Magyar Narancs: Tanulmányuk megállapítása szerint a Paks 2 nevű állami gigaprojekt nagyon komoly korrupciós kockázattal jár. De hogy lehet korrupcióról beszélni egy olyan ügyletben, ahol – jelen tudásunk szerint – még nem is történt semmilyen pénzmozgás?
Tóth István János: Úgy, hogy ismerjük a piac közgazdasági jellegzetességeit, ahol a beruházás megvalósul, ismerjük a szereplők ebből fakadó motivációit, ismerjük, hogy nagyjából milyen szabályozási környezetben fognak mozogni. Így meg lehet becsülni, milyen kimenetek lehetségesek. A közgazdaság-tudományi elméletek segítségével meg lehet határozni azokat a szabályosságokat, amelyek segítik vagy inkább gátolják a korrupt tranzakciók megvalósulását. Ezek a hatások pedig függetlenek Pakstól. Mi atomerőművekről és azok korrupciós kockázatairól beszélünk, amelyek a priori Paksra is igazak, hiszen ott is atomerőmű épül majd.
MN: A nukleáris erőműveknek tehát vannak sajátos jellegzetességei a korrupciós kockázatok tekintetében. Mik lennének ezek?
TIJ: Ez többtényezős történet. Az első, hogy ez egy hatalmas volumenű beruházás. És minél
| ||
nagyobb egy beruházás, annál komplexebb is, annál inkább húzódhat el időben, és annál nagyobb kifizetések történnek. Ezek a tényezők önmagukban elősegítik, hogy az úgynevezett nagy korrupció létrejöjjön. Azt hívjuk így, amikor egy állami vállalat vagy állami intézmény vezetője korrupt. Ezzel szemben a kis korrupció az, amikor a rendőrt próbálja meg az ember egy bírság után lefizetni, vagy amikor előre hálapénzt fizet az orvosnak, hogy jobb kórházi ellátást kapjon. Másrészt az az érdekes, hogy milyen az adott piac szerkezete. Az olyan felállásban, ahol kevesen vannak az eladói és a vevői oldalon is – ezt oligopóliumnak és oligopszóniának hívják –, akkor nagyobb a valószínűsége annak, hogy járadékvadászatra kerül sor, szemben azzal, ahol mindkét oldalon sok szereplő van, és erős a piaci verseny. Ez azért is van így, mert ebben a szegmensben sokkal nehezebb a piaci árakat megfigyelni, ezért nagyobb a tere a korrupciónak is. Ha ugyanis ismertek a piaci árak, akkor egy korrupt szereplő hamarabb lebukhat, és minél kisebb a lebukás veszélye, annál nagyobb valószínűséggel lesz végül korrupció.
MN: Atomerőművet építő cégből pedig elég kevés van a világon.
TIJ: Igen, a világon tíznél kevesebb ilyen cég van. És hány olyan szereplő van, aki építeni akar? Maga akar egyet a kertjébe? Hát én sem. Ma csak kormányzatok építenek atomerőművet, és
| Névjegy Tóth István János közgazdász és szociológus. 1997 óta dolgozik az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetében mint tudományos főmunkatárs. Rendszeresen publikál a rejtett gazdaság, vállalati magatartás és más gazdaságszociológiai témakörökben. Számos nemzetközi kutatási együttműködésben vett részt, melyeket az EU, a Világbank, az EBRD, az USAID és az ICEG támogatott. A Corruption Research Center Budapestet 2013-ban alapította társaival. |
belőlük – már aki építeni akar – sincs azért olyan nagyon sok. Ráadásul egy olyan hatalmas cég, mint a Roszatom nemcsak eladói oldalon erős, hanem vevőoldalon is. Ha például valamilyen alapanyagot akar venni, máris olyan helyzet áll elő, hogy ő vásárolja fel a piaci kínálat mondjuk 60–80 százalékát. Egy ilyen cég roppant erős, és mivel erős, könnyen tud olyan kontraktust kialakítani, amiben – számára előnyösen – a piacinál magasabb árak szerepelnek. Ez egy újabb szempont: a közgazdaság-tudomány ezt bilaterális monopóliumként tárgyalja. Egy ilyen helyzet is elősegíti a korrupciót. Emellett a korrupció szempontjából a termék jellege is fontos: nem mindegy, hogy heterogén vagy homogén termékről van-e szó. Egy pohár például homogén termék, kevés fontos jellemzővel bír: legyen átlátszó, ne