Lovasi és Bödőcs vokálozik Krúbi új dalában

  • narancs.hu
  • 2023. június 11.

Zene

Ez barter, mert Krúbi szerepel a Kispál és a Borz Beszorult mondat című új albumán.

Krúbi csütörtökön közzétett új számában a kezdő harsonaszó után Lovasi András kezdi az éneket, amit a rapper folytat. A háttérvokálban szerepel Bödőcs Tibor is.

A Partyzán című dal majdnem hatperces, a zenét és a szöveget is a rapper szerezte, a klip animációja Horváth Réka munkája.

A dal így kezdődik:

„A házak falaira kitettem egy faszképet/

Azt annyira peckesen állt, hogy az emberek puskának nézték a mélynarancs napfényben..”

Bödőcs Tibor és Krúbi együttműködése már nem új keletű, tavaly ősszel egy klipben a humorista által alakított Orbán Viktor csókol kezet a rappernek. Ő meg korábban a Mulat a manézs című Bödőcs-regényt ajánlotta. 

Krúbi a Kispál és a Borz nemrég megjelent új lemezének címadó dalában, a Beszorult mondatban is szaval.

„Én nagyon bírom őt, szerintem egy igen tehetséges csávó” – mondta Lovasi András a rapperről a Magyar Narancsnak adott interjúban. – „Ez a mostani generáció amúgy is egy nagyon izgalmas színteret alkot. Sosem volt egyszerre ennyi és ennyire fiatal tehetséges előadó a piacon. Régebben a harmincas-negyvenes zenészek tudtak eljutni odáig, hogy a hab kidobja őket a tetőre. Most meg egy csomó kora huszonéves arc sikeresen birkózik meg azzal, hogy egy ilyen kis piacon ügyesen és gyorsan felépítse magát. Krúbival többször találkoztunk, például fesztiválokon, és amikor megírtam a Beszorult mondat című dalt, már akkor tudtam, hogy ennek a középső részét oda kéne adni valakinek.

Elküldtem neki, és egy hét múlva vissza is küldte úgy, hogy írt bele egy plusz részt.

Tök jól megcsinálta azt, amit kértem tőle. Sokáig nem tudtuk, mi legyen a lemez címe, és aztán szinte adta magát, hogy ez legyen. Krúbival sokkal fiatalosabb és élettel telibb lett ez a szám. A legelején, amikor megírtuk, nem szerettem ezt a szerzeményt. Talán ez volt az első, amit összeraktunk. Nem is voltam biztos benne, hogy szerepelnie kéne a lemezen, de miután Krúbi hozzányúlt, értelmet nyert az egész. Úgy éreztük, hogy egy fontos dal lett.”

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.