Tartalom

MaNcs, XV. évf. 06. szám, (2003.02.06.) (2003-02-06)

Egotrip

Sajó László: Öt és feles

Egotrip

Santa Clara

1947. július 2-án Sánta Lászlónénak, Klára asszonynak megjelent a Szűzanya a Mátrában. Egy forrást mutatott neki, melynek gyógyító ereje van azok számára, akik hittel közelítik meg. 1948 tavaszán a Szűzanya újra megjelent Sántánénak, és azt kívánta, hogy kápolna épüljön a forrás mellé. Sántáné 21 hónapot töltött ideggyógyintézetekben, de "téveszméi" feladását nem tudták elérni az orvosok.

Egotrip

Végel László: Balkáni tükör

Ábelnek keresztelték a szülei, mivel Kórógyon mélységesen becsülték az erdélyieket. Az apa vagy negyven évvel ezelőtt, a keresztelés után büszkén vette a karjába a fiát, és azt mondta. "Amíg Kórógy létezik, addig Erdély is létezni fog."

Publicisztika

Publicisztika

A szerk.: Kinek fáj Szaddám Huszein?

Azt a levelet, amit a The Times január 30-i száma közölt, a brit Labour elnök-vezérigazgatóján, e hagyományai okán mégiscsak baloldali párt vezetőjén és a kelet-európai gyüttménteken kívül négy jobboldali miniszterelnök írta alá, köztük az a Silvio Berlusconi, aki - mind ez idáig - az Európai Unió legsúlyosabb rizikófaktorának számított, és aki személyesen, majd emisszáriusai útján a tavaly áprilisi választásokon aktívan is szurkolt Orbán Viktor sikeréért. Berlusconi, José Aznar spanyol és José Manuel Durao portugál miniszterelnök kormánya meghitt kapcsolatot ápol a saját szélsőjobbjával is. (Orbánt a kampányidőszakban José Aznar is fogadta.) Ehhez a levélhez és ehhez a kompániához csatlakozott a magyar kormányfő, aki - bár a pártnak nem tagja - mégiscsak az MSZP kormányfőjelöltjeként indult a választásokon, és a baloldali koalíció támogatásával tölti mandátumát. Merész lépés volt ez: nem mintha maga a dokumentum különösebben vérforraló megállapításokat tartalmazna, de valahogy úgy gondoltuk, hogy a magyar miniszterelnök francia kapcsolatai, valamint a német szociáldemokratákhoz fűződő viszonya többet nyomhat a latban az őskonzervatív amerikai elnöknek okozott kellemes érzésnél, de még a Labour - az MSZP-nek amúgy szerfölött sokat érő - barátságánál is.

Publicisztika

Érdes Erdély

A romániai magyarok érdekvédelmi szervezetének - Románia egyik legsikeresebb politikai pártjának -, az RMDSZ-nek múlt heti, Szatmárnémetiben tartott kongresszusa a várakozásoknak megfelelően alakult. Ismét Markó Béla lett az elnök, és a párt még mindig egyben van; ugyanakkor a vezetéssel szemben állók megtették az első lépést afelé, hogy idővel akár külön szervezetet alakítsanak.

Publicisztika

Hát vízágyú nem kéne?

Először tisztázzuk, amit nem kéne, mert úgy is tudunk. Akarjuk-e, hogy keretlegények vagy SS-katonának beöltözött, agyalágyult bajkeverők parádézzanak a Hősök terén vagy bárhol? Nem, nem akarjuk.

Belpol

Belpol

Az iraki helyzet: A pokol kapujában

Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági és külpolitikai súlypontjainak 2001-es átrendezése egyes országok esetében fájdalmas következményekkel járhat. A revízió nyomán Washington célkeresztjébe került Irak, amely 15 éve még az Egyesült Államok fegyvertársa és partnere volt az iszlám fundamentalista Iránnal vívott nyolcéves háborújában - most viszont csak hetek választják el az amerikai inváziótól.

