Interjú

"Úgy törünk át, mint a hólavina"

Kukorelly Endre, az LMP országgyűlési képviselője

  • Urfi Péter
  • Rényi Pál Dániel
  • 2012.08.19 11:07

Belpol

Nem tagja a pártnak, de szerelmes az LMP-be. Múlt héten ő is odaláncolta magát társaihoz a Közgép Zrt. soroksári főhadiszállásán. A zöld frakció korelnökét az elmúlt két év tapasztalatairól kérdeztük.

Magyar Narancs: Van benned valami perverz vonzalom a láncok és bilincsek iránt?

Kukorelly Endre: Ha valakinek a láncokról a pornó jut eszébe, annak mindenről a pornó jut eszébe. Amiért persze nem ítéljük el, mert hát, mint mondják, a pornó állati unalmas, naponta maximum három-négy órát néz belőle az ember.

MN: A pornózás talán csak elhamarkodott reakció volt a Fidesz frakcióvezetőjétől, Rogán Antaltól, de Kövér László házelnök már sokkal koherensebb értelmezését adta a múlt heti akciótoknak: ti addig nem nyugszotok, amíg meg nem veretitek magatokat.

KE: Tisztára Móricka ez a társaság, nem? Mindenről ugyanaz jut az eszükbe. Komoly félmondattal, bennem semmi mazochizmus nincs. Télen nem láncoltam, most sem akartam, de akkor kimaradtam volna. Legérdekesebb az, hogy nincs normális reakciójuk a fiúk-lányoknak, lelkük titkos mélyén ugyanis tudják, hogy gáz, amit csinálnak. Hogy nagyon mogorva így. Kormányzásuk alatt morózus lett az élet. Kivéve az enyém, én jól érzem magam, amit szívből ajánlok mindenkinek. Igyekezz kivétel lenni, az nem erősíti a szabályt, hanem gyengíti!


Fotó: Sióréti Gábor

MN: Nyilván ezek az ostoba reagálások a valódi válaszokat helyettesítik. De az fontos és érvényes kérdés, hogy az ún. normális beszéd politikailag mennyire hatékony, szemben az agresszív hülyeségekkel.

 

KE: A kínai birodalom évezredekig meg se mozdult. Feltalálták a lőport, a porcelánt meg a nyomtatást, és úgy maradtak. Lehet más a politika, ez az ajánlat olyan jellegű, hogy csak lassan hat. Az ajánlat az, hogy változtasd meg éltedet, és ez a legnehezebb, mert mit, hogyan, mihez képest, mennyire, mennyiért, miért pont én stb. Komolyan vesz mindenkit, nem néz le, nem kíván uralkodni, nem akar kioktatni másokat, beszél hozzájuk, várja, hogy beszéljenek vissza. Lehet, hogy sokakról lepattan, leválik, nem értik meg, én se értek szinte semmit a létezésből, más miért értene belőle többet? Mégis, azért beszéljünk normálisan egymással. És ha kedves a kommunikáció, akkor egy perc múlva - és lehet, hogy húsz évig fog tartani ez a perc - az LMP áttör. Mint a hólavina.

MN: 2010-ben is azt nyilatkoztad a Narancsnak, hogy az LMP villámcsapásszerű változást fog megindítani Magyarországon. Ezt akkor úgy kell érteni, hogy majd valamikor, tíz év múlva jön a villám?

KE: Remélem, egy éven belül, de nem vagyok jós, se politológus, nem tudom, mi lesz. Én csak szeretném ezt, és ami rajtam múlik, megteszem. Tegnap például az íróválogatottal fociztunk Nagyrédén, egy kis faluban, volt felolvasás, az ilyen helyzetekben három perc után a politika lesz a téma, illetve amit közönségesen politikának neveznek, a pártok acsarkodása. Ami egyébként a legkevésbé érdekel, de tudomásul veszem, hogy van, sőt néha én is szoktam acsarkodni. A politika azonban az, hogy intézzük a közös ügyeket, miközben a problémák állandóan elénk tornyosulnak újra. Meg kell oldani vagy eltakarítani az útból, mivel el nem tudjuk intézni. Az eltakarított problémák helyére mindig újak jönnek, ezért is mondom, hogy ezt kedélytelenül csinálni teljes képtelenség, akkor állandóan meg leszel sértődve a létezésre. Baszd meg, létezés, miért jönnek újabb és újabb problémák! Ma ilyen kedélytelen a gépezet, bedarálni igyekszik, akiről úgy tartja, hogy kilóg.

