Lemez: Egyedül nem megy (Massive Attack: 100th Window)

  • Kesjár Ádám
  • 2003. február 13.

Zene

Jó tizenöt éve a fene sem gondolta volna, hogy a következő évtizedben a zenei világ nyálcsorgató ámulattal figyeli majd Bristolt, a jelentéktelen, ámde annál füstösebb-koszosabb angol iparvárost. Pedig a 80-as évek végén már aktivizálta magát a Wild Bunch nevű kollektíva, melynek tagjai között a későbbi Massive Attack mellett ott volt Roni Size és Goldie.
Jó tizenöt éve a fene sem gondolta volna, hogy a következő évtizedben a zenei világ nyálcsorgató ámulattal figyeli majd Bristolt, a jelentéktelen, ámde annál füstösebb-koszosabb angol iparvárost. Pedig a 80-as évek végén már aktivizálta magát a Wild Bunch nevű kollektíva, melynek tagjai között a későbbi Massive Attack mellett ott volt Roni Size és Goldie.

Aztán gyönyörű évek jöttek, megszületett a triphop, mely - kezdetben legalábbis - szigorúan csak "bristoli" lehetett. A tengerentúlról importált hip-hopból fabrikált, melankolikus, dubbal-reagge-vel, elektróval, csodaszép vokálokkal, vonósokkal és még ki tudja, mivel megküldött lírai alkotások közül elsőként a Massive Attack Blue Lines-a jutott a nagyközönség elé.

A sound system jelleget (sok "külsős" művész bevonása és általában a nyitottság) mindig gondosan őrző trió (Mushroom, Daddy G, 3D) két további albumon dokumentálta a posztmodern urbánus lét kínjait-örömeit. A dzsesszes Protection után önállósította magát a csapathoz addig szorosan kapcsolódó Tricky, ám a tudatalattiját rímekbe öntő, nagy lélekkel megvert kis fekete ember hiányát a harmadik sorlemez Mezzanine-on nem lehetett észrevenni. A rockból is merítő előző lemez után azonban kiszállt az addig az alapokért felelős Mushroom, és a 100th Window készítésénél nem volt jelen (állítólag gyermeke születése miatt, de a turnéhoz persze csatlakozik majd...) a morcos rapper, Daddy G sem.

Szóval maradt Robert "3D" Del Naja és az ő paranoid, politikával zsúfolt látomása az aktuális világállapotról, mit mondjak, nem túl szívmelengető. Az atomjaikra bomló, gonoszul a háttérben lüktető hangokat, a semmiből ideszűrődő gitártémák foszlányait, itt-ott az arab világ dallamainak (és persze Del Naja monoton hangjának) hatását a hűséges Horace Andy finoman hullámzó éneke és Sinéad O´Connor feminin szabadságharcos vokálja hivatottak ellensúlyozni.

Utóbbiról nem gondoltam volna, hogy az ő három száma (What Your Soul Sings, Special Cases, A Prayer For England) kimondottan erősre sikeredik, pedig így történt. Horace-ünk csak részben hozza a formáját, valószínűleg a fent említett körítésnek köszönhetően is. A korong persze nem rossz, attól szerencsére messze járunk, de az erőltetett konceptjelleg és a túlzott moralizálás mintha tévútra vitték volna az egyszemélyes csapatot, és persze fájón hiányoznak a korábbi alkotótársak is.

Kesjár Ádám

EMI, 2003

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.