Peter Tosh: Legalize It
2015-ben lesz 40 éve, hogy Peter Tosh előterjesztette törvényjavaslatát a marihuána legalizálására. Indítványának ismertetésével természetesen nem célunk kábítószerezésre biztatni, de a fű dekriminalizálása – és bizonyos orvosi alkalmazása – mellett megfontolandó érvek és gyakorlati tapasztalatok szólnak.
Peter Tosh az iromány preambulumában tömören összefoglalta a lényeget („legalizáljátok, ne kritizáljátok”), és kinyilvánította saját szándékát („én majd reklámozom”). Ezután a fogalmak definiálása („egyesek tamjee, mások weed, megint mások marihuána vagy ganja néven nevezik, mindegy, legalizálni kell”), és a háttértanulmányok ismertetése következett („énekesek szívják és hangszeresek is, orvosok és nővérek, bírák, sőt jogtudósok is”). Majd rátért a javaslat indoklásának egészségügyi vonatkozásaira („jó az influenzára, az asztmára, a tüdőbajra, sőt a trombózisra is”). Végül a bevett gyakorlatra hivatkozva („a madarak is fogyasztják, a hangyák imádják, a baromfik szintén, a szakácsok pedig szívesen sütnek vele”) megismételte fő mondandóját („legalizáljátok, ne kritizáljátok”).
Mivel javaslatát a legkézenfekvőbb formában, dalban terjesztette elő, választ is ennek megfelelően kapott: Jamaicában, ahol a hatóságok harcban álltak a marihuána termesztőivel, terjesztőivel és fogyasztóival, betiltották a számot. De miként a fű nő nyírás után, a zenét sem lehet kinyírni: Peter Tosh nemzetközi sztár lett. A Wailers három tagja, ő, Bob Marley és Bunny Wailer ekkor léptek szólópályára. A Legalize It volt Tosh első szólóalbuma, de még a régi, közös csapattal készítette (tehát a dob + basszus Sly + Robbie kezében, a kórusban Rita Marley, Judy Mowatt és Bunny Wailer stb.).
Peter Tosh javaslatát hivatalosan elvetették, ezért kénytelen volt lényegében változatlan tartalommal ismét benyújtani azt. Harmadik szólóalbuma, az 1978-as Bush Doctor kísérőegyüttesét nagyjából ugyanazok alkották, de vendégként Keith Richards és Mick Jagger is vokálozott, mert a Rolling Stones akkori turnéján Tosh hangolta fel a közönséget. A címadó dalban a tiszti főorvos figyelmeztetését visszhangozva („a dohányzás veszélyes, egészségre ártalmas”) tért a tárgyra („legalizáljátok a marihuánát idelenn Jamaicában”). Bozótdoktori minőségében az orvosi felhasználás mellett („gyógyítja a zöldhályogot”, „ez az egyetlen gyógyszer az asztmára”) immár közgazdasági érveket is felsorakoztatott („fellendítheti a gyengélkedő gazdaságot”). Szerinte a legalizálás üdvös hatása megmutatkozik majd emberjogi („nem lesz több rendőri brutalitás, jogtalan megaláztatás”) és mentálhigiénés szempontból egyaránt („nem jár majd feszültséggel a szívás, nem kell kerítéseken átugrálnom, ha látom, hogy jönnek”).
Persze ebből a javaslatból sem törvény, hanem sláger lett.
Bob Marley: Easy Skanking
1977-ben Bob Marley is csatlakozott küzdő- és vetélytársa felvetéséhez. Ezúttal nem harcos kiállással, hanem szelíden, személyes hangon szólt arról, hogy miért van szüksége a marihuánával töltött méretes cigire, amit a spliff szó jelöl, s egyúttal a fű egy újabb elnevezésével is megismertette közönségét: kaya.
„Bocsásd meg, hogy rágyújtok a spanglira / Ó, Istenem, a magasba vágyok / Nem tudok a valóságtól elszakadni” – kezdi, s a zenével megteremti magának a lágy lebegés másik előfeltételét. Nyugis, laza, elengedett, könnyed stílben indítja az albumot az Easy Skanking, s ugyanígy folytatja a címadó Kaya is. „Oly magasban érzem magam, hogy meg tudom érinteni az eget az eső fölött.”
