A fejlődés utolér - Ingatlanberuházás a Hajógyári-szigeten

  • Bogár Zsolt, Somlyódy Nóra
  • 2006. március 23.

Belpol

Kis magyar Las Vegast szeretne a Hajógyári-szigeten rejtőző római kori maradványok helyére az Álomsziget Kft. A megegyezés felé haladnak a sziget beépítésében érintett felek - ha már nem visszafordítható a terület három évvel ezelőtti, törvénysértést sem mellőző privatizációja.

Kis magyar Las Vegast szeretne a Hajógyári-szigeten rejtőző római kori maradványok helyére az Álomsziget Kft. A megegyezés felé haladnak a sziget beépítésében érintett felek - ha már nem visszafordítható a terület három évvel ezelőtti, törvénysértést sem mellőző privatizációja.

Két hónapos egyeztetésen van túl a főváros, az óbudai önkormányzat és az Álomsziget Kft. a Hajógyári-sziget egynegyed részének beépítése ügyében. A beépítés feltételeit meghatározó, fővárosi megbízásból készült kerületi szabályozási tervet (kszt) március 30-án tárgyalja a közgyűlés. Több mint kétséges, hogy összehangolható-e a beruházás és a romjaiban is összefüggő római közigazgatási központ megőrzése.

Az aktuális huzavona tárgya az Álomsziget Kft. új idegenforgalmi központot - azaz 10 000 fős konferencia-központot, 3300 szállodaegységet, kaszinót, fürdőt, színházat, múzeumot, kikötőket és a szükséges infrastruktúrát - tartalmazó programja volt. A mintegy egymilliárd eurós beruházás a Kis-szigeten és a Nagy-sziget keleti nyúlványán, összesen 32 hektáros területen 320 000 hasznos négyzetmétert érint. A szabályozás - amit Nagy Béla várostervező vezetésével a korábbi kszt-hez hasonlóan a Mű-Hely Rt. készített - egy-egy nagy félköríves alakzatban helyezi el a szállodát és a konferenciaközpontot a kaszinóval, előbbit az öböl csúcsában, utóbbit a Nagy-sziget keleti nyúlványában, szemben a helytartói palota romterületével. A kongresszusi központ és a Pest felé néző Duna-part között sorakoznak az apartmanszállók és a gyógyfürdő. Egy harmadik hangsúlyos építészeti elem a Kis-sziget csücskébe kerül, az Árpád hídtól délre.

A magántőke persze nem tegnap kezdett szemezni a páratlan lehetőségekkel kecsegtető szigettel. A nyolcvanas évek derekára tehetők az első fejlesztői elképzelések. A hazai hajóépítő-ipar ekkoriban már komoly gondokkal küzdött: a keleti partnerek nem fizettek, a nyugati technológiáról lecsúsztunk, és a hajógyártás iránti kereslet is megcsappant. Az angyalföldi párttitkár, Angyal Ádám, a Ganz Danubius (GD) Hajó- és Darugyár vezérigazgatója azzal látott neki a vállalat szanálásához, hogy az óbudai gyárat eladja külföldi befektetőnek, a befolyt pénzt pedig az Újpesti-öbölben lévő üzem fejlesztésére fordítja. Az első építészeti koncepciókat már 1986-87-ben legyártották. A fejlesztési skála később a római kori maradványok rekonstrukciójától és a reformkorban idetelepült hajógyár köré szervezett szabadidős zónától a hely ókori szelleméhez illő birodalmias agyonépítésig terjedt.