MN: Mennyire alakítod a párt politikáját?

KE: Nincsenek politikai ambícióim, ez nyílt titok, nyilván látszik is rajtam. Szerepem szerint kis tért szorítok ki a kultúrának. Hogy nem hab a tortán, hanem alap, minden politikai vita alapja, úgy értve, hogy minden kulturális aktus politikai aktus, és minden, ami politika, kulturális kérdés. Ha ezt sikerülne tudatosítani, attól az életminőségünk radikális ütemben kezdene javulni. A magaskultúra és az oktatás egy cső két vége. Ha az oktatás jó, olyan emberek jönnek ki belőle, akik fel vannak készítve rá, micsoda élvezeti forrás a magaskultúra. És nem kényszerülnek más drogokra. Például a drogra. Pia, szerencsejátékok, unalom, depresszió. Nincs szüksége rá. A magyarok legfőbb szórakozási formái a depi és az öngyi, úgy szórakoznak, hogy kurvára rosszkedvűek, unatkoznak, és megvetik egymást. Ezzel kéne felhagyni. Aki ki van képezve arra az oktatás által, hogy jó Mozartot hallgatni, meg az én könyveimet olvasni, az majd boldog lesz és jól fogja magát érezni. Akit nem pengeélesre szorított szájú, rosszkedvű, mérges kiskosztümben akarnokoskodó, az irodalmat ideológiák demonstrációs eszközének használó, az ártatlanok torkán szerencsétlen Nyirőt lepréselő nénik szorongatnak magyarórán, az rájön, hogy mennyire jó Mozartot hallgatni, és a kortárs irodalmat olvasni. És boldogan él, míg meg nem hal, örül, hogy luk van a seggén, elolvassa a könyveimet, és elhajtja a Nagy Sándort a picsába, ha elé állva elfogja előle a napot. El kéne hajtani a Nagy Sándort a picsába, ha elfogja előle a napot. Mindig lesznek Nagy Sándorok, akik a hatalom direkt megragadásában érdekeltek, mivelhogy körülnézve nem látnak más pályát, nem annyira jó futballisták, jogászok vagy írók, számukra a hatalom direkt megragadása egyszerűbb. Akkor nem kell törni magam, hogy elismert futballistaként a pályán megkaphassam a lasztit, mert az eleve nálam lesz. Ilyen típusú emberek mindig is lesznek, és ezeket más életstratégiát követő embereknek szépen így odébb kell tologatni. Jó, csináljad, csak elém ne állj! Ha mindenki továbbhajtaná, pályán kívül rekedne, de a többség nem hajtja tovább, én sem hordóban élek, mint Diogenész, ebben a búvalbélelt kultúrában növünk fel.

MN: És az LMP elhozza a régen tépett magyarság lelki megújulását?

KE: El. Nem feltétlenül mint párt, mely strukturálisan mégiscsak olyan, mint minden alakzat, bármely család, osztályközösség, futballcsapat vagy hajléktalanszálló, nyilván érdekek tagolják. Az LMP lényege az ajánlata. Élj másképp. Muszáj változtatnod, mert rosszul élsz. Be fog állni a kritikus tömeg ebben az országban, átfordul, annyian lesznek, olyan hatással bírnak majd, mely másokat is fölébreszt. Nem tudom, mikor. Mindjárt.

MN: Akkor most nézzünk mélyen egymás szemébe: szerinted az LMP kommunikációja most rendben van?

KE: Fogalmam sincs.

MN: De szoktál rajta gondolkodni, nem?

