A múlt év egyik kellemes meglepetése Panda Bear és Sonic Boom közös nagylemeze volt, ami a 60-as évek napfényes popzenéjét értelmezte újra némi elektronikus csavarral. Az album turnéja Budapestet is érintette, így a magyar nézők két, külön-külön is nagyra értékelt zenészt láthattak. Igaz, hogy a duó tagjai különböző generációkhoz tartoznak, de köztudottan rajonganak egymás zenéjéért.
Phil és Paul Hartnoll duója, az idén 34 éves Orbital szemléletesen példázza azt, hogyan lehet kortalan, mégis klasszikus értékű egy változatos életmű a folyton evolválódó elektronikus tánczenében. Esetükben nem is annyira egyszerű a kanonizáció, sem a panteonba való végleges beillesztés, már ha létezhet ilyen az elektronikus popzenében. Leginkább talán az olyan, korai felvételeik tekinthetők forradalminak, mint az 1989-ben barkácskörülmények között, és akkor még hosszú verzióban rögzített Chime, a szívet-lelket melengető puttyogás örök himnusza.
Megújulnak a higiéniai blokkok, eltűnnek a mobil-wc-k.
Ingmar Bergman Suttogások és sikolyok című filmjének van egy fantasztikus jelenete. Az egymástól teljesen elhidegült testvérek, Karin és Marta között, akik addig kötelességszerűen ápolták nagybeteg nővérüket, Agnest, a beteg halála előtti éjszakán váratlanul felszakad a jég. Végre csak beszélnek és beszélnek, áradnak belőlük az évek, évtizedek óta ki nem mondott szavak, és újra szerető testvérekké válnak.
Miles Davisről szokták mondani, hogy zenekaraival meghatározta a jazztörténeti stílusok irányát. Aktuális zenekarához 1964-ben csatlakozott Wayne Shorter szaxofonos, aki abban is felzárkózott a mesterhez, hogy a járatlan utat kereste.
Az utóbbi évtizedek magyar improvizatív/jazz univerzumának egyik legtudatosabban építkező, élőben és lemezeken is maradandó produkciókat megvalósító művésze Kézdy Luca hegedűs.
Jövőre ünnepli negyvenéves jubileumát a szerethetően esetlen, zajos gitárzenét játszó Yo La Tengo.
