Zene

Először és utoljára

A múlt év egyik kellemes meglepetése Panda Bear és Sonic Boom közös nagylemeze volt, ami a 60-as évek napfényes popzenéjét értelmezte újra némi elektronikus csavarral. Az album turnéja Budapestet is érintette, így a magyar nézők két, külön-külön is nagyra értékelt zenészt láthattak. Igaz, hogy a duó tagjai különböző generációkhoz tartoznak, de köztudottan rajonganak egymás zenéjéért.

Övék a pálya

Phil és Paul Hartnoll duója, az idén 34 éves Orbital szemléletesen példázza azt, hogyan lehet kortalan, mégis klasszikus értékű egy változatos életmű a folyton evolválódó elektronikus tánczenében. Esetükben nem is annyira egyszerű a kanonizáció, sem a panteonba való végleges beillesztés, már ha létezhet ilyen az elektronikus popzenében. Leginkább talán az olyan, korai felvételeik tekinthetők forradalminak, mint az 1989-ben barkácskörülmények között, és akkor még hosszú verzióban rögzített Chime, a szívet-lelket melengető puttyogás örök himnusza.

Hattyútenor

Klasszikus zenei programajánló a 2023/11. hétre

  • mi a kotta
  • 2023. március 15.

Mindig felfelé

Ingmar Bergman Suttogások és sikolyok című filmjének van egy fantasztikus jelenete. Az egymástól teljesen elhidegült testvérek, Karin és Marta között, akik addig kötelességszerűen ápolták nagybeteg nővérüket, Agnest, a beteg halála előtti éjszakán váratlanul felszakad a jég. Végre csak beszélnek és beszélnek, áradnak belőlük az évek, évtizedek óta ki nem mondott szavak, és újra szerető testvérekké válnak.

Teljes holdfogyatkozás

Március 2-a a Pink Floyd mesterművének számító The Dark Side of the Moon 50. születésnapja. A legendás albumot ismét kiadták az évfordulóra, és jó lenne ez alkalomból csak ünnepelni – ám ezt jócskán megnehezíti a már nem létező zenekar tagjainak egyre durvuló civakodása. Mi áll az együttes dalszövegírója és fő zeneszerzője között dúló háborúskodás hátterében?

Festő és filozófus

Miles Davisről szokták mondani, hogy zenekaraival meghatározta a jazztörténeti stílusok irányát. Aktuális zenekarához 1964-ben csatlakozott Wayne Shorter szaxofonos, aki abban is felzárkózott a mesterhez, hogy a járatlan utat kereste.

Pillangóhatás

Klasszikus zenei programajánló a 2023/10. hétre

  • mi a kotta
  • 2023. március 8.

Négy húron pendül

Az utóbbi évtizedek magyar improviza­tív/jazz univerzumának egyik legtudatosabban építkező, élőben és lemezeken is maradandó produkciókat megvalósító művésze Kézdy Luca hegedűs.

  • - minek -
  • 2023. március 1.

„A hibát kell arannyá változtatni”

A harmincas éveiben járó Palojtay János zongoraművész fél lábával az underground színtéren, a másikkal a koncerttermek színpadán áll, és szívesen venné, ha bátrabban megszólítanák a koncert után. Akkor is, ha aznap este nem elégedett.

Iskoladarabok

Klasszikus zenei programajánló a 2023/9. hétre

  • mi a kotta
  • 2023. március 1.

„Hány ilyen férfi van?”

„Divatos könnyű zeneszám, dal, táncdarab” – írja a Magyar nyelv értelmező szótára a slágerről, ám azokra a zeneszámokra, slágerekre nincs megfelelő szó, amelyek már első hallásra ismerősnek tűnnek, sőt az első taktusok után biztosak lehetünk a folytatásban.