Curtis Jones: Reefer Hound Blues
Bob Marley 1977-ben számolt be az esőfelhők fölé emelkedéséről, de ez szinte semmi ahhoz képest, ahol 40 évvel korábban Curtis Jones érezte magát: „Olyan istenverte magasban vagyok, hogy még a nap és az ég is alattam van” – énekelte 1938-ban. A mennyei emelkedést a címbéli reefernek köszönhette, meg persze a weednek, amit ebben szívott, úgy kényeztetve testét, lelkét, amit csak az tud elképzelni, aki maga is ugyanezt ereszti tüdejébe (reefer = marihuánás cigaretta; weed = marihuána).
A blues témái között, a társas kapcsolatok és a piszkos anyagiak problémái mellett kezdettől jelen volt a menekülés illúzióját kínáló alkohol és drog is. Curtis Jones zongorista volt, de gitáron is játszott. A chicagói blues klasszikus korszakában, 1937-től készített lemezeket. 1971-ben, 65 éves korában hunyt el.
Muddy Waters: Champagne and Reefer
Muddy Waters hét évvel volt fiatalabb Curtis Jonesnál, de már ő is zenélt, amikor az lemezre vette a Reefer Hound Bluest. Később indult, stílusteremtő elektromos gitárjátéka és szerzeményei révén magasabbra is jutott, és egyenesen kiállt a szer legalizálása mellett. Előbb kívánságlistáját közölte (szomja oltására pezsgőt, lebegéshez marihuánás cigarettát, magánya enyhítésére nőt kért), majd – akárcsak Peter Tosh – előterjesztette jogszabály-módosítási javaslatát: „Hát, tudjátok, nem kellene törvény / Azok ellen, akik egy kis füvet akarnak szívni.” A jamaicai kollégához hasonlóan ő is szükségét érezte az indoklásnak („jót tesz a fejnek és ellazítja a testet”), végül pedig éles különbséget téve könnyű és kemény drogok között, saját gyakorlatára hivatkozva figyelmeztetett: „Én megmaradok a spanglinál, nem nyúlok a kokainhoz.”
A Champagne and Reefer Muddy Waters halála előtt két évvel, 1981-ben jelent meg lemezen. Megnézhetjük élőben is, méghozzá Mick Jaggerrel és a Rolling Stones többi tagjával közös felvételen, itt.
Julia Lee: Sweet Marijuana
„Nyugtass meg az öleléseddel / Édes marihuána / Segíts fájdalmamban / Édes marihuána, kérlek! / Csak te hozhatod vissza a szeretőmet / Még ha tudom is, hogy ez csak a képzelet műve / Azután üss ki / Édes marihuána, kérlek!” – könyörgött 1947-es felvételén Julia Lee. A dal Lotus Blossom címen is futott, a lótuszvirág pedig egy színpadképhez illeszkedett: a Murder At The Vanities című 1934-es amerikai krimi revüjelenetében tűnnek fel keblüket kezükkel takaró mezítelen lányok a lótusz virágaiként, miközben ez a dal szól, majd függöny, és vérfagyasztó sikoly…
A filmzenét Gertrude Michael énekli Dave Harman és zenekara kíséretében. Julia Lee 1947-es verzióját jó néhány másik követte, Jimmy Witherspoon kétszer is nekifutott (1957, 1966), de felvette Bette Midler (1976) és Tav Falco (1995) is. Egyesek marihuánás, mások (például 1957-ben Johnny Ray) lótuszvirágos változatban rögzítették („édes marihuána” helyett mindenütt „édes lótuszvirággal"). Julia Lee 1920 körül már bátyja, George Lee zenekarában énekelt és zongorázott, első lemezét 1927-ben készítette. Szólókarrierje 1935-ben indult Julia Lee and Her Boy Friends néven. 1958-ban, 56 éves korában hunyt el.