KE: Szoktam, és a magam kommunikációs stratégiáját elég jól kitapogattam az évszázadok során. Tehát elmegyek bárhova, és ott normális vagyok. Óvodába, szakmunkásképzőbe, elit egyetemi szemináriumra és a váci könyvtárba. Gyorsan megtalálom a hangot másokkal, mert rendesen beszélek velük, és akkor engem kezdenek bírni. Látják, nincs nagy arcom, nem akarok mindent jobban tudni, nem vagyok különb vagy különös. Írásban jobb vagyok, meg pingpongban, aztán kész. Ez elég jó stratégia, mert közben, mondom, elég jól érzem magam. Olyan vagyok, amilyen, és így viszonylag hitelesen tudom mondani, hogy ne azon nyafizzál, mennyi a gáz ára. Fontos, hogy mennyi a gáz ára, meg mennyi a spenót, de nem ebből áll az élet.

MN: Ott ültök két éve nap mint nap a Jobbik és a Fidesz között. Adhatnál egy kis betekintést a mindennapi politikába: mennyiben változott például a kormánypártok viselkedése a kezdetekhez képest?

KE: Nem látok változást, azt gondolom, hogy ezek az emberek, akik ott ülnek a parlamentben, ők így jól érzik magukat. Abban az értelemben, hogy tudják, más esélyük nincs, most négy évig képviselő urak és hölgyek. Különösebben nincsenek képben, fogalmuk sincs mondjuk a Közgép működéséről. Nyilván érzik lelkük amaz eldugott zugaiban, hogy valami itt irtózatosan nem jó, de hogy micsoda, azt nem tudják. A naivabb, ártatlanabb része úgy gondolhatja, hogy oké, akármennyi probléma is van, de még mindig jobb, ha mi játszunk, mint az ellenfél. Az ellenség. Van egy jellegzetes mozdulat, ahogy tenyerét kifele fordítva felvonja a vállát: ez a helyzet, most mi vagyunk.

MN: Azt jelezvén, hogy most mi vagyunk, vagy azt, hogy mi sem tehetünk semmit?

KE: Nem, hogy most mi vagyunk, döntünk, ez van, gyerekek! Mivel nyilván nincsenek beavatva, úgy gondolják, hogy ott fenn a dolgok alapvetően rendben mennek, a furcsaságok a szavazatmaximálás végett vannak, tehát szükségesek, különben visszatérnek a komcsik. Nem lázonganak, nincs elegük, végtelen lelkesedéssel tapsolnak, amikor a korifeusok mondanak valamit. A durva, ellenszenves, arrogáns mondásoknál is. Finom lelkek biztos nem tapsolnak, félrenéznek, de én ezeket nem látom.

MN: Nézzünk egy példát. Amikor Navracsics Tibor a Horthy-reneszánsz számonkérésekor Gyurcsány házának tulajdonjogi történetéről értekezett, ezenkívül pedig nem mondott semmit - ekkor sem láttál senkit, aki lesütötte volna a szemét?

KE: Nem, nem. Nagyon bíznak ebben a hierarchiában, és abból indulnak ki, hogy a főnökök tudják, mi van. Sokan mondják, hogy majd jól szakad a párt, meg szétesnek, de nincs ilyen, nyoma sincs. Testközelből sem érzek ilyesmit.

 


Fotó: Sióréti Gábor

 

MN: Legfeljebb a valóságtól szakadnak el?

KE: Nem feltétlenül. Mellettem például ül egy kedves hölgy, kis település polgármestere, állítólag kitűnően intézi a teendőket. De hogy Simicska meg Közgép, EU meg IMF - ezeket hagyják a górékra. Ők biztos jól csinálják. A Gyurcsánynál meg a komcsiknál legalábbis jobban, ez elég erős érv a számukra. Tapsolnak önfeledten, említett hölgy például olyan hangosan, oly vehemenciával, hogy önkéntelenül is odébb kell húzódjak. És amikor Orbán be- és kivonul, mindenkin úrrá lesz az áhítat. Soha nem megy oda hozzá senki, soha.

MN: Mert meg van mondva, hogy nem lehet odamenni, sőt, néha a kezével int is finoman, ha valaki próbálkozik.

