A Magyar Narancs rendhagyó szolidaritási akciót indított. A lap a közjóért tenni akaró szervezetek együttes kiállásának folytatásaként CIVIL EXTRA néven elindította új előfizetői csomagjait, amelyek bevételéből minden hónapban más és más civil szervezetet támogat előfizetésenként és havonta ezer forinttal. A kezdeményezés első partnere júniusban a Heti Betevő Egyesület, amely 2024-ben elnyerte Budapesten az Év Civil Szervezete díjat. További részletek az akcióról itt olvashatók!
Bár a kapu dél körül nyílik ki, a legkorábbi vendég már kilenc órakor leült Makón a Királyhegyesi úti idősek klubja elé szombaton. A járda és a kocsiút közötti gyepsávon császárfák sorakoznak, koronájuk, mint a napernyő, be lehet ülni alá. Tizenegy órakor már harminc ember beszélget csöndesen. Családosok, negyvenesek, ötvenesek és idősebbek. Néhányan elektromos rokkantkocsival érkeznek. A kisgyerekek észreveszik, milyen sok a katicabogár, elkezdik gyűjteni őket. Meg lehet velük beszélni, hogy nem kell agyonnyomni a katicákat. Azért van ilyen sok belőlük, mert a fákon rengeteg a levéltetű, azt gyűjtik. A fiúk egymással versengve teszik fel a fákra a bogarakat óvatosan.
Egy középiskolás srác vízzel félig telt vödröket tesz le a várakozók mellé. A cigarettacsikkeket abba kell dobni. A harminc ember közül négyen-öten füstölnek.
Háromnegyed tizenkettőkor mindenki fölkel, beáll a sorba, nagyjából annak megfelelően, amikor érkezett. Benn, az épület udvarán a Heti Betevő önkéntesei a kis faházukból előhozzák, kinyitják a sörasztalokat, padokat, elhelyezik az árnyékban, fölkészülnek az ételosztáshoz. Sorszámot osztanak a várakozóknak. Behozzák az ebédet, ami most sült csirkecomb petrezselymes krumplival, kovászos uborkával. A húst is, a burgonyát is egy-egy cég ajánlotta fel, a Heti Betevővel kapcsolatban álló egyik vendéglátóhelyen sütötték, főzték meg. Négy pékség kenyeret és süteményt adott, egy másik vállalkozás pi-vizet, amit hűtve, szörppel együtt mérnek ki. Egy támogató plüss- és horgolt játékokat gyűjtött, négy család pénzzel segített, az az agrárvállalkozó is, aki minden egyes ebéd költségeihez hozzá szokott járulni.
Az egyik önkéntes, Pintér Attila az asztaloknál ülő embereknek elmondja, mi lesz az ebéd, hogy most is jut repeta, hogyan zajlik az ételosztás, hová kell tenni a kiürült műanyag tálakat és a szemetet. Miközben beszél, egy pillanatra poénból finoman rátámaszkodik az egyik rokkantkocsis férfi fejére, mintha korlát lenne. Az emberek elmosolyodnak. Ismerik már egymást annyira, hogy tudják, kivel lehet így viccelődni.
Kormány ötlete volt
A Heti Betevő Egyesület Budapest mellett Székesfehérváron, Pécsen és Makón ad meleg ételt rendszeresen a nehéz sorsú embereknek. A dél-alföldi városban 2014 decemberében kezdték el ezt az önkéntes munkát. A kezdeményező Kormány Gábor volt, aki makói, akkor Budapesten lakott. Önkéntesként részt vett a budapesti Heti Betevő megalapításában, a székesfehérvári kezdeményezésben is részt vett, és posztolt erről a Facebookon.
Gábort makói barátai keresték meg a bejegyzések láttán, hogy szintén segítenének, és ez Makón is spontán összefogást eredményezett, azzal a céllal, karácsony előtt adjanak ételt azoknak a makóiaknak, akiknek ez segítség lehet. Kormány Gábor kezdte koordinálni a munkát. Az első alkalommal Ferenczi Károly ajánlott fel vadhúst, pörköltet főztek belőle együtt, mások otthon készült süteményeket hoztak. Az alapelv az volt, hogy ebben az ételosztásban nincs helye politikának, vallásnak, és az ebéd éttermi minőségű legyen.
