A szerk.

A hazugság vására

A szerk.

Ha vasárnap a sorsdöntő labdarúgó mérkőzés pár másodperccel korábban véget ér, márciusig mást sem hallottunk volna, csak azt, hogy minden milyen rohadtul rendben van, milyen nagyszerű.

Lám, megérte vég nélkül és ész nélkül önteni a közpénzt a magyar labdarúgás nevű cifra nyomorúságba, lám, milyen okos dolog volt többezer férőhelyes stadiont építeni még Homokkeresztesre is. Hogy a kormány sportpolitikája nemcsak a fákat locsolgatja bőven, de rogyadozik is a hátunk a leszüretelt gyümölcsei alatt. Hogy Szoboszlai a legjobb futballista a világon, az új Puskás. Hogy immár reális cél a miniszterelnök és az ő spirálfüzete belengette 2030-as világbajnoki döntő. Hogy na, ugye! PÓTSELEJTEZŐT (!!!) játszhatunk.

De vasárnap a sorsdöntő labdarúgó-mérkőzés pont addig tartott, ameddig. És pont az lett az eredménye, ami. Erre pedig most épp az a mondás, hogy sajnos a futball nem igazságos, a vak is látja, hogy megérdemeltük volna a győzelmet, de legalább a döntetlent, a továbbjutást, a pótvizsgát (bocsánat, pótselejtezőt).

Mindenki nagyon szomorú volt a sorsdöntő mérkőzés után, de még másnap, harmadnap is. Az MLSZ elnöke elsírta magát, erre a 15 éves regnálása óta nem volt példa, s úgy látszik, az okát sem látta eddig egyszer sem, innen is irigyeljük a látásmódját. A szövetségi kapitány is csak ette magát, hogy ő ilyen rosszul nem érezte még magát (holott a legutóbbi Európa-bajnokságról anno úgy nyilatkozott, hogy egy perce nem volt, amikor jól érezte volna magát – nehéz szakma az övé, reméljük, azért megfizetik). A miniszterelnöknek még hétfőn is fájt, ráadásul az időt borúsnak találta. A csapatkapitány még kedden délelőtt is vigasztalhatatlan volt, amikor épp a szobrát avatták fel Madame Tussaud panoptikumában – alkalmasabb időpontot keresve sem találhattak volna, reméljük a szobor lába azért aranyból van.

A magyar labdarúgást hatvan éve, utolsó valamirevaló vb-szereplésünk óta hazugságok áradata lepi el. Akkor azért nem jutottunk az elődöntőbe (!), mert a „ruszkiknak le kellett feküdnünk”, ja, vagy kellett, vagy nem, az igazat még senki nem mondta el erről sem. Aztán jött 1969, Marseille, s jöttek a csehszlovákok… A hatvan esztendő alatt még három vb-szereplés jött össze, az egyik például 1986-ban, amikor az első meccsünk első tíz percében három gólt kaptunk a Szovjetuniótól – biztos akkor is le kellett feküdnünk, vagy a grízes tészta tehet a dologról. Kell-e mondanunk, oda is világbajnoki címért mentünk, a tódításban soha nem volt határ. Azóta semmi, csak a mesék. Negyven éve.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.