Az 1920–33 közötti alkoholtilalom idején félig-meddig legális élvezeti cikknek számított Amerikában a marihuána, birtoklásának szankcionálásáról 1937-ben született szövetségi törvény. A Reefer Hound Blues és a Lotus Blossom (Sweet Marijuana) csak két példa a fű megjelenésére a két világháború közötti amerikai populáris zenében. Aki nagyobb adagban fogyasztaná, több válogatást is találhat, olyan nagyságokkal, mint Fats Waller, Ella Fitzgerald, Bessie Smith, Cab Calloway, Sidney Bechet, Benny Goodman, Jack Teagarden és mások (Reefer Madness: A Collection of Vintage Drug Songs 1927–1945; Reefer Blues: Vintage Songs About Marijuana, Vol. 1–3).
Serge Gainsbourg: Cannabis
Filmzenéről filmzenére, 1934-ből 1970-be: ekkor mutatták be Pierre Koralnik Cannabis című krimijét, maffiával, bérgyilkossal, drogbáróval, szerelemmel, halállal, a főszerepekben a Je t’aime… moi non plus valóságos álompárja, Jane Birkin és Serge Gainsbourg. A filmzenét természetesen Gainsbourg írta, s ő énekli a címadó számot is. „Nevemen szólít a lány / Hirtelen elvesztem a józan eszem / Átok ez? / Vagy a cannabis finom hatása?”
Black Uhuru: Sinsemilla
Peter Tosh három elnevezését is megadta a marihuánának (tamjee, weed, ganja), Bob Marley mondott még kettőt (spliff, kaya), a Black Uhurutól további hármat tanulhatunk. A Michael Rose, Duckie Simpson és Puma Jones alkotta énektrió 1980-ban megjelent harmadik albumának címadó száma a Sinsemilla: e néven is emlegetik a füvet, olykor sensimilla változatban vagy rövidítve: sensi. A dalszövegben szerepel még a herb (lásd: herbárium) és a cali is (más írásmódban kali, illetve collie vagy bővebben collie weed; lásd például Horace Andy Collie Weed és Shinehead Collie Weed című számát).
A herb szó használata egyúttal arra is utal, hogy a Black Uhuru is a természet adta jótékony hatást hangsúlyozva követeli a gyógynövénynek tartott cannabis legalizálását („Szabadságot a fűnek / Gyógyulást a nemzetnek / Gyógyulást a betegeknek”). A szám kezdő sorában közlik, náluk sinsemilla nő a hátsó udvarban, s hamar kilyukadnak oda, hogy rossz, hogy a kis adagért, amit a fiatalok alkalomadtán – úgymond nem is a profitért – árusítanak, üldöztetésben van részük.
John Holt: Police In Helicopter
Hogy milyen eszközöket vetett be a hatóság Jamaicában, arról John Holt 1982-es kislemezéből alkothatunk képet. Holt, aki a Paragons élén, majd 1970-től szólóban lágyabb hangvételhez szoktatta közönségét (például a Blondie által később világsikerre vitt szerzeményében, a The Tide Is High-ban), ezúttal kifejezetten harcias hangot ütött meg.
Érezhetően megelégelte, hogy a rendőrök nemcsak járókelőket motoznak meg az utcán, hanem helikopterről átfésülik a vidéket is, és ha cannabisültetvényt találnak, a katonák fölperzselik azt. „Mi nem piszkáljuk a banánotokat, nem piszkáljuk a kukoricátokat / Nem piszkáljuk a pimento paprikátokat, egyáltalán nem piszkálunk titeket / De ha továbbra is felégetitek a herb mezőket, akkor mi is felégetjük a cukornád ültetvényeket” – üzent hadat John Holt a marihuána védelmében. A zenész október 19-én hunyt el. 67 éves volt.
Eek-A-Mouse: Ganja Smuggling
A magáncélú termesztőkhöz és fogyasztókhoz hasonlóan a hatóságoknak is voltak érveik. Hiába énekelt a személyes használat szabadságáról, a fű nem profitot célzó eladásáról a Black Uhuru, tagadhatatlan, hogy a nagyüzemi termesztés és terjesztés célja a kockázat mértékével arányosan növekvő haszon – az illegalitás körülményei között pláne. A történet ezen oldalát mutatta be lefegyverző őszinteséggel Eek-A-Mouse.
