Érdekes jelenetnek volt tanúja a parlament gyér hallgatósága, amikor a múlt csütörtök reggel Varga Géza jobbikos képviselő napirend előtti felszólalásában az új földtörvény tervezetéről faggatta Budai Gyula vidékfejlesztési államtitkárt. Arról az előterjesztésről, amely 2,1 millió magyar állampolgár tulajdonáról, kétszázezer regisztrált ágazati vállalkozás jövőjéről és egyáltalán nem mellékesen az ország nemzeti vagyonának legalább negyedét kitevő, de forintban kifejezhetetlen értékű részéről szól.
A szélsőjobbos képviselő a kisgazdálkodók és őstermelők védelmét kérte számon a tárcán, ami azért furcsa, mert az előterjesztés deklarált célja épp a nevezett kör megsegítése lenne. Budai azzal vágott vissza, hogy a képviselő azt sem tudja, miről beszél, hiszen a jogszabályt nem is ismerheti, azt majd csak délután terjeszti a Tisztelt Ház elé a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM). Csakhogy a tárca két nappal korábban kiadott közleménye szerint a földtörvény új tervezete "széles körű civil és szakmai egyeztetés után" kerülhetett a képviselők elé. Igaza Budainak lehetett: a törvényszöveget a jogalkotó az atomtitokhoz hasonlóan kezelte - de nem volnánk Magyarországon, ha egy kósza példány el ne jutott volna a külső nyilvánossághoz is.
Hogy volt eddig?
Hogy a tárca a tervezettel nem dicsekedett széltibe-hosszába, az a végtermék minőségének tudatában tulajdonképpen érthető.
A jelenlegi szabályok szerint külföldi személy és gazdasági társaság, illetve hazai jogi személy termőföldvagyont nem szerezhet, magánszemély pedig legfeljebb 300 hektárt vagy 6000 aranykorona értékben korlátozott birtokot írhat saját nevére. A bérlet mértékét - a "földhasználatot" - jogszabály eddig nem korlátozta.
E szabályozás szöges ellentétben áll az unió néhány alapelvével, például a munka és a tőke szabad áramlását garantálókkal. Magyarországon csak azért lehet még érvényben, mert a kormány először 2003-ban - átmeneti időre - a tagállami polgárok magyarországi földszerzésének korlátozását kérte; majd 2010-ben a moratórium meghosszabbítását újabb három évre. A legfőbb indoklás a magyar földpiac védelme volt: mivel a hazai birtokok forgalmi ára jóval az európai átlag alatt van - érveltek a magyar kormányok -, a közösségi jogrendhez való azonnali és korlátozás nélküli csatlakozás megnyitotta volna a kaput a külföldiek befektetési célú vagyonszerzése előtt. A magyar állam így tartotta fenn azt a földszerzési rendet, amely alapján - nagyon szűk körű kivételtől eltekintve - sem külföldi állampolgár, sem hazai jogi személyiség (azaz szabadon kivásárolható tulajdonrészű vállalkozás) nem vehetett legálisan termőföldet Magyarországon. A pénz és a föld persze ettől még járta a maga útját, osztrák, német és holland gazdák cirka egymillió hektárra kialakították a zsebszerződések rendszerét Magyarországon, a nagyvállalkozások pedig hosszú távú bérleti szerződésekkel igyekeztek biztosítani jövőjüket, ha már saját vásárlási lehetőségük nem volt.
