A kata szigorításával még több egészségügyi dolgozó tűnhet el a rendszerből
A MESZK azt kéri, tegyenek kivételt a fő- és mellékállásban tevékenykedő egészségügyi szakdolgozókkal.
A MESZK azt kéri, tegyenek kivételt a fő- és mellékállásban tevékenykedő egészségügyi szakdolgozókkal.
Aki az átlag felett fogyaszt gázt és áramot, a többletfogyasztását piaci áron kell megfizetnie, mert arra már nem vonatkozik a rezsicsökkentés. Gulyás Gergely szerint az augusztustól életbe lépő intézkedés a magyar háztartások háromnegyedét nem érinti.
Nyolc konkrét területen vár előrelépést a kormánytól az Európai Bizottság.
A demonstrációt a Momentum szervezi, a párt elnöke is beszédet mond.
Az iparkamarai elnök ostobaságnak nevezte, hogy ne lett volna egyeztetés a kata átalakításáról.
Orbán Viktor az "energia-veszélyhelyzetről" tanácskozik minisztereivel.
A köztársasági elnök szerint a családtámogatásokkal azt akarják elérni, hogy ne azok járjanak jól anyagilag, akik nem vállalnak gyereket.
Debrecenben és Szegeden is megmozdultak az emberk, hogy kifejezzék nemtetszésüket a kormány módosítása ellen.
Mindhárom érdekképviseleti szervezetnek van baja a törvénymódosítással.
A Semjén Zsolt által benyújtott törvénymódosítást 120 igen és 57 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadták el.
A taxisok szakmai érdekképviselete 24 órán belül korrekciót kér a kormánytól.
"Az egészségügyben tovább nehezíti az ügyeletek kiállítását, akadályozhatja a betegek folyamatos ellátását."
A főpolgármester is megszólalt az új kata-törvény kapcsány. A tüntetések miatt a budapestiek megértését kérte.
A katatörvény elleni tiltakozás a Margit hídról terjedt át az Erzsébet hídra. Fotók a demonstráció helyszínéről.