A Ganja Smuggling egyrészt a nyomort, a gettóélet kilátástalanságát, a földön alvó gyerekek, a vihar által elsodort tetejű kalyibák képét vetíti elénk. Másrészt egy vasárnap hajnali csempészakció jeleneteit, ahogy telepakolják marihuánával a furgont, amely a Spanyolországba induló repülőhöz viszi az árut. Akkor aztán „dől a pénz, akár az eső”, vastag aranylánc kerül a nyakba, és nő is akad.
A Ganja Smuggling az énekes-dumás reggae terepén úttörő Eek-A-Mouse (sz. Ripton Joseph Hylton) 1982-es albumán (Wa-Do-Dem) jelent meg. Megtippelhetjük, hogy a dalban vázolt élethelyzetek milyen mértékben alapultak saját élményein. Ami tény: 1991-ben raszta drogdílert alakított Mario Van Peebles New Jack City című gengszterfilmjében (Wesley Snipes és Ice-T mellett), 2008 augusztusában pedig az Egyesült Államokban kábítószer-birtoklás és nemi erőszak vádjával őrizetbe vették. Sikerült meglépnie, de pár hónappal később Paraguayban lekapcsolták, és visszaszállították. 2013-ban szabadult.
Mikey Dread: Herb Smoker
Mikey Dread (sz. Michael George Campbell) rágyújt. Sercen a gyufa, majd olyan vékony hangon kezdve, ahogyan csak bírja, közli, hogy fenn van a magasban, szédül a sensitől, boldog, éhes, totál jól érzi magát, támolyogva táncol vagy táncolva támolyog, de senki ne hívjon rendőrt, nehogy vége szakadjon a jó érzésnek. Mikey Dread boldogan lebeg a magasban, ernyedt végtagjai követik a döcögő ritmust – legalábbis ezt láthatjuk lelki szemeinkkel, széles vigyorral – és még csak szívni sem kell hozzá, elég a fülhallgató.
A Herb Smoker 1982-ben jött ki Mikey Dread nyolcadik albumán (Pave The Way). Jamaicában ekkor már legendás dj-nek számított (rádióműsora, a Dread at the Controls adta egyik első albuma címét is 1979-ben), de Clashsel közös lemezei és turnéi nyomán Európa és Amerika is megismerhette képességeit.
Hogy valójában mennyit szívott, nem tudhatjuk. Az agytumor, amely 2008-ban, 54 éves korában elvitte, aligha válogat.
Barrington Levy: Under Mi Sensi
1982 termékeny év volt a füves dalok terepén. John Holt, Eek-A-Mouse és Mikey Dread mellett Barrington Levy is előállt a maga Sensimillájával. Majd 1983-ban a Collie Weeddel folytatta a sort, 1985-ben pedig visszatért a témához. Az Under Mi Sensi önvallomásként is értelmezhető, miszerint a cannabis hatása alatt volna. A refrénben ezt ismételgeti, de az egyik versszakban kíváncsiskodó rendőrnek természetesen letagadja. A zsaru látja, mekkora sapkát visel a raszta, s azt gyanítja, hogy a hajfürtök mellett sensi is rejtőzik. Á, nem, uram, isten ments, csak cigit szívok, szigorúan a legerősebb dohányból. Aztán jön a beismerő refrén, majd a magasba emelt ujj, a Babilon néven emlegetett bűnös hatalom működésében rejlő ellentmondásokra figyelmeztetve: a ganja népét nem kedvelik, de bezzeg a weed mennyi valutát hoz a szigetnek, Jamaicának.
Ezzel is indította a számot: Babilon szerint nem helyes, hogy a pipájában ganja füstöl, de ő akkor is ezt szívja, sőt passzolja is tovább, jobb kéz felé.