A moratórium azonban 2014. április 30-án éjfélkor érvényét veszti - az Orbán-kormány épp ennek a helyzetnek próbál elébe menni, és a birtokszerzésbe merev tiltó határral avatkozik be. A beterjesztett jogszabály szerint ugyanis az "egy érdekkörbe tartozó" birtokméret 2014. április 30. után nem haladhatja meg az 1200 hektárt; azonos érdekkörnek pedig az összes, polgári törvénykönyv szerinti közvetlen hozzátartozó, házastárs, sógor, koma, atyámfia számít majd. A törvényjavaslat - egy később kidolgozandó szabályozásrendszerre hivatkozva - elrendeli azt is, hogy az "egy érdekkörbe" tartozó területekről az állampolgárok akár egy egyszerű családi jogi változást (házasság, öröklés stb.) követően is hivatalos nyilatkozatot tegyenek. Azaz a családtagok (meg az egymással üzleti kapcsolatban álló, a földeket adó-vevő agrárvállalkozások) kötelesek lesznek egymás közötti elszámolásaikat, birtokaik méretét, azok hozamait az ingatlan-nyilvántartó hatóságok előtt a legapróbb részletekig - túllépve a személyes adatok védelmét biztosító jogszabályokon - feltárni. Mondják meg, mijük van. Ha nem, jön a büntetés.
Ma még a részletek híján nem tudni, hogy a jogalkotó hogyan akarja betartatni ezt a jogszabályt, azaz hogyan tenné semmissé a magánjogi adásvételi szerződések egy meghatározott körét. (Ha egy "érdekkör" egy földvásárlási szerződéssel túllépi az 1200-as határt, nem jegyzik be a földhivatalban az új birtokot? És mi lesz azokkal az "érdekkörökkel", amelyeknek már most több termőföldjük van ennél?) Annyi viszont bizonyosnak látszik, hogy e limit betartását a támogatáspolitikával (is?) ösztönözni kívánja a kormány. Bármiféle agrártámogatás ugyanis - az ugyancsak a későbbiekben megalkotandó üzemszabályozási törvény értelmében - csak a megfelelő méretű birtok erejéig jár majd. De igazából az sem derül ki a normaszövegből, hogy pontosan mit is kell a "termőföld" státuszon érteni: például egy nem használt, ötven évre bérbe adott legelő ebbe a körbe sorolandó-e?
A törvény a továbbiakban a "földművest" nevezné meg a földbirtok-politika elsősorban kedvezményezett alanyaként. A "földműves" olyan magyarországi, illetve tagállami állampolgárságú természetes személy, aki nagykorúként részt vesz a gazdálkodásban, legalább középfokú szakirányú végzettséggel rendelkezik, vagy ezüst-, illetve aranykoszorús gazdaként végzett valamilyen tanfolyamon, illetve az "illetékes mezőgazdasági szerv által igazoltan" legalább három éve folytat mezőgazdasági gyakorlatot. A tervezet a "földművesen" kívül nevesíti a mezőgazdasági termelőt is, aki (ami) viszont már lehet jogi személy vagy annak minősülő szervezet a jövőben - de a birtokszerzési és a földhasználati korlát mindenkire vonatkozni fog.
Az érintett
"Igazából azt sem tudjuk, ez a törvényjavaslat afféle jogalkotási tréfa, vagy valamilyen messzebbre mutató stratégiai harc része" - tárta szét a kezét lapunk kérdésére a nemzetközi gazdaságjog elismert szakértője. Formális megközelítésben a jogszabály mindenesetre egy másodéves joghallgató szemináriumi dolgozataként is megbukna. A fogalmazó úgy hajigált a szövegbe olyan fogalmakat például, mint "bevétel", "éves bevétel", "jövedelem", mint bolond pék a bitangtésztába a maradék lisztet - hogy ezeket közgazdasági, adózási vagy valamilyen más értelemben használja-e, sehol nem derül ki. A szöveg családi gazdaságokról beszél, miközben ezen mást ért a családok védelméről tavaly elfogadott jogszabály, és mást az adózás rendjéről szóló szabályozás. Még saját fogalmi rendszerét sem tisztázza tehát, a polgári jogot pedig soha nem látott mértékben erőszakolja meg. (Képzeljük el azt a szívfacsaró helyzetet, amikor a fiú és a lány, mert élni sem tudnak egymás nélkül, házasságra lépnének. Ám mindketten földtulajdonos család sarjai, s így az "összeszámítási elv" szerint a friggyel a két család egyazon "érdekkörré" válna. A szülők ezt nem engedhetik, mert az érdekköri birtokméret túllépné az 1200 hektárt: és máris kész a tragédia!)
