Navracsics is elismerte, hogy befagyaszthatják a 3000 milliárd forintnyi uniós pénz
A helyreállítási tervet viszont még az idén elfogadhatják.
A helyreállítási tervet viszont még az idén elfogadhatják.
Üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt.
Felújított mozi-, smink- és zeneszoba. Áder beköltözése előtt 38,5 milliót költöttek az ingatlanra.
Bodrozsán Alexandra rövid időn belül a második, aki úgy döntött, hogy elhagyja pártját és a DK-nál folytatja.
Az Emberi Jogok Bírósága szerint több gond is van a magyar választási rendszer nemzetiségi voksolást szabályozó részérvel. El is marasztalta Magyarországot két nemzetiségi szavazónak igazat adva.
A fiatal nő a Dunába akart ugrani, a rendőrök húzták vissza.
A kormány új gazdasági társaságot is alapított erre a célra.
Egy év alatt 22 400 járatot bonyolítottak le a vonalon.
A lap az 55. évfolyamában járva hozta meg a döntést. Azonban az online felülete megújul, többféle igényt is kielégít majd a jövőben a tervek szerint.
Továbbra is Orbán Viktor felelős a következmények elhárításáért.
A rendőrségi határozat szerint a lejárató kampány végrehajtói bűntettet követtek el.
Így azok a jegybankelnök fizetésével együtt folyamatosan emelkednének.
A lejárt adósság kétharmada a kormányhivataloknál, a rendőrségnél és a Belügyminisztériumnál halmozódott fel.