„Elővették a szexorgia kártyát, hogy lejárassák a családos édesapát”

  • L. T.
  • 2020. december 3.

Belpol

A Fidesz-underground már előállt olyan magyarázattal is, amely szerint Szájer csak a hazáját védte.

Ahogy az sejthető volt, a Szájer-botrányt követően a Fidesz táborban megkezdődött a „kárenyhítés”, ami elsősorban a másokra mutogatásban, a mentegetőzésben és a hárításban nyilvánult meg. A politikusok közül messze Semjén Zsolté volt a legszánalmasabb – „Miért kellene nekem ehhez bármit is szólni?” - mondta a Telex újságírójának a Várban, mielőtt a rendőrség le nem zárta Orbán rezidenciájának környékét –, de minden bizonnyal a Jézust idéző Hidvégi Balázs sem nyugtatta meg a rajongókat. Ahogy a csak szerdán délután megnyilvánuló Orbán Viktor sem, aki azt követően tett semmitmondó nyilatkozatot, hogy Szájer bejelentette: kilép a Fideszből.

Azonban a párt elkötelezettjei így sem maradtak „szellemi táplálék nélkül”, ami Szájer mosdatását illeti. Ahogy az sejthető volt, az abszurd mentegetőzést a titkosszolgálati szálra fűzték fel a csapdába csalt EP-képviselőről. Noha olvashattunk olyat is, hogy a brüsszeli rendőrség inkább a migráns terroristák rajtaütésében kellene, hogy jeleskedjen, a legkerekebb narratívát „Soros Elhárító Központ” nevű Facebook-csoport szolgáltatta, amely szerint Szájert „egy politikai fogadásra invitálták, ahol nemcsak diplomaták voltak, de férfiprostituáltak is”, és „ismeretlenek kábítószert csempésztek a táskájába”. Ekkor érkezett a rendőrség, ami elől Szájer azért menekült el, mert felismerte, „hogy valami nincs rendben”. Csakhogy „az egyenruhások kifejezetten rá utaztak”. Ezek után Szájer mivel „tudta, hogy innentől fogva megpróbálják zsarolni”, lemondva tisztségéről, „elkerülte azt, hogy Magyarországot rajta keresztül zsarolhassák”. „A külföldi titkosszolgálatoknak nem sikerült Szájer Józsefet beszervezniük a saját hazája ellen”.

Vélhetően már ez a narratíva is sokakat megmosolyogtat vagy éppen elborzaszt, ám ami ezután következik, az minden képzeletet felülmúl, úgyhogy felmerül, hogy ez az egész csak vicc. „Felismerve azt, hogy kudarcot vallott a beszervezési művelet, elővették a szexorgia kártyát, hogy lejárassák a családos édesapát” – írják, hogy aztán a végén arra jussanak: „Szájer József inkább bevállalta, hogy lejárassák és megszégyenítsék, mintsem hogy hazája elárulójává váljon” és ezért „Soros György és zsoldosai elbuktak ismét”.

Ami a médiát illeti, a leglátványosabb ellentámadást a nemrég létrehozott a Pesti TV indította, ahol több beszélgetős műsorban is előkerült a téma, és bőven akadtak magyarázatok is. „A háború elkezdődött, a magyar-lengyel együttműködés szétverése, a demoralizálás a cél, de a hadüzenetet megkaptuk, és fel kell vennünk a kesztyűt. Vége van a finomkodásnak, keménynek kell lenni és ki kell tartani” – hangzott el a Szarvas Szilveszter vezette Pesti galeri című műsorban, de Jeszenszky Zsolt Politika hobbista című „esti hírshow”-ját ez sem tudta felülmúlni. Jeszenszky ugyanis a hiteles, kereszténydemokrata politika és a „szokatlan szenvedélyek” közti összefüggéseket boncolgatva arra jutott, hogy ha „lehet a Földről is űrt kutatni és heteróként a melegjogokért küzdeni”, akkor senki ne akadjon ki Szájeren. „Szóval aki Brüsszelben zacsipacsizik, az még simán vallhatja azt, hogy az apa férfi és az apa nő – merthogy ellenpéldát a valóság még sohasem produkált” – állapította meg Jeszenszky.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.