„Már az első alkalommal is száznál többen jöttek el, és azóta kéthetente adunk ételt: tíz-tizenöt önkéntes dolgozik egyszerre, az induló csapatból öt-hat ember máig részt vesz benne” – mondta a Magyar Narancsnak Nagy Tünde biztosítási üzletkötő, aki az első ételosztást kivéve az összes többin részt vett a tizenegy év alatt. „Eleinte minden alkalommal volt egy vezető, aki összefogta a munkát. Ő tárgyalt az étteremmel, szállította a kenyeret. Idővel kiderült, kinek melyik munkafolyamat megy jobban, és minden területnek lett felelőse. Jó néhány éve az ötvenórás önkéntes munkán lévő középiskolások is jönnek hozzánk. Akad köztük, aki az után is jár, hogy letelt az ötven óra. Az asztalokat, padokat rendezik, kenyeret szortíroznak, télen a teát, nyáron a szörpöt osztják. Ez a negyedik helyünk, ahol most vagyunk. Osztottunk ételt magánterületen is, egy használaton kívüli udvarban. Amikor elkelt az a porta, és eljöttünk, az önkormányzat ajánlott több helyszínt, köztük ezt a mostanit, ami városi terület, az idősek otthonának udvara. A koronavírus-járvány idején zárt edényben adtuk az emberek kezébe az ételt, maszkban. Az éttermek, amelyekkel kapcsolatban állunk, ugyanúgy segítettek nekünk, ahogy addig. Egy táplálékkiegészítőket forgalmazó cég vitaminokat adott.”
A Makói Heti Betevőt az éttermek, pékségek mellett mintegy húsz vállalkozó támogatja. A Zöldségcentrum Kft. és Kiss Mihály zöldséges régóta krumplit, paradicsomot, paprikát ad, ezt a főtt étel mellé szatyorban kapják meg az emberek. Ménesi Gábor agrárvállalkozó minden alkalommal jelentős összeggel járul hozzá a költségekhez. Egy-egy ételosztás, ha mindent venni kellene, 80-90 ezer forintba kerülne, de nagyon gyakran megoldják adományokból. Az éttermek a főzés mellett azzal is segítenek, hogy a zsírt, olajat, fűszereket biztosítják. A város széli török húsüzem, a Duna Döner többnyire csirkecombot ad, a Maros Malom lisztet.
Az önkéntesek – aktív és nyugdíjas emberek, iskolai, gyári dolgozók, még gyesen lévő is akad köztük – tartósélelmiszer-gyűjtést rendeznek, többnyire a helyi Tescóban. Amikor a makói piacon használt holmikat lehet adni-venni, az otthonról hozott, még használható dolgaikat kínálják, nem megszabott áron, hanem adományért cserébe. Van adománybolt, és a városban harminc helyen persely. Az advent idején süteményvásárt rendeznek, a makói önkormányzattól kapnak hozzá két asztalt a vásárban. Amíg közterületen osztottak ételt, mindig kaptak területfoglalási engedélyt. A tisztiorvosi szolgálat makói dolgozói biztosították az önkénteseket arról, hogy nem fogják ellenőrzéssel nyomasztani őket. Nagy Tünde azt mondja, eddig nem tudtak olyat kérni Farkas Éva Erzsébet fideszes polgármestertől, amiben ne segített volna. Az adományoknak köszönhetően eddig mintegy negyvenezer adag ételt osztottak szét a huszonegyezer lakosú városban.
Polc a szomszédék hűtőjében
„Akkor éheztem, amikor váltak a szüleim. Volt diákcsemege nevű szalámi a hűtőben. Amikor már látszott, nem lesz vacsora, abból vágtam. Olyan szeletet, amilyet tudtam, és megettem, magában. De az úgy nem jó. Nekik kellett volna vágniuk, és a kenyérből is, rendes, nem vastag szeletet. Megkenni vajjal, rászelni szépen a szalámit, és odatenni elém. Mással voltak elfoglalva” – ez az ismerősi körben gyűjtött nyolcvanas évekbeli történet arról szól, hogy az éhezésnek a vagyoni helyzeten túl más oka is lehet.
A dietetika megkülönböztet abszolút és minőségi éhezést. Az első esetben az ember nem jut hozzá az egészségének megőrzéséhez szükséges napi 2200-2500 kalóriához. Minőségi éhezésről beszélnek, ha a napi energiaszükséglet biztosított, de nem olyan arányban áll rendelkezésre szénhidrát, fehérje, ásványi anyag és vitamin, ahogyan kellene.
Élelmiszer-szegénységnek azt az állapotot nevezik, amikor valaki nem engedheti meg magának, hogy legalább minden második napon húst, halat egyen, vagy ezek vegetáriánus megfelelőjét.
