A szerk.

A kézmosás formái

A szerk.

A közügyekben megfogalmazott nyilvános állampolgári panaszokra még a mai Magyarországon is többféle formában lehet válaszolni – bár a tartalom gyanúsan sok esetben mutat tökéletes egyformaságot.

Itt van például az a hétvégi eset, amikor is a Cinema City mozijaiban a serdületlen (nagyjából alsó tagozatos) közönségnek szóló Zootopia 2 című film előtt kormánypropagandát vetítettek. Pontosabban kormányzati megrendelésre készített propagandafilmet, amely szerint a jóságos kormányos mi mindent meg nem tesz és tett eddig is az anyákért, kellő számú gyerek megszülése esetén pl. elengedte a személyi jövedelemadójukat, satöbbi.

A Zootopia 2 érdemdús mozidarab, méltán számíthat széleskörű érdeklődésre a megcélzott korcsoportban. Ilyenformán persze a rek­lám­elhelyezés járulékos áldozatainak is tekinthetjük gyermekeinket, ugyanis a reklámozó (ez esetben nem is olyan sok áttételen keresztül Magyarország kormánya) pontosan tudhatta, hogy nevezett célközönség értelemszerűen szülői felügyelet mellett nézi meg a várva várt filmjét, és kénytelenségből a reklámot. Jaj, hát ők még úgysem értik, a drágái, egyem a szívüket, ez a velük tartó szülőknek szól. Csakhogy nem erről van szó, hisz’ az inkriminált reklám még véletlenül sem mandinerből, a szülőről lepattanva találja el a gyereket (ez inkább fordítva van), hanem épp ő van itt célkeresztbe vonva. Persze, hogy nem érti, annál jobb, csak tapadjon meg valami belőle, a világ jókra és rosszakra osztását majd elvégezzük egyéb fórumokon. S megtapad, az biztos. Az ilyen módon elhelyezett reklámok a gyerekbántalmazás speciális, a durvaságot látszólag nélkülöző, mégsem túl körmönfont eszközei. Idejekorán megkezdett agymosás.

Mindezt számonkérni, ez ellen tiltakozni közügy, polgári önvédelem. A tárgyban megfogalmazott panaszokat pedig komolyan kellene venni – ez nem megy az istennek sem. Még akkor sem, amikor az efféle panaszokra olykor válasz születik, legyen az mégoly kulturáltan is megfogalmazva.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A pribék és áldozatai

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Táborlakók

A holokauszt történetének van egy makacsul újratermelődő perspektívája: Auschwitz mindent elnyel, a többi helyszín pedig vagy ennek a gravitációs mezőnek a peremére szorul, vagy egyszerűen kiesik a látómezőből. Szécsényi András Csereláger című könyve nem akar leszámolni ezzel a perspektívával – csendesebben, de határozottabban tesz mást: elmozdítja.