Az első privatizációs kísérlet 1991 elején ment fuccsba: a GD Hajó- és Darugyár előszerződést kötött a dán Baltica Finans AS és a JPC Enter-prise nevű céggel, ám az Antall-kormány nem járult hozzá az értékesítéshez. Ehelyett létre-hozta a Hajógyári Sziget Vagyonkezelő (HSZV) Kft.-t, melybe tőkeemeléssel apportként bevitte a telkeket a rajtuk lévő épületekkel és a hozzájuk tartozó eszközökkel (gépekkel). A vagyonkezelőt arra kérte, hogy dolgozza ki a terület - új funkciókat is tartalmazó - részletes rendezési tervét, és illessze be az általános budapesti rendezési tervbe. A céget pedig úgy működtesse, hogy az megálljon a saját lábán.

Amikor a HSZV Kft. létrejött, az "budai Hajógyárnak két gazdája volt: 40 százalékban a tisztán állami tulajdonban lévő GD Hajó- és Darugyár (telkei a Kis-szigetre esnek), 60-ban a többségi állami tulajdonú GD "budai Hajóépítő Rt. (ahová most az Álomsziget fő fejlesztési céljai koncentrálódnak). Miután 1992-93-ban megindult a két céggel szemben a végelszámolási eljárás, a hoppon maradt hitelezőket a HSZV Kft. miniüzletrészeivel fizették ki. Így lett a vagyonkezelőnek több tucat tulajdonosa, miközben az állam közvetlen befolyása a 2003-as privatizációig mindvégig megmaradt. A HSZV Kft. ezzel a struktúrával meglehetősen bizarr képet festett: idővel off-shore hátterű cégek jelentek meg benne, miközben egyéb társaságok is jöttek-mentek a tagok között.

A HSZV Kft. alapításakor a sziget északi részét a magyar állam tulajdonolta és a Hon-védelmi Minisztérium kezelte. Az utóbbi üzemeltette a nagy Duna-ág felőli oldalon a honvédüdülőt és a Bp. Honvéd kajak-kenu csónakházát. Miután az északi területek döntő többségét kitevő közparkot a Fővárosi Kertészet gondozta, a kezelő jogán Demszkyék igényt formáltak a területre. Az éveken át húzódó perben a közpark nagyobb része (a sziget kb. 63 százaléka) a fővárosra szállt. A III. kerületnek nincs a szigeten jelentős tulajdona: csak egy ártéri erdős, mocsaras sáv van a nevén.

Hogy a magántőke mondja ki a döntő szót a hajógyár jövőjéről, azt a magyar állam határozta el, amikor a kissé elhanyagolt, de alapvetően zöld, ráadásul izgalmas régészeti és műemléki értékeket tartalmazó csomagot a 90-es évek elején

a privatizációs listára tette,

és ezt a döntését sosem vonta vissza. Az Antall-kabinet a hajógyárat csak az expóálmokba szőtte bele, de a sziget rossz megközelíthetősége miatt a kiszolgáló létesítmények idetelepítését idejekorán elvetette. A Horn-kormány viszont már komolyan gondolta: miután 1996-ban az illetékes hatóságok egy huszáros hajrával jóváhagyták a részletes rendezési tervet, a brit-izraeli érdekeltségű CP Holdings a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank közreműködésével megvette az egyik alapító, a GD "budai Hajóépítő Rt. végelszámolójától a HSZV Kft.-ben meglévő üzletrészét, és ezzel a második legerősebb tulajdonosi pozícióba került.

A privatizációs pályázatot az állami üzletrészre végül mégsem írták ki: egyrészt az ellenzék élesen bírálta a Horn-kormányt, hogy a Danubius szállodacsoport és az ÁTI Depo Közraktározási Rt. után rövid időn belül újabb jelentős állami vagyont "engedne át" a Sir Bernard Schreier fémjelezte brit befektetői csoportnak, amely a rendszerváltás után az egykori külkereskedelmi vállalatokból összerakott Investor Holding Rt. megvásárlásával tette le névjegyét. Másrészt ekkor robbant először a Hadrianus-bomba, amit a régészek és a műemlékvédők a jelenlegi kszt-tervezet tárgyalásánál is kiélesítettek. A hajógyár területén lévő római kori helytartói palota romjait a műemléki törvény 1992-ben sorolta "az állami tulajdonból ki nem adható" kategóriába. A törvény betűjét lényegében már ekkor megsértették, hiszen a romok társasági tulajdonban voltak - még ha az állam többségben is volt a HSZV Kft.-ben. Ezt követően a CP Holdings újabb üzletrészvásárlásokkal igye-kezett minél jobban birtokon belülre jutni, de aztán kénytelen volt belátni, hogy a kritikus mennyiséget úgysem tudja megszerezni, és szállodatervei megvalósításához nincs is szüksége a teljes hajógyári területre.