Egy öt évvel ezelőtti uniós statisztika szerint Magyarországon a lakosság 10,5 százaléka, egymillió ember tartozik ebbe a körbe, az uniós átlag 5,5 százalék.
Magyarország hátulról a negyedik helyen áll. A több mint harminc éve működő Gyermekétkeztetési Alapítvány idén tavasszal azt tette közzé, hogy itthon 400 ezer gyermek nem jut elegendő mennyiségű és minőségű ételhez. Márpedig az ember egész életét meghatározza, hogy gyerekkorában hogyan táplálkozik. Különösen a fogantatástól számított első ezer napot emelik ki a dietetikusok, a szoptatással és a hozzátáplálással együtt mint meghatározó időszakot. Elegendő fehérje és kalcium híján könnyen károsodnak a gyerekek fogai, a csont- és izomfejlődésük lemarad, immunrendszerük gyönge. Hosszabb ideig lesznek betegek, és többet hiányoznak az óvodából, iskolából, ahol pedig biztosan kapnának rendes ételt. Az éhes gyerek agya sem fejlődik megfelelően, és nem tud figyelni az iskolában.
Az a pénzbeni segítség vagy adomány, amelyet a helyi szociális ellátórendszer, vagy a segítő szervezetek adnak, eltérő módon hasznosulhat. Vannak nagyon elkeserítő tapasztalatok, de felemelőek is. Egy civil szervezetnél dolgozó önkéntes mondta, hogy az egyik család, amelynek nincs hűtője, így húst, tejet, romlandó ennivalót nem tudott tárolni, mihelyt rendszeresen adományhoz jutott, egy rokonuknál kapott egy fakkot a hűtőszekrényben.
A Gyermekétkeztetési Alapítvány Fel a fejjel programja egy-egy településen öt családnak segít egy éven át havonta húszezer forinttal. Ezt a pénzt ennivalóra és a tisztálkodáshoz, takarításhoz szükséges holmikra szabad költeni. Az a tapasztalat, hogy ha öt család kap rendszeresen ilyen segítséget, az már egy faluban azzal is járhat, hogy a kisboltos vállalkozó rendszeres bevételre számíthat. Megesik, hogy glutén- vagy laktózérzékeny ennivalóra van ott szükség, ő megrendeli, mert tudja, hogy biztosan el fog kelni – aztán utóbb kiderül, nem csak a támogatott család, hanem más is akad, aki vesz belőle, nem kell 30 kilométert utazni ezekért a városi mentesboltig.
Eltérő az önkormányzatok hozzááállása is. Előfordul – ez is civil tapasztalat –, hogy a helyi családsegítővel összeállítja egy szervezet a településnek szánt élelmiszercsomagokat, és másnap indulnának vele, de telefonálnak a családsegítőtől, hogy mégsem tudják fogadni a támogatást, mert a polgármester kijelentette, a település erre nem szorul rá. Máshol a polgármester a saját pénzéből tankolja a kocsit, amely az adományt helybe viszi.
A többség visszatér
Makón június 21-én, szombaton a Heti Betevő 105 sorszámot adott ki, az előző alkalommal 87-et, az előtt 136-ot. Ünnepek idején 180-200 ember jön el. „A vendégeink 60-70 százaléka rendszeresen visszatér, a többiek alkalmanként. Eleinte némán átvették az ételt és mentek, most már beszélgetnek velünk, megköszönik a segítséget. Ha a városban találkozunk, köszönnek” – mondja Nagy Tünde.
„Előfordult, hogy a Facebook-oldalunkon üzenetben kérdezte valaki, hogy bár nem Makón, hanem egy közeli faluban él, eljöhet-e. Természetesen, mi csak ahhoz tartjuk magunkat, hogy aki odajön az ételért, annak adunk. Nem kérdezzük, ki honnan jön” – meséli. „A közösségi oldalon minden ételosztást fotókkal dokumentálunk. Ez nem azt demonstrálja, milyen sokan vannak: elsősorban az adományozóknak szól, hogy lássák, azokhoz kerül az étel, akiknek fölajánlották. Azoknak is szánjuk a posztot, akik ezután támogatnának minket, vagy eljönnének önkéntesnek. Amikor a kép készül, mindig megkérdezzük az embereket, lefotózhatjuk-e őket. Aki nem akar látszani, hátat fordít, vagy eltakarja az arcát. Így is előfordult, hogy akik a bejegyzést nézték, szóvá tették, hogy ki miért van ott, nem is rászoruló. Erre az a válaszunk, hogy
mi nem ítélkezünk. Aki úgy érzi, hogy segít neki ez az ételadomány és rászánja az időt a várakozásra, annak adunk.
