A szerk.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.

Kedves Fiatalok! A Fidesz szeret titeket

"Fiatalok, kis szarjankók, ne hallgassatok Azahriah-ra, ne hallgassátok őt, mert ő a következő kétharmados győzelmünk után leszegett fejjel, s azzal a hüllő természetével együtt fog visszasunnyogni hozzánk, addig meg már egy év sincs hátra."

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

A művelt világ már lemondott Magyarországról

Elzavart CEU, szétbarmolt tudományos akadémia, önállóságuktól megfosztott egyetemek, Schmidt Mária Széchenyi-díja: nagyjából ez az olyan kultuszminiszterek mérlege, mint Balogh Zoltán, Kásler Miklós, Csák János és Hankó Balázs.