Belpol

Taszár és a helyiek: Fokozott figyelem

Két férfi álldogál a taszári élelmiszerbolt bejáratánál. Hogy nem hagyományos magyar, hanem cowboykalapot viselnek, azt már csak egészen közelről vettük észre, mikor megkérdeztük: "Jó napot, meg tudják mondani, merre van a polgármesteri hivatal?" "In english!" - válaszolja egyikük vidáman. Kiderül, ő csak azt tudja, a rendőrség hol van - most mindenhol. Leginkább ennek, vagyis a jó közbiztonságnak örülnek a környékbeli települések lakói is.

Belpol

A jegybank pénzpolitikája a válság után: A forint visszatér

Hiába verte vissza három hete a spekulációs rohamot a Magyar Nemzeti Bank (meg a hozzá lecsatlakozott Pénzügyminisztérium), a jegybank Monetáris Tanácsa még mindig nem lélegezhet fel. (Az eseményekről lásd: Támadás az erős szélen és Játék a tűzzel, Magyar Narancs, 2002. január 16.) A romeltakarítás folyik, ám a levegő nagy, eljövendő csaták előszelétől terhes.

Belpol

Kiskorú elkövetők: Büntethetetlen előélet

Nem tudnak érdemben segíteni a bűnelkövető kiskorúakon az egyfajta gyerekbörtönként funkcionáló speciális gyermekotthonok - vélik szakemberek. A nehezen kezelhető, deviáns gyerekekkel foglalkozó speciális otthonok nem felelnek meg semmilyen törvényi előírásnak, a nevelők már azt is eredménynek tekintik, ha legalább ottléte alatt nem keveredik újabb bűncselekményekbe a gyerek.

Belpol

A DAM Steel Rt. csődje: Vasas, ne hagyd magad!

A rendszerváltás óta három privatizációt, két felszámolást és egy visszaállamosítást megért diósgyőri kohászat (mely 2001 óta DAM Steel Rt. néven működött) január utolsó napjaiban csődöt jelentett. Tulajdonosa, az olasz Cogne Acciai Speciali s.r.l. így kíván kilencven nap haladékot szerezni a hitelezői követelésekkel szemben. A közel másfél ezer embernek munkát adó társaság esetleges megszűnésével becslések szerint - saját dolgozóin kívül - további 1400-1500 állástalannal gyarapodna a jelenleg 12 százalékos munkanélküliséggel sújtott Miskolc és környéke. A diósgyőri acélgyártás elmúlt tizenkét éve számos fordulattal szolgált, és több tíz milliárd forintnyi közpénzt emésztett fel; végül, miközben a hazai acélfelhasználás az elmúlt évben növekedett, a borsodi kohászat - sokadszor - ismét a tönk szélére került.

Külpol

Külpol

Cyber hírek

Nemzeti Digitális Adattár A Nemzeti Digitális Adattárhoz várhatóan már az idei év végétől hozzá lehet férni az interneten. A kulturális és történeti értékeket digitális formában tartalmazó gyűjtemény feltöltésére márciusig írja ki a pályázatot a minisztérium.

Külpol

Kulturális hírek

85 éves korában elhunyt Mongo Santamaria: a kubai születésű ütőhangszeres zenekarvezető a latin dzsessz egyik legnépszerűbb képviselője volt. Az 1950-es évek elején települt át Amerikába.n MÚZEUM AZ "PIUMR"L Thaiföldön 10 millió dolláros beruházással elkészült a Hall of Opium: a Mae Fah Luang Alapítvány az ország északi részén, az ópiumtermesztésről és heroin-előállításról hírhedt Arany Háromszögben, egy, a Mekong folyóra néző domboldalon építette fel az intézményt.

Külpol

Václav Havel búcsúja: Utód nélkül

Vasárnap este 8-kor a cseh közszolgálati televízió leadta (a már pénteken felvett) utolsó nyilvános beszédét, mely rövid volt (alig 5 perc) és visszafogott, aztán már csak pár órát kellett várni, hogy éjfélkor lejárjon a mandátuma Kelet-Közép-Európa hazájában és világszerte leginkább elismert rendszerváltó államférfijának. Václav Havel távozása méltóságteljes volt, ám távolról sem eseménytelen. Az elmúlt egy hét sűrű programja ráadásul pont olyan volt, mint amit a cseh filmművészet fénykorának, az új hullámnak valamelyik groteszk iránt elkötelezett fenoménja is mozira álmodhatott volna: szeretetteljes és szórakoztató.