folyjon ki belőle a víz. Az ilyen termék mellett nehezebb korrupt tranzakciót véghezvinni úgy, hogy az ne derüljön ki. Egy közbeszerzés során nem vehetek egy szimpla poharat négyezer forintért, amikor a boltban ötszáz forint, azzal egyből lebukom. A heterogén termékeknél ez azonban könnyebben megy, és az atomerőmű ilyen. Ez is növeli a korrupciós kockázatokat. Ezenkívül ott van még az ún. információs aszimmetria jelensége. Tegyük fel, hogy lakást akarok venni. Ebben a helyzetben az eladó és a vevő informáltsága eltérő. Az eladó tudja, hogy melyik fal penészes, melyik szomszéd hangos és a többi. Mivel a vevő ezt nem tudja, az eladó viszont elhallgathatja ezeket az információkat, ezáltal jobb árat tud elérni. Ráadásul Paks 2 esetében új technológiáról lesz szó, ami erősíti ezt az információs aszimmetriát. A magyar állam képviselői nem tudhatnak mindent úgy, mint az építő, és ebből a szempontból a Roszatom végig előnyben lesz. Ez a helyzet pedig lehetővé teszi a költségnövekedést és az ezzel kapcsolatos határidőcsúszásokat. Az ugyanakkor nagyon meglepő lenne, ha határidőre elkészülne az erőmű. A nagy beruházások, mivel bonyolultak és nehéz őket kézben tartani, rendre túllépik a határidejüket, és túllépik a kezdőösszeget is. Gondoljon csak bele, milyen nevetséges visszanézni azt a mából, hogy a négyes metróra hány politikus hányféle időpontot mondott. Ahogy a megvalósítási összeghez képest is nagy növekedés volt a kezdetekhez viszonyítva. Ha jól tudom, legalább kétszeres.
| ||
MN: Mit tudunk a Roszatomról? Vizsgálták-e az orosz állami céget korrupciós kockázati szempontból?
TIJ: A Roszatomot nem vizsgáltuk, és nem is tudok olyan tanulmányról, ami a cégen belüli antikorrupciós intézményrendszerrel foglalkozna. A Greenpeace-nek van egy elemzése, amely kifejezetten a Roszatom korrupciós botrányait elemzi, ennek alapján azért látható, hogy a cég elég komoly korrupciós ügyekben érintett. Más, az atomerőművek építésének korrupciós kockázatait elemző, a nemzetközi tapasztalatokat összehasonlító tanulmányok is megerősítik ezt, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az orosz szabályozási és üzleti környezet rendkívül korrupt. És a Roszatom ilyen üzleti környezetből érkezik. Különben az a tapasztalat, hogy a tőzsdei cégek sokkal inkább alkalmaznak a cégen belül antikorrupciós szervezeti megoldásokat – compliance részleg, képzések, etikai forródrót –, mint a nem tőzsdeiek. Náluk komolyabbak az előírások, az etikai kérdések is inkább előtérben vannak. Egy ilyen cégnél még azt is szabályozzák, hogy egy üzleti tárgyalásra hol kerülhet sor. Egy étteremben például már nem, de azt is szabályozzák, hányan mehetnek el egy üzleti tárgyalásra. Sőt, a cég képviselője egyedül nem is írhat alá. Ennek egyszerű oka van: két embert nehezebb korrumpálni, mint egyet.
MN: Mi derült ki önnek abból, ahogy a magyar–orosz megállapodás létrejött, illetve ahogyan ezt kommunikálták?
TIJ: Túl sok minden nem. Az mindenesetre nem jó előjel, hogy orosz honlapokról kellett letölteni a
| Olvassa el a teljes tanulmányt! Idekattintva megteheti. A CRCB honlapja pedig itt található. |
hitelszerződés tervezetét. Ha egy szerződés átlátható módon jön létre, az csökkenti a korrupció veszélyét. Megjegyzem: ezen lehet változtatni. Ha kiindulásként adott a magas korrupciós kockázati szint, az nem jelenti azt, hogy a korrupciónak meg is kell történnie. Ezért teszünk javaslatokat a tanulmányban arra, hogyan csökkentsük azokat a kockázatokat, amelyek eleve bele vannak kódolva egy ilyen jellegű nagyberuházásba. Azt is problémának látom, hogy egyelőre nincs szó róla egy ekkora beruházásnál, hogy a korrupció egyáltalán létezhet. Mintha a magyar állam nem akarna erről tudomást venni.
