Belpol
A járművezetők tiltott magánakciókkal kordonozzák el magukat az utasoktól.
"Ennek a kockázatát 30 éve tudja mindenki a Jóskával kapcsolatban"
Bogár László, Boros Imre és Bayer Zsolt elmélkedett a Szájer-ügyről.
Orbán a Szájer-ügyről és a vétóról: Nincs bizonyíték, ami összekötné a kettőt
Orbán Viktor a rádióinterjújában visszaszólt a lengyeleknek, riogatott 34 millió migránssal, de röviden a Szájer-ügy is szóba került.
Miért éppen most lett fontos a Kúria?
Magyarországon ma az a kérdés, hogy a bírák egyáltalán függetlenek tudnak-e maradni – mondja Baka András, az egykori Legfelsőbb Bíróság volt elnöke.
A város nem boldogul vele, az állam veszi át a szombathelyi stadiont
Több mint tizenötmilliárdból épült, senki nem akarta üzemeltetni, és közben a városi csapat is kiesett az NB1-ből.
Nyílt levélben követeli a téli szünet megkezdését és az elmaradt bérek kifizetését a PDSZ
A szakszervezet Orbán Viktornak, Kásler Miklósnak és Maruzsa Zoltánnak címezte a levelet.
Lengyelek, magyarok, észtek és egy kamu nyomozás - tovább bonyolódik a brüsszeli ügy
Közben Szájer József a soproni díszpolgári címéről is lemondott.
„Elővették a szexorgia kártyát, hogy lejárassák a családos édesapát”
A Fidesz-underground már előállt olyan magyarázattal is, amely szerint Szájer csak a hazáját védte.
Szél Bernadett szerint Gulyás Gergely hazudott a kormányinfón a koronavírus súlyosságáról
"Ez egekbe kiáltó hazugság!" Erős szavakkal illette a képviselő Gulyás mai helyzetjelentését koronavírus-ügyben.
„Sokszor nehéz humorosan hozzáállni”
A választási törvény módosítása a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot is nehéz helyzetbe hozta, és bár az ellenzéki összefogástól elzárkóznak, drukkolnak a győzelmének. Kovács Gergelyt, a párt elnökét kérdeztük.
Márki-Zay Péter: Ez az ítélet koncepciós, fellebbezni fogok
Rágalmazásért első fokon 400 ezer forintra ítélték Márki-Zay Pétert, akit Lázár János perelt be egy nyilatkozata miatt.
Megszólalt Orbán a Szájer-ügyben
"Harmincéves munkáját nem fogjuk elfelejteni és megtagadni, de..."
Verset szavalva tiltakoztak művészek és kutatók Demeter ellen a PIM előtt
Miközben a Cipők a Duna-parton holokauszt-emlékművet idézték meg.

