A Párbeszéd arra biztatja a DK-t és a Jobbikot, vonják meg a támogatást a problémás jelöltjeiktől

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 25.

Belpol

Finiselnek az előválasztó pártok.

„Az előválasztás a demokrácia ünnepe, ugyanakkor fájdalmas folyamat is. Fontos, hogy az ellenzéki pártok a jelöltekkel kapcsolatos ügyekre jó választ adjanak, és kielégítsék azt a jogos társadalmi igényt is, hogy az Orbán-rezsimmel szemben álló jelöltek megfelelnek az általuk támasztott erkölcsi, etikai normáknak. Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt és a mögötte álló Párbeszéd éppen e folyamat nyomán jutott arra a döntésre, hogy megvonja támogatását Tóth Csaba zuglói képviselőjelölttől. Amilyen fontos a jogi feddhetetlenség, annyira lényeges a fent említett minimum, a társadalmi érzet” – írja Facebook-bejegyzésében a Párbeszéd. 

A párt bízik benne, hogy a döntésük katalizálja a tisztulási folyamatot, és más pártok is hasonló elhatározásra jutnak. Közleményük szerint nem szabad sem Tóth Csaba, sem a jobbikos Farkas Péter Barnabás, sem pedig a DK-s Ráczné Földi Judit ügyét relativizálni.

„A náci karlendítés náci karlendítés, az offshore céges érintettség offshore céges érintettség. A Párbeszéd üdvözölné, ha e két politikustól pártjaik ugyanúgy megvonnák a támogatást, mint ahogyan megtettük azt Tóth Csabával szemben”

– írja a Párbeszéd. 

Farkas Péter Barnabásról a héten jelent meg egy felvétel, amelyen a mozdulata náci karlendítésre emlékeztet. Először a Momentum, később Karácsony Gergely, szombaton pedig az LMP vonta meg támogatását a Jobbik jelöltjétől. Ráczné Judit pedig a VálaszOnline cikke nyomán offshore-gyanúba keveredett. 

Tegnap Karácsony Gergely a miniszterelnök-jelölti vitán jelentette be, hogy ha zuglói lenne, nem szavazna Tóth Csabára – ennek nyomán szombaton a Párbeszéd, a Jobbik és a DK is megvonta tőle a támogatást, viszont az MSZP-s képviselő a hírek szerint nem lép vissza

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.