MN: Ez nem biztos, hogy véletlen.
TIJ: A magyar kormány jól felfogott érdeke, hogy figyeljen erre. Egy állam akkor lesz erős és szuverén – mondja Spinoza –, ha az ész vezérli. Ha van egy gyenge állam és van egy erős beruházó, az utóbbi képes a projekt minden más tagját kizsigerelni.
MN: Rendben, tegyük fel, hogy egy olyan országban élünk, ahol a vasútvonalakat és autópályákat nem irreálisan magas, korrupciógyanús áron építik, és a legtöbb közbeszerzést nyerő cég vezére nem a miniszterelnök kollégiumi cimborája. Tegyük fel, hogy az állam tényleg megpróbálja visszaszorítani a korrupciót.
TIJ: Én tényleg úgy gondolom, hogy a korrupció csökkentése elemi érdeke a magyar kormánynak. Ezért is jó, ha felhívjuk a figyelmet erre. A korrupciós kockázatok léteznek attól függetlenül, hogy tudomást vesznek-e róluk, vagy sem. Ha egy autópályán sűrű ködben hajtunk 120 kilométer/órával, és órákig nem történik semmi, ebből nem következik az, hogy nem voltunk, nem vagyunk veszélyben.
MN: A beruházás konkrét adatairól egyelőre keveset tudunk, de azt igen, hogy 3-4000 milliárd forintra van tervezve, ebből pedig akár, tehát legfeljebb, de nem kötelezően 40 százalék juthat a magyar beszállítóknak. Egyetért azzal a kormányzati állásponttal, hogy ennek komoly gazdaságélénkítő hatása lesz?
TIJ: Nem feltétlenül, ugyanis a pozitív hatások mellett figyelembe kell venni, hogy ennek a konstrukciónak komoly romboló hatásai is lesznek. A paksi beruházás ma ismert összege 4000 milliárd forint, ez az éves nemzeti beruházások teljes összege. Nem lehet elégszer elmondani, hogy ez milyen óriási pénz. És ha a projekt csak tíz év alatt épül meg, akkor is elmondható, hogy ez fogja kitenni az éves beruházások 7–10 százalékát ez idő alatt. És az, hogy ez magas korrupciós kockázatok mellett történik, máris olyan rossz hatással van az ország gazdaságára és a piaci szereplők viselkedésére, hogy ez hosszú távon súlyosan rombolja az ország versenyképességét. Ez egyrészt a beszállítókra lesz hatással, hiszen ha a megrendelőjük, a kivitelező járadékvadász cég, akkor ők is ráakaszkodnak erre a járadékra. Ezért indul meg a verseny, és ekkor már nem az számít, hogy ki szállít költséghatékonyan, vagy ki az innovatív, hanem hogy kinek vannak jó kapcsolatai a beruházóval vagy a kormányzattal. Ez a gazdasági szereplők viselkedését alakítja át teljesen, mivel a piaci aktivitás helyett járadékvadászattal kezdenek foglalkozni. Ez hihetetlenül pusztító hosszú távon, mivel nemcsak azokra a cégekre hat, amelyek partnerek lesznek ebben a projektben, hanem azokra is, amelyek az ő versenytársaik. Ők is elkezdenek gondolkozni majd azon, hogy mit erőlködnek a piacon, hatékonyabban vagy jobb minőséggel termelni, nem ez a lényeg, hanem az, hogy bejussunk X.-hez és Y.-hoz. Ez hosszú távon alacsonyabb GDP-növekedést okoz majd.
| ||
MN: Mit saccolnak? A 4000 milliárdból mennyi mehet el korrupcióra?
TIJ: Ezt az összeget mi jelenleg 400-500 milliárd forintra becsüljük. Ha a kormányzat nem törődik ezzel, nem tesz megelőző lépéseket a korrupciós kockázatok visszaszorítására, akkor ennyi mehet visszaosztásra. Ha a közbeszerzések kapcsán megkérdezzük a magyar vállalatvezetőket, ők azt mondják, nálunk 10-15 százalék a korrupciós felár.
MN: Akkor ez egészen optimista becslés: 10 százalékkal számol, és azzal, hogy nem lesz költségtúllépés.
TIJ: Hozzáteszem, a nemzetközi irodalom azt mondja, hogy a beruházásoknál 5 százalék a korrupciós „felár”.
MN: A magyar tapasztalat azonban több ennél.