KE: Múltkor láttam egy, azt hiszem, fideszes csávót, aki odament hozzá, még a vállára is tette a kezét. Annyira sokan vannak, kétszáznyolcvanan, hogy persze nem ismerek fel mindenkit arcról. Simán elmennék mellette az utcán, de ha a liftben áll, tudom, hogy képviselő, mert úgy áll. Nem úgy áll, mint a szakértők vagy az újságírók. Hanem mint egy képviselő.

MN: Te is úgy állsz már?

KE: Úgy. Hogyan másképp? Szóval a múltkor láttam, hogy ott állt előtte egy valaki, kicsit csodálkoztam. Olvassátok Mikszáthot, a "Tigrishez", Tisza Kálmánhoz bőven oda lehetett menni, sőt ő ment oda a képviselőkhöz, pedig az aztán baromi nagy ember volt, háromszor ekkora birodalom felett volt góré.

MN: Ez megy tőletek balra a parlamentben, de mi van jobbra?

KE: Az bizonyos szempontból még érthetetlenebb. Felkészült emberek, szakmai vitákban sokszor jókat mondanak, tárgyszerűek, aztán minden átmenet nélkül cigányozni kezdenek. Vagy zsidózni. Dől a gyűlölet, és akik az előbb normálisan, szakmai alapon érveltek, bőszen tapsikolnak. Én meg nézek. Vagy kimegyek. Vagy beszólok. Vagy mit csináljak?

MN: Beszélsz fideszesekkel, jobbikosokkal? Van azért valami minimális napi rutin?

KE: Összeköszönünk, néhányukkal egy bécsi úton összeismerkedtem, semmi extra. Néha valaki megkérdezi, hogy én tulajdonképp mit írok. Egyikük megvette azEzer és 3-at. Egyszer, megyek be, ott ül Morvai Krisztina, a padtársam, és látom előtte a legújabb könyvem. Hogy Bandi kedves, írjon bele valamit, úgymond. Kérdezte, anyukám hogy szólít, és hogy szólíthat-e Bandinak. Budai úriasszony. Amikor feláll szónokolni, átváltozik. Aztán leül, és végtelen kedvesen érdeklődik, vajon jó volt-e. Spanolás, haverkodás a jobbikosokkal, ez a sajtó találmánya. Szilágyi Györggyel beszéltem pár szót, a sportbizottságban egymás mellett ülünk, meg egyszer játszottunk együtt a parlamenti focicsapatban.

MN: És milyen a hangulat a csapatban?

KE: Az paradigmatikus. Mikor bekerültem a parlamentbe, rögtön szóltam, hogy szeretnék részt venni, mondták, jó, majd szólnak. Eltelt egy hónap, kiment a fejemből, aztán eszembe jutott, érdeklődtem, na mi lesz, jöhetek? Jó-jó. És semmi. Végül csak bevettek, kapom az edzéstervet meg a programot. A lényeg, hogy gyakorlatilag csak fideszesek vannak benne. Bánki Erik a kapus, profi, Csampa Zsolt a centerhalf. Kövér játszott Horvátországban, mikor 2:1-re lenyomtuk a Szábort.

MN: De téged azért befogadtak.

KE: Kicsit nézegetnek, méregetnek, de talán rendes csávónak tartanak. A jobbikos Szilágyi megsértődött, mert nem adtak neki labdát, meg mindig lecserélték. Komolyan, megsértődött! Szocit bevenni, az föl se merül. A Fidesz egy Burschenschaft, leheletnyivel a kelleténél közelebb ülnek egymáshoz, lapogatják egymást, röhécselnek, cinikus-kedélyesen jópofiznak, beszólnak, megy az ugratás, félszavakból értik egymást, közben néznek egymásra, meg a szemük sarkából rád, hogy na, látod, milyen menő csávók vagyunk! Német fiúegylet magyarul. Mann helyett Wass.

MN: Mi a helyzet a szocikkal? Legutóbbi kongresszusi határozatotokban kvázi "elhatárolódtatok" egy választási megállapodástól, közülük pedig már többen úgy beszélnek, hogy ti már nem is kelletek. Idővel viszont kialakulhat olyan helyzet, hogy mindenkinek mindenkire szüksége lesz. Ennek a viszonynak a megítélése pedig az LMP-ben erős konfliktusforrásnak tűnik.

