A momentumos Hollai Gábor szerint le akarták járatni a miniszterelnök-jelölti vitán

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 25.

Belpol

A párt XVI. kerületi jelöltje szerint a helyi MSZP-s indulót akarták ezzel mandátumhoz segíteni. 

Tegnap este rendezték meg a második miniszterelnök-jelölti vitát, amelyen a pártok problémás indulói is szóba kerültek: Karácsony Gergely például azt mondta, ha zuglói lenne, nem az MSZP-s Tóth Csabára szavazna.

Ugyanakkor a főpolgármester azt is elmondta, hogy nem az etikai eljárások és kizárások viszik előre az előválasztást, ez egy fájdalmas folyamat, de jó, hogy kiderült például a XVI. kerületi momentumos jelöltről az, hogy a devizakárosultakon nyerészkedett. Hollai Gábor erre a kijelentésre a Facebookon reagált

„A vád igazságalapja az, hogy három alkalommal vásároltam ingatlant bírósági árverésen, melyekből az egyik - mint ez számomra is utólag derült ki - devizahiteles tartozás miatt került árverésre. Az árverés nyílt és anonim volt, bárki részt vehetett rajta. A 73 nm2-es ingatlant kikiáltási áron, a becsérték 100%-án, 33 millió forintért vásároltam meg. A vételárat a bírósági végrehajtónak kifizettem, majd az ingatlant közel 9 hónap múlva, miután az előző tulajdonos elköltözött, birtokba vettem. Ekkor szembesültem azzal, hogy az ingatlan nagyon rossz, erősen felújítandó állapotban van. Több költségbecslés után vált világossá számomra, hogy ekkora mértékű felújítást finanszírozni nem tudok, ezért az ingatlantól inkább megváltam, azt értékesítettem” – írta. 

A Momentum helyi jelöltje szerint az elhangzottak a lejáratására irányultak annak érdekében, hogy az MSZP helyi jelöltjét segítsék mandátumhoz. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.