De a tervezet nem csak jogszakmai kihívásokkal küzd, és nem csak azért abszurd, mert megengedhetetlen módon avatkozna bele a polgárok magánviszonyaiba. Egyszerűen végrehajthatatlan is. A földtulajdon "összeszámítására" és a vagyonok tényleges ellenőrzésére ugyanis a most működő földhivatali nyilvántartás aligha képes - öt éven belül pedig gyakorlatilag kiépíthetetlen olyan új számítástechnikai-nyilvántartási háttér, amely megoldhatná ezt a feladatot. Jelenleg a magyar földügyi nyilvántartás jogilag közhiteles ugyan, ám valójában a földek közel egyharmadára nem rendelkezik naprakész, a tényleges helyzetet tükröző adatbázissal. Márpedig ha a most beterjesztett törvény két év múlva valóban életbe lép, a földhivatalnak minden egyes földhasználati bejegyzés alkalmával vizsgálnia kellene a közeli hozzátartozói birtokmaximum fennállását, és egybe kéne vetnie az ingatlan-nyilvántartás szerinti adatokat a földhasználati nyilvántartás szerinti adatokkal. (Egy lapunkhoz eljutott szakértői megfogalmazás szerint: "Figyelemmel arra, hogy jelenlegi nyilvántartási rendszerünk a reálfolium elvén alapul, a maximális mértékek összeszámításánál a hatósági ellenőrzés csak korlátozottan érvényesülhet. Ahhoz, hogy a rendelkezések betartását ellenőrizni lehessen, a personalfolium elve szerinti nyilvántartási rendszert kellene üzemeltetni. Erre vonatkozóan a javaslat rendelkezést nem tartalmaz.") Arról nem is beszélve, hogy a hivatalt az EU Alapjogi Chartájában különösen védett személyi adatok gyűjtésére kényszerítené a törvény. Ennek minősül minden, "az érintettel kapcsolatba hozható adat - különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret -, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés". Ezeket azonban a Charta előírása szerint csak külön erre a célra felállított hivatal ellenőrzésével és az érintett polgár egyetértésével kezelheti bárki is. A magyar földhivatali rendszer pedig nem ilyen.
Ám mindezek a bajok eltörpülnek azok mellett, amelyeket az unióval való elkerülhetetlen konfrontáció szabadítana az országra. Az új szabályozás a külföldiek földszerzésének lehetőségét - illetve a kizárásukat - rafináltan oldja meg. A "tagállami" polgár akkor szerezhetne hazánkban földtulajdont, ha anyaországában a magyar paraszt földvásárlását nem gátolja adminisztratív szabályozás. (Annak idején, a választási győzelem után maga Orbán Viktor miniszterelnök helyezte kilátásba az ilyen értelmű törvényhozást.) Hogy ez alatt pontosan mit is kell érteni, arról egy szó sincs a tervezetben - odalökött félmondatban intézi el a jogalkotó. Aligha hihető, hogy ez a brüsszeli vizsgálóknak elég lesz, hiszen ha ezt a korlátozást valóban érvényesíteni akarjuk, akkor tételesen, országokra lebontva kellene megadnunk, hogy Dániában vagy Hollandiában mit tekintünk földszerzési "adminisztratív korlátozásnak". Kissé körmönfontan tehát, de a hazai jogi személyek mellett a külföldieket is kategorikusan kizárná a birtokgyűjtögetésből az új szabályozás.