KE: Azt kéne az embereknek tudomásul venniük, hogy az LMP nem egyszerűen a Fidesz ellen alakult, hanem rendbetenni, amit húsz év alatt mutyiból, gyávaságból és tehetetlenségből elmulasztott az elit. Az értelmes politikai vitát lehetetlenítő duális szerkezet ellen. A magyar társadalom István és Koppány óta ideológiák mentén ketté van metélve: kuruc-labanc, népi-urbánus, jobb-bal. Természetesen ez a választási rendszer épp a kétosztatúságot kívánja fenntartani. Viszont ez hosszú távú váltófutás, lehet, hogy nem fogsz célba érni, sőt nem is az a cél, amit gondolsz. Az is lehet, hogy nem olyan hosszú a távolság, és ha azért változtatsz stratégiát, mert most, azonnal akarsz mindent, akkor föl kell adnod a nemes, a haza üdve szempontjából fontosabbat. Ha azért, mert megképződtek ilyen jobboldali erők, mint a Fidesz és a Jobbik, az LMP átáll automatikusan a baloldalra, akkor megint visszaáll a helyzet, ami ellen létrejött. Azt kell majd mérlegelni - még nem kell! -, hogy mi a nagyobb baj. Nem nekünk, hanem az országnak. Azt várom, hogy megképződjön a Lehet Más a Politika körül egy kritikus tömeg, szűnjön a kicsik vagytok, gyengék vagytok, rossz a kommunikációtok típusú nyavalygás.

MN: Amikor ezt el kell majd dönteni, te ott leszel még a frakcióban?

KE: Hát, ez mindig felmerül. Nekem ez nem kenyerem, testidegen dolog, de leszámítva azokat, akik an sich élvezik a hatalmat, mindenkinek idegen. Közben meg ennek a mindenkinek csinálnia is kéne egy ideig, ahogy Athénban: politizálni az agórán. Akkor, attól állampolgárnak éreznéd magad, hirtelen mások bajáért is felelősnek. És akkor kicsit megijedsz, óriási felelősségérzet keletkezik benned. Ezt mindenkinek ki kéne próbálnia. Ha mondjuk a Cserhalmi Györgyöt vagy a Kocsis Zolit rá tudnák venni, hogy álljon a helyemre, le is mondanék. Direkt ezeket a neveket említem, mert azért legyen világos, hogy a kultúra ügye egyáltalán nincs a horizontban. Mellékes. Ez alaphiba. Szeretném hinni, hogy a puszta jelenlétem segít abban, hogy erre az ügyre egy kicsivel több figyelem terelődjön.

MN: Egy példa. Tavaly a Dunán beszélgettél a KDNP-s Pálffy Istvánnal. Megemlítetted, hogy a magyar drámának nincs otthona, amivel ő lelkesen egyetértett, amire meg te kezdtél el bólogatni. De amíg te arra gondoltál, hogy a kortárs kultúrának nincs helye az életünkben, addig ő láthatóan oda akart kilyukadni, hogy a Nemzeti Színház ma egy "liberális fertő".

KE: Remek példa. Ugyanaz, mint mikor együtt szavazunk a Jobbikkal. Ugyanazt nyomjuk, ellenkező okokból.

MN: Kicsit tényleg ufónak tűnsz a parlamentben, például amikor az ügynökkérdésben felszólaltál, olyanokat mondtál, hogy emeljük fel szívünket, meg hogy miket írt Dante az árulókról. Nincs néha az az érzésed, hogy a te nyelvedet nem is értik?

KE: Mikszáthot olvasva ledöbbensz, hogy a 19. század végén kik ültek a Tisztelt Házban: jelentős részük komoly humánértelmiségi. Ma inkább technokraták, a polgármestereken kívül jogászok, mérnökök, orvosok, közgazdák, mezőgazdászok. Ők másként beszélnek, világos, de azért én sem kínaiul nyomom.

Neked ajánljuk