Karácsony a Városháza-ügyről: Az egész egy nagy kamu

  • narancs.hu
  • 2022. november 28.

Belpol

A rendőrségi határozat szerint a lejárató kampány végrehajtói bűntettet követtek el.

„Amit eddig sejtettünk, arról már papírjuk is van: egy hazug lejárató kampány keretében kormánytagok és fideszes politikusok bűncselekményhez asszisztáltak” – írta Facebook-oldalán Karácsony Gergely. A főpolgármester azután posztolt a „Városháza-ügyről”, hogy egy rendőrségi határozat kimondta: bűncselekményt követtek el Bajnai Gordonnal szemben, amikor lehallgatták és manipulálták a városháza eladásáról szóló tárgyalás felvételeit. 

A volt kormányfő hozta nyilvánosságra azt a határozatot, amely rögzíti: a mondandója értelmét megváltoztatva a hangfelvételt manipulálták, majd ezt a manipulált felvételt széles körben terjesztették. Vagyis bűncselekményt követtek el. Karácsony szerint a határozat különösen érdekes része, hogy Bajnai Gordont egy profi hang- és képrögzítő eszközökkel felszerelt helyre „csalták megbeszélésre”. A főpolgármester posztjában ezt titkosszolgálati módszernek nevezte, amely „pont olyan, mint az úgynevezett kompromat, amit politikai ellenfeleik hazug lejáratására szoktak bevetni Oroszországban.”

Bár a Bajnai Gordon által közzétett határozat kimondja: a lejárató kampány végrehajtói bűntettet követtek el, azt, hogy ki volt a tettes, egyelőre nem sikerült megállapítani. A volt miniszterelnök ezzel kapcsolatban megjegyezte: „biztosan segítene, ha a nyomozásban a beszélgetés négy résztvevője közül nem csak hármat hallgattak volna meg”.

A főpolgármester felidézte, bár „a fideszes lakájmédia, kormánytagok és a fővárosi Fidesz bevonásával hónapokig szórakoztatta magát és a közvéleményt egy nyilvánvaló hazugsággal”, valójában senki nem adta el, és nem is akarta leadni a Városháza épületét. Karácsony úgy fogalmazott: „az egyész egy nagy kamu.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.