Film

Film

Film: Kegyetlen az élet (Meskó Zsolt: Szentiván napja)

Mi lehet a magyarázata annak, ha Kamarás Iván magát játssza? Valaki portréfilmet forgat. Valaki groteszket forgat. Ha bármi más történik, a vállalkozás alig-alig értelmezhető. Meskó Zsolt nem forgatott portrét, sem groteszket. Székely Ivánnak hívják a főszereplőjét, és az e tényben megmutatkozó, a realitás és az elemelés között való funkciótlan tévelygés alapvetően meghatározza ezt a - játékfilmet. A fotós például a "Women´s life" magazintól érkezik vegzálni a főhőst, de a történet szerinti reklámspotot már a "Danubius"-nál vásárolják, és a sztárról a "Színes mai lap" nem ír egy sort sem. Szerencse, hogy bekerült a filmbe Hajdú Szabolcs és Török Illyés Orsolya is (nem lehet nem észrevenni, hogy velük a Presszó mellé a Macerás ügyek című film atmoszféráját is becsempészni remélték).

Film

Hogyan kell a dudát fújni? (Dokumentumfilmek)

Miként, milyen késztetésre és milyen gondolati nyomvonalon haladva találta fel az emberiség a dudát - kínozhatott volna már eddig is a kérdés, de nem kínzott, mert a duda-ügyek restellni való módon kívül estek érdeklődésem keskeny horizontján. Hogy ez most már nem így van, ezt is a filmszemlének köszönhetem. Tari János A tündérek ajándéka című munkája nem sorolható a dokumentumfilmezés radikálisan új utakat kereső vonulatához - de hát ez a többi, általam látott filmről is elmondható, amúgy a ténymegállapításon túllépő, ítélkező állásfoglalás leghalványabb szándéka nélkül. Precíz, gondos néprajzos munka: történelem, hiedelemvilág (tündérek, de keresztútnál kószáló, ujjtörő ördögök is), Kárpát-medencei összefüggések, a hagyományok továbbélése, új utak és perspektívák. És végül maga a gyakorlat: hogyan is készül (hm, kutyabőrből!) maga a duda, immár egy házilag barkácsolt elektromos célszerszám közreműködésével. Ez volna a dokumentumfilm alapszintje, az ismeretterjesztés: a téma, a tárgy mint olyan.

Film

Vámpírok bálja (Játékfilmek)

Megint filmszemle van, élénk mozgás a Millenárison, a Mammutban, velük van tele a sajtó, róluk szólnak a hírek. Ezek a nagyon egyforma hírek. "Az idei szemle minden eddigi nézettségi rekordot megdöntött, már negyvenháromezren..." Már ennyien meg annyian. Egy hétig tart ugyan mindössze, de addig rájuk figyel az ország, érthető, ha most vaskosabban bukik ki minden panasz. Mellesleg szerintem pont nem a filmes szakma az, ami ha valami bánat éri, ne találná meg magának a megfelelőnek érzett nyilvánosságot, ha mond valamit valami filmes kerekasztal, egyéb bútordarab, arra igenis azonnal ugrik a sajtó, az hír. Tényleg, még az is lehet, hogy az. Ám arra a nyakamat teszem, hogy ez a filmes szakma az elmúlt tizenhárom év alatt nyavalyáinak orvoslására a sajtó nyilvánosságán kívül semmit, de semmit sem talált, és nem is tud fölmutatni. De nem csak ők vannak ezzel így, még valaki. Persze, az állam. Ha jól emlékszem, eddig csak mutogattak egymásra, illetve tanácskoztak, ami legalábbis az eredményesség szempontjából hajszállal sem különb foglalatosság.

Zene

Zene

Színház: Öltek, öleltek (Hans Henny Jahnn: Medea)

Különleges esztétikai képződmény a Zsótér Sándor rendezte előadás a Radnóti Színházban. Ha a néző bírja és kibírja, rendkívüli élményben lehet része - de éppily adekvát befogadói magatartás a heves elutasítás, akár a rögvest elmenésig.

