A szerk.

A hálátlan

A szerk.

Miután véglegessé vált, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg 1. számú választókerületében Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója lesz a Tisza Párt képviselőjelöltje a 2026-os országgyűlési választáson, előbb villámgyorsan a helyi Fidesz szólította föl lemondásra Gajdost, majd a NER-sajtóbirodalomhoz tartozó megyei hírportál főszerkesztője közölt róla véleménycikket.

A szerző nem bízott semmit az olvasói fantáziára, már a cím­adással helyére tette a dolgokat, íme: Puhatestűek, gerinctelenek és Gajdos László. Az indoklási szakasz a legteljesebb mértékig kompatibilis a Fidesz-univerzum egyértelmű ún. értékrendjével: kaptál pénzt és érdemrendet Orbán Viktortól, kuss. Gajdos tehát gerinces főemlősből azért zuhant pillanatok alatt kategóriákat, egészen a gerinctelen puhatestűekig, mert hálátlan. Világosan kimondva nincs, de a gaz állatkert-igazgató beleharapott a kenyéradó gazda kezébe.

Egy állatkert fenntartása – ha már egyszer létezik – számos, itt nem részletezendő okból papíron Magyarországon sem pártállás- vagy világnézetfüggő. Csak hát az is régóta tudható, hogy a Fidesz-belvilág olyan speciális szabályok szerint működik, amelyek szerint adott esetben 1+1=/2. Így például az állami és uniós támogatások ezek szerint nem mondjuk pályázatok, majd azok nyomán kötött szerződések eredményei, hanem Orbán Viktor adományai. Persze, világos, hogy Magyarországon forrásokhoz jutni Orbán áldása nélkül lényegében lehetetlen. A miniszterelnök természetesen, évtizedes szokása szerint, nem a saját, hanem mások (magyar és uniós adófizetők) pénzével vagánykodik, és mások pénzén tartja fönn a klientúráját. A megvásárlás kétségkívül működik is az ország egyik felében, olyannyira, hogy a kívülálló már nem is tudja, hogy a dehumanizáló szöveggyártás a megfizetett csinovnyik buzgósága-e vagy egy világkép szívből jövő megnyilvánulása. (Valószínűleg a kettő egyszerre.)

Ez a nyíregyházi eset egyik, voltaképpen semmi újdonsággal nem szolgáló tanulsága. A másikat is ismerjük rég.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A pribék és áldozatai

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Táborlakók

A holokauszt történetének van egy makacsul újratermelődő perspektívája: Auschwitz mindent elnyel, a többi helyszín pedig vagy ennek a gravitációs mezőnek a peremére szorul, vagy egyszerűen kiesik a látómezőből. Szécsényi András Csereláger című könyve nem akar leszámolni ezzel a perspektívával – csendesebben, de határozottabban tesz mást: elmozdítja.