TIJ: Igen, mert az 5 százalék nyugati adat. De mondom, ha figyelnek rá, nem lesz ekkora ez az összeg.
MN: Maradjunk egyelőre ennél a 4-500 milliárdnál. Ez óriási pénz. Milyen módszerek vannak a visszajuttatásra ilyen nagyságoknál?
TIJ: Ezt a pénzt ma már nem szatyrokban viszik. Szerződéseseken keresztül történik a járadékok kifizetése, rendszerint a projekt egyik alvállalkozóján keresztül. Erre többféle lehetőség is van. Abból kell kiindulni, hogy van a háttérben egy csoport, amelynek az érdekében történik a korrupció. A beruházó a piacinál magasabb áron köt szerződést, azaz az alvállalkozónál ott van a piaci árnál magasabb rész is. Ebből tudja aztán kifizetni a korrumpált érdekcsoport cégeit. Ez pedig láncolatokon keresztül történik – és fontos, hogy minden tranzakció legális, és minden tranzakció után adóznak. Elmondok egy 2010 előtti történetet. Egy szélerőmű-engedélyt kellett szerezni, ami önmagában is elég bonyolult dolog, ráadásul fontos lett volna, hogy gyorsan meglegyen. Ekkor azt mondták a piaci szereplőnek, hogy oké, meglesz, de akkor ezzel a céggel csináltass egy hatástanulmányt. Ez a hatástanulmány pedig arról szólt – nem viccelek –, hogyan hat a szélerőmű a repülő gerinctelenekre. Ezek pedig a legyek voltak. Erről kellett tanulmányt íratni, és azt is megmondták, hogy mindez mennyibe fog kerülni. Valahogy így működik ez, de több hasonló engedélykiadási sztorit ismerünk. Például az önkormányzatoknál, az építési engedély kiadásánál is meg-megjelenik ez a „hatástanulmány-modell”. A tanulmány semmire sem jó, el sem olvassák, az engedély pedig megjön. De adózási szempontból minden legális. Fizet az engedélyért, fizet a szolgáltatásért, kap is érte valamit, le is adózzák. És ebben a modellben az a cég juttatja vissza a pénzt a korrupt hivatalnoknak, aki megírja a semmire se jó „tanulmányt”. A paksi erőmű esetében is így lehet elképzelni a korrupciós láncolatot. Tehát nem egyszerű megvesztegetésről van szó, hanem jól felépített rendszerről, ahol minden közvetítőkön keresztül történik.
MN: Ebben nem ritkán offshore-cégek is feltűnnek.
TIJ: Igen, az offshore nagyon fontos itt. Épp amiatt, mert az offshore csökkenti a lebukás veszélyét, és minden olyan tényező, ami csökkenti a lebukás veszélyét, szükséges a sikeres korrupciós tranzakció létrejöttéhez.
MN: Mennyire jellemző, hogy azok a cégvezetők, akik ilyen „ajánlatot” kapnak, besokallnak, és elmennek feljelentést tenni?
TIJ: Az Ernst&Youngnak volt erről egy kutatása, amiben azt kérdezték a cégvezetőktől, hogy mit tennének, ha feltűnne valaki, aki egy nagyobb megrendelés fejében 10 százaléknyi visszaosztást kérne. A cégvezetők csupán 10 százaléka mondta azt, hogy feljelentené. És mivel ez egy hipotetikus helyzet, én azt gondolom, hogy a valóságban ez még ennél is kevesebb. Hozzá kell tennem, hogy ami Magyarországon a legutóbbi időkben történt ezen a téren, az inkább a bejelentés ellen sarkall. Több olyan esetről tudunk, amikor valaki bejelent egy törvénytelenséget, aztán még őt vegzálják. Ez szörnyű. Ott van Horváth András esete, vagy nemrég a kínai kereskedők kapcsán jelent meg egy riport (a cikket a hvg.hu publikálta, Amikor már a számlát is hamisítják címmel – N. G. M.), amelyben egy kereskedő, aki kínaiakkal üzletelt, dokumentumokat gyűjtött össze, és kihallgatást kért a nemzetgazdasági miniszternél, akinek arról beszélt, hogy sok kínai kereskedő nem ad számlát, áfacsalás zajlik s a többi. Aztán hazament, és két hét múlva nála jelent meg a NAV. Azaz itt a bejelentő az, aki pórul jár. Ez az eljárás, ez a tapasztalat még inkább visszaveszi a bejelentési kedvet.