Zene

Kiállítás: Locsog a felszín (Eduardo Arroyo kiállítása)

Budapesten adott interjúi egyikében a művész elmesélte, hogy lévén a magyar irodalom szerelmese (Zilahy Lajost, Márait meg Kertész Imrét említette), elzarándokolt József Attila szobrához, melyről több fényképet is készített. Ezeket majd talán felhasználja képeihez motívum gyanánt, de - mint mondta - elsősorban a költővel való fizikai találkozásra volt szüksége, mert új könyvében őt is meg fogja említeni. A készülő mű pedig nem másról szól, mint azokról a huszadik századi művészekről, akik az elnyomás, a diktatúra frusztráltjaiként öngyilkosok lettek. Hogy József Attila öngyilkosságának okairól és körülményeiről ma sincs egészen pontosan tisztázott tudásunk, következésképpen Arroyo jobbára magára van hagyatva a tekintetben, hogy miképpen illeszti őt a nevezetes autoagresszívek sorába, nos ez legyen a spanyol festő dolga, s majd meglátjuk, ha telik rá. A történetből azonban annyi mindenesetre kiderül, hogy Arroyót nemcsak a források tekintik expanzív személyiségnek, aki azonos akarattal kezeli az ecsetet, tollat, kamerát, hanem ő maga is "interartisztikailag" figyelmes művésznek tartja saját magát.

Zene

Lemez: Az erdő kapitánya (Adrian Sherwood: Never trust a hippy)

"Nézd meg a környezeted: a saját mocskunkban fulladozunk!" - hallhatjuk a narrátor-szöveget az Ömlesztett világ című szám bevezetőjében, miközben agygyomláló effektek sorjáznak a súlyos dubalapra, majd a gitáros pengetni kezd a lélek húrjain, és beúszik egy örömteli afrikai gyerekkórus. Helyben vagyunk, ezerből is felismerném, ki van a keverőpult mögött.

Zene

Lemez: A múlt idő jele (Lou Reed: The Raven)

Ha fellapozom Lou Reed életművét, úgy látom, utoljára az 1989-ben bemutatott - s lemezen 1990-ben megjelent - Songs For Drella keltett olyan élénk és kedvező visszhangot, mint most, a Poe-művekre épülő The Raven. Ez a párhuzam persze korántsem pusztán a művek "fogadtatása" révén tűnik ki, s még csak nem is azért, mert mindkét album túlmutat egy "konvencionális" rocklemez keretén. Hanem mert azt sugallja, hogy Reed már csak akkor képes valóban jelentős dobásokra, ha a mélyen megélt személyes mitológiájához fordul. Amikor elveszíti az embereit - mint Andy Warholt, majd a ´92-es Magic And Loss albumon elsiratott Ritát és Doc Pomust -, vagy mint amikor a lidérces Poe-szövegeket olvasva szembesül esendőségével: akár a "rossz dolgok" iránti vonzalmával, akár az önpusztítás vágyával.

Tudomány

Tudomány

A Columbia tragédiája: Gyászos örökség

Nem csupán az amerikai űrrepülőgép-programot, de általában az emberi űrrepülést is megkérdőjelezi a Columbia szombati balesete, melynek során immár másodszor veszítette életét egy amerikai űrsikló teljes személyzete. Miközben a NASA megpróbálja kideríteni a katasztrófa közvetlen kiváltó okát, a stratégák már arról vitatkoznak, hogy a presztízs- és píárcélokon túl van e egyáltalán értelme embert küldeni a világűrbe.

Tranzit

Tranzit

"Nem boldog a magyar!" (Zila cukrászda és kávéház)

Mi sem ellenszenvesebb a kávéházi nosztalgiánál. Azok a bizonyos idők ugyanis visszavonhatatlanul elmúltak, a mai, újrapumpált kávéházakban nincs és soha nem is lesz szellemi élet, és aki ezen kesereg, a korszellem gyászhuszárja csupán. A visszarévedés mégsem kárhoztatható, mert ha hagyományt akar teremteni az ember, előbb vissza kell nyúlnia a hagyományokhoz. Nagyjából ez a gondolat hozta létre a Zila kávéházat Pestszentlőrincen.