A vádalkut kötött tanú vallomásával, a kaotikus házipénztárokkal folytatódott a Schadl-tárgyalás

  • narancs.hu
  • 2023. október 24.

Belpol

Schadl letartóztatása után az egyik tanú átírt az excel-táblázatokban Schadlre vonatkozó részeket.

Házipénztár mindegyik végrehajtói irodában van. Az ebben található néhány milliós pénzösszegekből fedezték az irodák a napi kiadásaikat, például benzinpénzt, kávét – derült ki Schadl György bírósági tárgyalásának újabb alkalmával.

Továbbra is Schadl György másik bizalmasát, S. Tímeát hallgatták meg a végrehajtói kar volt elnöke és az egykori igazságügyi miniszterhelyettes és fideszes exállamtitkár, Völner Pál korrupciós perében kedden a bíróságon.

S. Tímea évekig szorosan együtt dolgozott Schadl Györggyel – előbb a beosztottjaként, majd végül egy olyan végrehajtó alatt dolgozott, aki már beismerte a bíróságon, hogy Schadl pénzért cserébe tette őt pozícióba.

S. Tímea, a Schadl-ügy tanúja múlt heti meghallgatásán azt mondta, miután Schadl megjelent a szigetszentmiklósi irodában, onnantól ő töltötte a házipénztárat, ezt pedig egy Excel-fájlban S. Tímea vezette. Ugyanúgy, ahogy tette azt Budaörsön Schadl bizalmasa, F. Vivien. Ennek az Excel-fájlnak a neve szintén házipénztár volt. Kedden ezeknek a táblázatoknak az átnézésével folytatódott a Schadl-ügy bírósági tárgyalása – tudósít a hvg.hu.

Ahogy F. Vivien, úgy S. Tímea is még a nyomozás alatt vádalkut kötött az ügyészséggel, ezért nem vádlott, csak tanú a Schadl–Völner-perben.

S. Tímea táblázata azonban alapjaiban különbözik attól, mint amit a nyomozók 2021. november 5-én lefoglaltak Schadl György irodájában. S. Tímeát ugyanis csak hónapokkal Schadl letartóztatása után kapták el a nyomozók, addigra pedig, hogy védje a Schadlnek a vád szerint fizető F. Miklós szigetszentmiklósi végrehajtót, átírta a táblázatokban Schadlre vonatkozó részt arra, hogy "Miklós hozta" – írja a lap. Később ezt a trükköt maga vallotta be a nyomozóknak, F. Miklós pedig beismerte már a bíróság előtt is, hogy valóban fizetett Schadlnek a kinevezéséért.

S. Tímea több irodában is dolgozott egyszerre. Vallomása szerint a szigetszentmiklósi iroda vezetése mellett Schadl felkérte, hogy segítsen be először a fonyódi végrehajtói irodának, majd később az Üllői úti végrehajtói irodának is. A pénzügyek így kavarodtak össze. Schadl ugyanis S. Tímea elmondása szerint mindhárom általa kezelt iroda házipénztárát töltötte. De előfordult olyan is, hogy az Üllői úti iroda házipénztárába szánt pénzt Schadl bizalmasával, M. Viktorral a szigetszentmiklósi irodába küldte. Ezeknek az összegeknek a jelölése pedig teljesen össze-vissza van a táblázatokban.

S. Tímea akkor kérte Schadltől az irodák házipénztárainak töltését, amikor az kifogyott. De elmondása szerint volt olyan, amikor a végrehajtói kar főnöke nem reagált elég gyorsan. A kért pénzt ugyan egy-két napon belül küldte, viszont abban az egy-két napban is működniük kellett valamiből, így

saját pénzéből rakott be a házipénztárba, volt, hogy 400 ezer forintot.

Ezt később visszakapta, Schadl megtérítette a kárát.

A szigetszentmiklósi iroda házipénztárának ügyei Schadl 2021. november 5-ei letartóztatása után is zavarosak. F. Miklóst, az akkori végrehajtót ugyanis a nyomozók elkapták, de ő néhány napon belül szabadult az őrizetből. Ezt követően pedig azonnal a pénzhez nyúlt: felmarkolta a szigetszentmiklósi és az Üllői úti iroda osztalékát is, ez pedig nagyjából 130 millió forintot jelentett – írja a hvg.hu.

Az egyik táblázat szerint azonban nem csak az osztalékokat vette ki, hanem egyszer felvett egy 900 ezer forint körüli összeget is a szigetszentmiklósi végrehajtói iroda házipénztárából is.

S. Tímea a bírósági meghallgatásán nem tudta megmondani, hogy ez a pénz miért, mire kellett F. Miklósnak.

A keddi tárgyaláson a tudósítás szerint a bíró felmutatott több kézzel írt papírlapot is, az egyiken az szerepelt, hogy "1 millió, Timi kivette, Miklós tud róla", és egy dátum: 2021. november 11. Vagyis 6 nappal Schadl letartóztatása után. Ebben az időszakban S. Tímea elmondása szerint a végrehajtói kar volt főnökének irodájában, Budaörsön káosz volt, azt sem tudták, hogy ki tudják-e fizetni a számláikat. S. Tímea azt állította, ezt az 1 milliót arra szabadították fel, hogy ha kellene, akkor átvigyék Budaörsre segítségként. Végül erre nem volt szükség, így a pénz az Üllői úti iroda házipénztárában landolt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.