Mármost a körforgás iránya édes mindegy, de érdekes, hogy a Mighty Diamonds 1982-es slágerében balra kellett továbbadni a spanglit: ez volt a Pass The Kutchie. A kutchie (másképp írva kouchie) egyúttal újabb kifejezéssel gazdagítja szótárunkat is. A pipát jelenti, amiből a cannabist szívják. Nem gyerek kezébe való. Nem véletlenül alakították át a Musical Youth tagjai, amikor még ugyanabban az évben – U Brown Gimme The Music című számával egybegyúrva – feldolgozták. A Pass The Dutchie Angliában a slágerlista csúcsára vitte a zenélő kissrácokat, világszerte több mint 5 millió példányban kelt el. A dutchie a jamaicai patois nyelvjárásban egy főzőedény, a Dutch oven rövid formája. A gyerekek tehát ezzel – és a dalszöveg többi marihuánás utalásának étkezéssé alakításával – szalonképessé tették a számot, de mivel a hallgatók jó része értette, mi, miért és hogyan változott át, a köznyelvben a dutchie is drogos jelentéstartalommal gazdagodott.
Brygada Kryzys: Ganja
A fű nem ismer határokat. Nemzetközi, miként azt a gyógyhatását hirdető Culture 1979-ben tanította (The International Herb). S Eek-A-Mouse-tól tudjuk, átkelt az óceánon is. Ha pedig a tenger sem akadály, szárazföldi határ sem állhatja útját.
Ez a blogbejegyzés meg sem próbál foglalkozni a hazai marihuánakérdéssel, a fű itteni történetével, jelenlegi helyzetével és jogi szabályozásával, mindössze annak rögzítésére vállalkozik, hogy a 80-as évek legelején a Kontroll Csoport angolul, németül és franciául (de magyarul nem) szólt a marihuána kapcsán erről a kurva városról és a lakóinak szánt halálos csókról („If I get some marujuana / I go kiss this fucking town / I go kiss this fucking town / and everyone will die”). Pár évvel később egy Neurotic-szövegben (A rock’n’roll az nem egy tánc) hallhattuk a marihuána kérdéskomplexumával foglalkozó, New York-i High Times magazin nevét.
Angolul énekelt a fűről a Brygada Kryzys is – nem jelentéktelen eltérésekkel. Először is ők nem vágyakoztak rá, hanem hatását („bársonyos érintését”) dicsérve áradoztak róla („Ganja, ganja, ganja, ganja / oly jó mindenkinek”), és egyértelműen tudatták: megérkezett Lengyelországba: „egyesek szerint messze van / én azt mondom, itt van / s ez tiszta sor, / amint szszszszszszszszsz…” – ez utóbbi egy jókora zenei slukk. Más a stílus is: a Kontroll Csoporté rohanós punk, a Krízis Brigádé rockos reggae. Előbbi csak koncerten hangzott el annak idején, s házilag másolt kazettákon terjedt, utóbbi viszont 1982-ben, hivatalos, legális módon, a Tonpress kiadónál megjelenhetett a debütáló album (Brygada Kryzys) B oldalán.
Nem elírás, 1982. Lengyelországban 1981. december 13. óta hadiállapot uralkodik, egy csomó ellenzéki figura őrizetben, aki tud, illegalitásban próbál túlélni, szervezkedni, röplapozni, szamizdatozni – s mindeközben egy 1981 augusztusában alakult, s szeptemberben bemutatkozott zenekar lemeze ódát zeng a marihuánához.
Mi ez? Rendszerhiba? Csak az írott szóra figyelt a cenzúra? Nem tudták, miről szól ez a szám? Vagy csak úgy tettek, mintha nem értenék, és direkt engedték? A Brygada Kryzys lett volna a szelep? Vagy csak szerencséjük volt a káoszban? Ráadásul mindez azok után, hogy 1982 februárjában a hatóságok el akarták tüntetni a zenekar nevéből a Válságot, s mert nem hagyták, nem engedték ki őket Hollandiába.
Akárhogy is, az album megjelent, és – noha a gitáros-énekes Tomasz Lipiński az 1982. augusztus végi varsói tüntetés után rövid időt fogdában töltött – szeptemberben egy varsói klubban koncertezhettek. Azután mégis feloszlottak: túl sok probléma tornyosult működésük elé. A Brygada Kryzys 1989-ben állt újra össze – de az már egy új időszámítás kezdete.
S. E. Rogie: Dieman Noba Smoke Tafee (Dead Men Don’t Smoke Marijuana)
A 90-es években, a világzene felfutása idején Európa és Amerika jó néhány „nagy öreg” muzsikus nevét és zenéjét ismerhette és szerethette meg az úgynevezett harmadik világból.
