Novák Katalin: Brazília fociban világbajnok, mi a családtámogatásban

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. július 13.

Belpol

A köztársasági elnök szerint a családtámogatásokkal azt akarják elérni, hogy ne azok járjanak jól anyagilag, akik nem vállalnak gyereket. 

A magyar családpolitika célja visszaadni a gyermekvállalás társadalmi megbecsültségét - mondta Novák Katalin köztársasági elnök kedden az Academia Paulista de Letras rendezvényén Sao Paulóban.

A köztársasági elnök előadásában kifejtette a magyar családpolitika eredményeit és célkitűzéseit. Elmondta, hogy a magyar népesség száma 1981 óta minden évben csökken, szükségessé vált ennek megállítása. Ahhoz, hogy megszülessenek a kívánt gyermekek és annyi gyermek szülessen a családba, amennyit a szülők szeretnének, olyan intézkedéseket kellett hozni, amelyek elősegíthetik ezt a folyamatot.

Novák Katalin kiemelte: vissza kell adni a gyermekvállalás társadalmi megbecsültségét, el kellett érni, hogy ne azok járjanak jól anyagilag, akik nem vállalnak gyermeket. Mindezt a többi között adókedvezményekkel, kamatok csökkentésével, otthonteremtési támogatással, bölcsődei hálózat kiépítésével segíti Magyarország.

Rámutatott: a 2011-ben elfogadott alaptörvényben rögzítették, hogy a házasság egy férfi és egy nő kölcsönös elhatározáson alapuló kapcsolata. Azt is kimondja a magyar alaptörvény, hogy az életet a fogantatástól fogva védelem illeti meg, s a közelmúltban helyezték el az alaptörvényben azt a mondatot is, hogy az apa férfi, az anya nő.

Novák Katalin hangsúlyozta: Magyarország a GDP több mint 6 százalékát fordítja a családok támogatására.

"Brazília a futballban világbajnok, mi a családok támogatásában vagyunk világbajnokok" - jelentette ki, hozzáfűzve: szeretnék divattá tenni a gyermekvállalást.

A családpolitikai eredményeket ismertetve elmondta: Magyarországon az elmúlt évtizedben kétszeresére emelkedett a házasságkötések száma, felére csökkent az abortuszoké, ezzel párhuzamosan pedig a gyermekvállalási kedv is folyamatosan növekszik.

Novák Katalin az előadása előtt Hegyi Ferencnek, a Sao Pauló-i Magyar Ház elnökének a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adta át a Brazíliában élő magyarság identitásának megőrzéséért, illetve közösségi életének fejlesztését több évtizede önzetlenül szolgáló tevékenysége, valamint a Magyar Diaszpóra Tanács Latin-amerikai Regionális Ülésének keretében végzett munkája elismeréseként.

A díjátadó ünnepségen Novák Katalin a magyarságukra büszke emberekre hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy lehet büszke magyarnak lenni Budapesten, Lendván, Marosvásárhelyen és Sao Paulóban is. Azt mondta, lehet valaki tízezer kilométerre Budapesttől is büszke magyar, és lehet valaki olyan is, aki Budapesten él, és mégsem büszke a magyarságára.

"Jó most olyan emberek között lenni, akik büszkék arra, hogy magyarok, és akik nemcsak magyarok, hanem brazilok is, akik kettős identitással élnek. Hegyi Ferenc is ilyen ember" - mutatott rá, hozzátéve: "Magyarország köztársasági elnökeként a magyar emberek szeretetét hoztam el ide önökhöz Sao Paulóba".

Novák Katalin emlékeztetett, hogy hétfőn megbeszélést folytatott Jair Bolsonaro brazil elnökkel, akivel együtt imádkozott azért, hogy az a háború, amely most Magyarország szomszédságában zajlik, minél előbb véget érjen.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.