Akik jönnek, nagyrészt nem hajléktalanok, hanem idős és rossz körülmények között élő emberek, akiknek kicsi a nyugdíjuk, jövedelmük. Adunk annak is, aki autóval jön oda, és hozza az öt gyerekét. Megesett, hogy vastag aranyláncot viselő ember is beállt a sorba. Segíteni vagyunk ott, nem azért, hogy életvezetési tanácsot adjunk kéretlenül. Visszajutott hozzánk olyan információ, hogy valaki átvette az ételt, elvitte a kocsmába és eladta. Az is megesett, hogy az adományként átadott ruhát a piacon láttuk viszont. Árulták. Lehet, nekik erre volt szükségük. Egyetlen kizáró ok létezik: ha valaki láthatóan ittasan állít oda. Ilyenkor nem adunk ételt. Előfordult, hogy egy férfi a kocsmából jött, kötekedett, nekiment az egyik önkéntesnek. Kitiltottuk. Évek múlva megint megjelent, már rokkantkocsival. Nem volt vele több probléma. A másik szabály: mi nem is kóstoljuk meg az ételt, nem a miénk. Ezt tudják a vendégeink is. Született egy levél, amit ők írtak a Heti Betevő »vezetőségének«: járuljanak hozzá, hogy mi, önkéntesek is vihessünk haza az ételből. Aláírták többen is. Tüneményes volt, de ez az elveink ellen szól. Mindig minden vendég kap egy adag ételt és tartós élelmiszert, utána repeta is marad, mégis sokan órákkal a nyitás előtt jönnek, nyilvánvalóan azért, hogy biztos jusson nekik ennivaló.”
Az udvaron várakozók között az újságírónak is akad ismerőse, aki nemrég veszítette el az állását. Mondja, a Facebookon megszólták, amikor először jött ételért. Ez rosszulesett neki, beszélt Ménesi Gábor vállalkozóval, ő mit szól, mondja meg őszintén, joga van-e neki idejárni. „Gabi azt felelte, jöjjek nyugodtan, ne törődjek semmivel” – mondja.
Egy hatvanas roma férfi számonkérő hangnemben kezd faggatózni, az újságíró vallására kíváncsi, ami alatt a politikai meggyőződést érti. Emelt hangon szidja egy politikus vélt roma felmenőit, amin mosolyognak a közelben állók.
Egy nyugdíjas nő, aki elektromos rokkantkocsival jött, a labdázásra összeverődött gyerekek mellett horgol. Krémszínű felsőt készít, saját magának. Rozália bolti eladó volt, 1988 óta rokkantnyugdíjas. Amíg bírt, dolgozott, egy ideje erre már nem képes. Vannak hozzátartozói, de „nekik elég a saját bajuk”. Ez a kéthetente kapott főtt étel, és a többi, amit a Heti Betevő ad, számára nagyon nagy segítség. Az ételt elviszi, otthon eszi meg. A horgolótű és a fonál mindig vele van, arra az esetre, ha várakozni kell.
Ahogy beszélgetünk, hozzánk gurul a labda. Aztán kis idő múlva megint. Tíz gyerek volt, egy maradt a gyepen. A többiek esznek az asztaloknál a szüleikkel, vagy elindultak haza, ő még nem kapta meg az ételt. Nem néz felénk, a füvet bámulja maga előtt, úgy rúgja oda a labdát, de szemlátomást várja, hogy visszakapja.
„A szomszédnak szoktam segíteni a kertben” – számol be munkájáról Márton András az utcán. – „Nagyon jól főznek itt, én elégedett vagyok vele.” A kérdést – mit adnak ilyenkor a főtt étel mellé – azonnal megbánom, mert a negyvenes éveiben járó férfi, mintha valamilyen ellenőr lennék, gyorsan nyitja ki a fehér nejlonszatyrot. Belenyúl, és mutatja, hogy jobban lássam, a szeletelt kenyeret és a csirkecomb felét. Közben ügyelni kell, mert a járdán, ami bicikliút is, hármas-négyes csoportokban ázsiai fiatalok kerékpároznak el mellettünk: az egyik makói üzem vendégmunkásai.
Ha támogatná a Heti Betevő munkáját, válassza júniusban a Magyar Narancs CIVIL EXTRA előfizetéseid, vagy támogassa közvetlenül a szervezetet!