Közéjük tartozott Sooliman E. Rogie is, neki azonban nem adatott meg a betakarítás öröme. Röviddel azelőtt hunyt el 68 éves korában, hogy Peter Gabriel kiadója, a Real World Records 1994-ben megjelentette első albumát, a Dead Men Don’t Smoke Marijuanát. Nem tudhatjuk, hogy a Sierra Leone-i gitáros élt-e a fűvel, mindenesetre nehéz nem vonatkoztatni rá is a címbéli állítást, hiszen a halottak már tényleg nem szívnak. Az arrafelé kedvelt pálmabor után Palm Wine-nak hívják a stílust, amelynek a mestere volt, s ha ez a bor is oly lágy és ízletes, és annyira kellemesen simogatja a lelket, mint S. E. Rogie zenéje, akkor meg kéne kóstolni. Két százalék az alkoholtartalma, nem üt ki, nekem pont megfelel.
Klezmatics: Mizmor shir lehanef (Reefer Song)
Hogy miről énekel S. E. Rogie, amikor 3.20 után röviden hozzászól a gitárokhoz – sőt, hogy egyáltalán értelmes vagy vakszöveggel danolgat jókedvében –, nem tudom, a CD füzetkéje nem segít (legfeljebb a címből szűrhetjük le, hogy az ő nyelvén a marihuána: tafee). Annál előzékenyebb viszont a Klezmatics, amely héber, jiddis és angol nyelven egyaránt közli 1997-es albuma, a Possessed dalszövegeit, így a Reefer Songét is.
A klezmer reneszánsz New York-i úttörői ezúttal békén hagyják a tradíciót: a zene Frank London szerzeménye, a Lorin Sklamberg által jiddisül énekelt szöveget pedig Michael Wax írta. Alcíme szerint zsoltár ez, dal a hempről (még egy angol szó tehát a cannabis megnevezésére; ez áll az amszterdami múzeum nevében is: Hash Marihuana & Hemp Museum). A lehető legprofánabb módon, vallásos áhítattal szólnak a füvezés élményéről, a szombathoz hasonlítva azt. Miként a szombat békét, nyugalmat, lelki egyensúlyt hoz a hívő zsidó számára, ugyanezt nyújtja a marihuánás cigi is, amelynek előbányászták a jiddis nevét is: funfe, megtanulhatjuk. A spirituális magaslatok és a földi gyönyörök még teljesebb egységének jegyében, a dalszövegben játékosan összehozzák egy bölcs hászid rabbi és egy marihuánával élő amerikai dzsesszmuzsikus nevét, s e fiktív tekintély nevében közlik: a funfe „Isten legjobb eszköze a vigasztalásra”. E szellemben zengik az Úr dicsőségét, áldják a teremtő Istent, köszönetet mondva néki e gyógynövényért. Végül pedig mintha Bob Marleyt idéznék, név nélkül: „Énekelek, megérintem az eget / És bocsásd meg, de kicsivel még annál is továbbmegyek…”
Heideroosjes: Da’s Toch Dope, Man!
Hollandia nem akármilyen hely. Egy punkzenekar tollhegyre tűzi a liberális drogpolitika ellentmondásait, a szám közepén egy kereszténydemokrata polgármester rappelve kifejti, milyen irányban kéne továbbhaladni, majd rövid idő elteltével az igazságügy-miniszter egy rapperrel összefogva válaszol az alkalmazott gyakorlat védelmében. Létezik még egy ország, ahol ez megeshet? El tudjuk képzelni magyar viszonylatban?
Pedig 2006-ban pontosan ez történt Hollandiában. A Heideroosjes Da’s Toch Dope, Man! (De hát ez fű, haver!) című számában megszólalt Gerd Leers, Maastricht polgármestere, s erre reagált Piet Hein Donner igazságügy-miniszter egy rapperrel, Meester G-vel közösen (a címben szereplő dope egy sokadik angol szó a fűre).
