a színészi alakítások elsősorban és a jelenetezés (adott esetben nem csak az utóbbi nem jelent semmit, bár nekem az adottól eltérő esetek számottevő többsége is gyanús).

Eddig ugye az volt a nagy tudomány, hogy ezek az utóbbi Jancsó-filmek a halálról szólnak, hogy milyen dolog az, szemibe röhögni a halálnak, miközben cidrizünk, mint a nyárfalevél. Tényleg marha nagy tudomány, már az első ilyen darabban kimentek a temetőbe, biztos, ami biztos.

Talán közelebb jártak a valósághoz azok, akik

az utolsó szabad emberről

hordtak ezt-azt össze. Hogy ő lenne Jancsó Miklós. ´ hát, na és. Mer´ azt csinál, amit akar. Biztos? Tényleg azt csinál, amit akar? Azokkal, akikkel akar? Csupa kézenfekvő igen, ki vagyunk velük segítve.

Azért valamiről mégis szólnak ezek a filmek, de kérem, az örökifjúsággal operálók kíméljenek! Jancsó Miklós általam nagy becsben tartott nevének van egy közkézen, közszájon forgó változata, hogy mondjam, egy olyan tiszteletteljesen becézett alak. Mozdíthatatlan forma. A többit nyugodtan magunkra bízhatjuk. Én például egy nagy, tágas tér közepére képzelem ezt a mozdíthatatlan formát, van körülötte széles gyöp, homokozó, hinta, mászóka, afféle játszótér, lehet hajigálni egymást, kergetőzni, bicajozni, elhelyezni jó időben a megfelelő helyre egy kiadós flemmet, szóval adj neki, ami belefér, játszani.

Korántsem véletlen tehát, hogy a magyar színjátszás nevezett és itt érdemtelenül elhallgatott jelesei mellett ott van mindig Jancsó Miklós is a játszók között. S ha tudja, magával hozza Hernádi Gyulát is. Hisz olyan jó ott, annál a mozdíthatatlan-forma csizmájánál.

Turcsányi Sándor

Forgalmazza a Budapest Film

szerző
Turcsányi Sándor
publikálva
2003/6. (02. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...