„Sokszor nehéz humorosan hozzáállni”

Kovács Gergely önkormányzati képviselő, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke

Belpol

A választási törvény módosítása a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot is nehéz helyzetbe hozta, és bár az ellenzéki összefogástól elzárkóznak, drukkolnak a győzelmének. Kovács Gergelyt, a párt elnökét, XII. kerületi önkormányzati képviselőt kérdeztük az ellenzéki munka nehézségeiről, a viccpártiság ellentmondásairól és a kutyasétáltatási szabályokról.

Magyar Narancs: Eltelt egy év azóta, hogy bejutott képviselőként a XII. kerületi önkormányzatba. Bejött, amire számított?

Kovács Gergely: Három ígéretem volt – a szobrom felépítése, hogy megépítjük az utat a házam előtt, és hogy sokat fogok keresni –, de egyik sem áll túl jól. A szobor se halad, az út sem, és nem is keresek sokat, sikerült is megszüntetni azt az értelmetlen bizottságot, amelyikben voltam, úgyhogy ezek nem igazán jöttek be. Suzinak (Döme Zsuzsanna – a szerk.), aki alpolgármester a Ferencvárosban, nyilván teljesen más jellegű munkája van, meg nekem is, aki ellenzéki képviselő vagyok. Nekem maradt az, hogy nézegetem – hogy is fogalmazzak, hogy ne lehessen feljelenteni – a korrupciógyanús ügyeket a XII. kerületben, meg hogy mi a helyzet a kerületi ingatlanokkal, amelyek védett épületek vagy műemlékek. Ez teljesen más, mint amire számítottam, nem gondoltam volna, hogy tulajdoni lapokat, cégnyilvántartást, meg közbeszerzéseket fogok átnézni, levéltárba mászkálni, de bevallom, egyelőre élvezem, meg tök érdekes ez az egész. Ami talán pozitívum, hogy ennél az önkormányzatnál elég sok mindent el is lehet érni pusztán azzal, hogy nyilvánosságot kapnak az ügyek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.