„A kormány azt mondja, tilos füvezni, a coffee shopok mégis szabadon árusíthatják – na de honnan jön… ne is kérdezd. Szívhatod, de át nem adhatod. Elég muris ez, hogyan terjeszthetsz valamit legálisan, ami nem is létezik? De hát ez fű, haver! Egy kis szívás megengedett, mindaddig, amíg nem látjuk a termelőt. Ne legyünk már ilyen képmutatók. A félig engedés nem működik. Bárcsak én lennék a főnök, mert ez a drogpolitika egyszerűen hülye. Mindenki tudja, hogy az alkohol réges-rég legális kemény kábítószer, akkor meg mi ez a felhajtás a cannabis körül? Ez a politika a bűnözőket jutalmazza. Nem tanulmányoztam a kérdést, de ez a politika agybaj” – énekli Marco Roelofs, majd átadja a szót a politikusnak:
„Geert Leers vagyok, Maastricht polgármestere. Kötelességem tenni azért, hogy minél kevesebb fiatal füvezzen. Évente 8000 kilogrammot vásárolnak, mert több mint egymillió turista elsősorban ezért látogat ide. Mégsem tartjuk ellenőrzés alatt az illegális termesztőket. A tiltás nem segít, nincs törvény a növények ellen. Én azt mondom: ellenőrzést, azután törvényeket. S ezzel sok pénzt megspórolhatunk a társadalomnak. A rendőrségnek akkor majd nem kell elkapnia a termelőket, és szabályozhatjuk, hogy milyen erősségű anyag kerüljön forgalomba. Tiszta játékszabályok, csak így lehet működni. Tegyünk egy próbát ezekkel, és majd meglátjuk.”
A Heideroosjes 1989 és 2012 között működött. A Da’s Toch Dope, Man! megjelenését követően, 2007-ben kihozott albumuknak (Chapter Eight – The Golden State) magyar vonatkozása is van: a Forgotten Continent című számban Téglás Zoli, az Ignite énekese vendégeskedik.
Kid Cudi: Marijuana
Kid Cudi pontosan azt teszi a beszívott amatőr útivideo-stílusban készített Shia LaBeouf-klipben, amiről a maastrichti polgármester beszélt a Heideroosjes számában: turistaként beleveti magát az amszterdami éjszakába, a coffee shopok világába, és szívja, csak szívja szabadon, hadd lássa a kamera, hadd lássa az egész világ, hadd irigykedjenek otthon a haverok. És természetesen erről is beszél: azért csinálja, mert élvezi, mert az kell neki, hogy zöld legyen a vére a benne keringő anyagtól, ez dobja fel, és amint elszívta, már kéri is, hogy valaki sodorjon neki még egyet.
A Marijuana 2010-ben jelent meg Man on the Moon II: The Legend of Mr. Rager című albumán. Azóta állítólag leszokott. Vagy nem. Vagy mégis.
Anima Sound System: Mariguana Cha-Cha-Cha
Nem tudom, volt-e fogalma a marihuánáról Ákos Stefinek, amikor 1958-ban, a Holéczy zenekar kíséretében lemezre énekelte a Mariguana Cha-Cha-Chát – lehet, hogy sohasem hallott róla, és valóban csak egy pezsgő ritmusú latin-amerikai táncra gondolt, ringó csípőjű fiúkra és felvágott szoknyás lányokra a parketten, pálmafákra, koktélokra, temperamentumos zenészekre, a színes álomvilágra, amely akkortájt elérhetetlenül távolinak tűnhetett a szürke, szétlőtt Budapestről.
Javítsatok ki, ha tévedek, de én arról sem hallottam, hogy 80 éves korában tudott-e Ákos Stefi arról, hogy Németh Juci énekével az Anima feldolgozta a slágerét, amely így nemcsak új, pörgős ritmust, hanem teljesen más jelentéstartalmat is kapott. A trópusi vakáció ekkor már „csak” pénzkérdés volt, máshová került a hangsúly. Kimondatlanul vagy akár ki is mondva, de 1999 Magyarországán ez a dal nem az elvágyódásról, hanem a szabadságról szólt, ártatlan tekintettel, a tudjuk-hogy-tudjátok-hogy-tudjuk szemtelenségével, kacagva.
Legutóbb: „Má’ megin’ csak akarok egy jó nagyot…” – Szex
Legközelebb: Drogos dalok, második rész