Sanyi bácsi, Lajcsi bácsi
Márpedig a Narancs fenti brüsszeli szakértője szerint a magyar földtörvény nem lehet semmiféle "szabadságharc" része. Hiszen a magyar mezőgazdaságban súlyos uniós források forognak. Az EU évente mintegy 350 milliárd forint értékben fizet ki közvetlenül, normatíva alapján járó támogatást, s nagyjából további 1000 milliárdot juttat a különböző vidékfejlesztési programokra a magyar gazdáknak és vállalkozásoknak. Van a kedvezményezettek között őstermelő és a hátországa révén húsipari üzemet fejlesztő gigacég egyaránt - e körbe tartozik Jóska bácsi is, meg az ötvenmilliós forgalmú kft.-jéből szűkösen megélő egykori főagronómus is, meg Csányi Sándor is, meg Simicska Lajos is. A beterjesztett törvényt információink szerint a külügyi tárca szakértője - egy szigorúan zárt egyeztetési rendszeren belül - több mint tíz pontban találta a közösségi joggal ellentétesnek. Ha az uniós bürokrácia érdemben megvizsgálja az új földtörvényt (és meg fogja), akkor könnyen indítványt tehet majd arra, hogy a közösségi jog megsértése miatt függesszék fel az agrártámogatásokat.
Az unióval az ügyben a 90-es évek végétől tárgyaló magyar küldöttségek másik nagy érve - a bevezetőben említett mellett - úgy szólt, hogy az átmeneti korlátozás szükségessége a korábbinál erőteljesebb közösségi támogatások révén megszűnik. A föld felértékelődik, s ezért forgalmának adminisztratív korlátozására nem lesz szükség. Az új földtörvény tervezete ezen elképzelések kudarcának nyílt beismerésével egyenlő: marad tehát az adminisztratív korlátozás, Brüsszel meg menjen a túróba.
Az, ami most történt, nem előzmények nélküli. A tervezet április végén kiadott koncepciójából már kiolvasható volt a szándék: a nagy földhasználók súlyát csökkenteni mind a birtokpolitikában, mind a támogatások szabályozásában, a külföldieknek pedig továbbra is coki legyen. A kormányzat az úgynevezett földművesek, családi gazdaságok, kistermelők birtokrendszerét akarja támogatni - a jelenleg a földek 67 százalékát használó versenyszféra arányát pedig drasztikusan csökkentené. Még akkor is, ha ebbe belerokkan a mai hazai árutermelő, versenyszerű körülmények között üzemelő nagygazdasági szektor - és jó néhány cégszerűen üzemelő családi gazdálkodás is. Az esztelenül korlátozó földjogi szabályozás miatt a banki pénz is menekülni kezd majd az amúgy is tőkeszegény ágazatból. Az üzemszabályozási felső határ (az a bizonyos 1200, egy érdekkörbe tartozó hektár) ugyanis egy komolyabb beruházás - mondjuk egy ezerállatos szarvasmarha-telep - esetén fedezetelvonással lesz egyenlő: ha nincs saját takarmánytermő terület, nem lesz jövedelem, és nem lesz banki törlesztés sem. Az elképzelt új rend - miközben a kormány a családbarát kormányzásról öblöget - lényegében formális válóperek sorát generálhatja, mint egykor a Kádár-féle időkben volt divat egy engedélyezett nyaralóért, másik lakásért, nagyobb összegű kölcsönért. És ráadásul már készülnek a belföldi zsebszerződések is: mintha nem volna elég bajunk az ország nyugati karéjában tehetetlenségünk miatt rajtunk röhögő sógorokkal.
Aligha hihető, hogy mindezzel a jogalkotó valóban számolt volna. Az előterjesztés szerint a törvény 2014. május 1-jén léphet hatályba. Addig lehet csócsálgatni, halasztani szavazásokat, képviselői indítványokkal akár fel is szeletelni. Még van idő tehát a korrekcióra - jóllehet az agrártárca következetesen azt kommunikálja, hogy az ügyben "társadalmi egyeztetésre felkért" civil és szakmai szervezetek 90 százalékának tetszik az előterjesztés. Az, ami Budai államtitkár szavai szerint múlt csütörtökig nyilvános sem volt. Ezek a szervezetek - köztük a Professzorok Batthyány Köre - nyilván valami általános tájékoztatásra bólogattak, s vakon mondták be a leosztásra az ultit.
Betli lett belőle.