MN: Amennyiben a kormány nemcsak szóban, de tettekben is szeretne fellépni a korrupció ellen, mondjuk mindjárt Paks 2 kapcsán, akkor ön szerint milyen létszámú, költségkeretű iroda volna az, ahol ezt már hatékonyan megtehetné?
TIJ: Nem is az számít, hogy mekkora ez az iroda. Ha maga a projektiroda mondjuk 500 fős lesz, akkor működhetne akár 20-30 fővel is. Ennek a bérköltségei nem is olyan magasak, miközben ennél az összegnél sokkal többet „hozna” vissza. Fontos kérdés, hogy egy ilyen irodának milyen jogai lesznek, és milyen szervezeti egység alá rendelik. Nem szabad a projektirodán belül elhelyezni, és nem szabad annak igazgatója alá rendelni. Ezen túl az alvállalkozói szerződésekről, a költésekről is tájékoztatni kell az állampolgárokat is, hiszen itt közpénzről van szó. Ha a közös képviselőm vesz fel hitelt, akkor joggal akarom tudni, mire költi el. Itt is erről van szó. Tudni kell, hogy kivel, miről, mikor, mennyiért szerződtek. Az átláthatóság alapkövetelmény. Ha közpénzből fizetik, akkor a
piaci szereplőnek vállalnia kell az ezzel járó kellemetlenséget. Ha én a magánpénzemet akarom költeni, ahhoz senkinek semmi köze. De itt nem ez a helyzet. És miközben az állam, adott esetben a magyar állam jól felfogott érdeke a korrupció csökkentése, minden magyar állampolgár érdeke lenne antikorrupciós narratívába is elhelyezni a paksi történetet.
MN: A megvalósuló korrupció egy atomerőmű-beruházáskor hogy hat vissza ránk, állampolgárokra?
TIJ: Egyrészt az árban. A projekt messze a piaci ár feletti beszerzéseken keresztül fog megvalósulni, azaz sokkal drágábban építjük meg, mint lehetne, és ez az adófizetőknek veszteséget jelent. Ez bekövetkezik akkor is, amikor az állampolgár azt mondja, hogy ez őt nem érdekli, ez nem az ő dolga. Csakhogy az a pénz, ami elment a korrupcióra, mehetett volna másra is. Mondjuk egy jó beruházásra, ami őt is érintené. A másik lehetőség egy atomerőmű esetében sokkal rosszabb, és egyben súlyosabb. Ekkor nem az árat növelik, hanem a minőséget rontják le, hogy a korrupciós tranzakcióhoz kapcsolódó járadékot ki lehessen fizetni. Valamit nem jól építenek be, nem a megfelelő minőségben, és ez már biztonsági kockázatot jelent. Azaz ha egy atomerőműnél elviseljük, hogy nagy korrupciós kockázattal épüljön fel, akkor azt is el kell viselnünk majd, hogy nagy lesz az erőmű biztonsági kockázata is. Ez a két dolog együtt jár. A magas korrupciós kockázatok Paks 2 esetében is a biztonsági paraméterek romlását eredményezik.
MN: Ahogy ez Fukusimánál megtörtént.
TIJ: Igen. Ott a szabályzó nem lépett fel elég erélyesen, és „megengedte”, hogy az üzemeltető cég, a TEPCO messze alábecsülje az erőmű biztonsági kockázatait, így a földrengések és az ezekkel járó cunami kockázatait is. Például nem épült elég erős és magas gát az erőmű védelmére. Ha megépítik, akkor nem történt volna katasztrófa. Ennyin is múlhat. A megoldás viszont drága lett volna a cégnek, a hatóság pedig hagyta, hogy megússza…A korrupció ott is megmutatkozott, hogy a hatóságok és az atomerőműcég szakértői között erős volt az átjárás: például az engedélyező, ellenőrző hatóságok munkatársai később az erőműnél helyezkedtek el. A hatóságok így nem ellenőrizték megfelelően a TEPCO-t, amely rendszeresen meghamisította az ellenőrzési jegyzőkönyveket. Ez is mutatja, hogy minden magyar állampolgárnak számolnia kell azzal: ha magas korrupciós kockázattal valósul meg Paks 2, akkor később az erőmű biztonsági szintje alacsonyabb lesz. Nemzeti érdek, hogy a Paks 2 beruházásnak – ha az építkezés egyáltalán elkezdődik – alacsony korrupciós kockázatai legyenek.