Miközben a privatizáció egy évtizedet késett, a döntően állami kézben lévő HSZV Kft. jóvol-tából színes élet sarjadt a hajógyár romjain. A vagyonkezelő alapításakor 85 épületből mindössze 5 volt használatban, negyvenet pedig le kellett bontani. Nem volt gáz- és szennyvízrendszer, felújításra várt a víz- és elektromos hálózat, hegyekben állt a szemét. A fejlesztés lépésről lépésre haladt. A 160 milliós állami stafírungból az első pár épület rendbehozatalára és a közműfejlesztés elkezdésére futotta. A bérlők kedvezményeket kaptak a bérleti díjból, ha maguk is részt vettek az épületek megmentésében. Az egyik bérlő hozta magával a másikat, kialakultak bérlőcsoportok, megtelepedtek kis-, majd nagykereskedők (autó, bútor, ruha) és a kisvárosi létre jellemző szolgáltatók (vendéglő, posta, fodrász, nyomtatványbolt stb.). Speciális klaszterek honosodtak meg: a média-film-reklám világa mellett (Filmmúzeum, Pax TV, B. K. Stúdió stb.) szabadidős sportok sora telepedett meg (golf, tenisz, vízisí, falmászás, jachtkikötő). A HSZV Kft. is sikeresen működött: nem vett fel hitelt, nem adósodott el, de 2002-ig így is közel kétmilliárdot költött a bérlők beruházásaival együtt az ingatlanokra, az utolsó éves nyeresége pedig meghaladta a hétszázmilliót.

Kacskovics Fruzsina, a HSZV Kft. 2002 áprilisában visszahívott ügyvezetője ellenezte a társaság privatizációját. A Narancsnak azzal érvelt, hogy a vállalkozást a sziget adottságai miatt nem lehetett az értékbecslők által megállapított piaci áron eladni, és még így is megkérdőjelezhető a beruházás elvárt megtérülése. Felmérhetetlen kockázatot jelent, hogy a régészetileg védett területet minden építési munka megkezdése előtt "meg kell kutatni", s a lelet minősége befolyásolhatja a tervezett épületek kialakítását. Amennyiben pinceszintet akarnak - márpedig az egyedüliként engedélyezett mélygarázsok miatt ez elengedhetetlen -, kötelező talajvizsgálatot végezni, és ha szennyezett földet találnak, azt el kell valahol helyezni. Ugyancsak az építkezést drágító tényező, hogy árterületről van szó, a talajszint alatt víznyomás elleni szigetelést kell alkalmazni, a római romokat 8 méter mély résfallal kell körülvenni, nem is említve a szinte műszakilag is megoldhatatlannak tűnő biztonságos árvízvédelmet. A volt ügyvezető szerint e problémákat egy állami többségű cégben jobban lehetett volna kezelni, hiszen nem szorított volna a feltétlen beépítési kényszer, nem adódott volna a költségekhez a terület tulajdonjogának a vételára, és nem lett volna szükség új szabályozási terv elkészítésére, a belefeccölt pénzre. A stratégia készen állt az ütemenkénti fejlesztésre a cég eladása nélkül, annak állandó nyereségessége mellett. Az ÁPV Rt. azonban éreztette: a társaságot értékesíteni kívánja, és mindenféle, tartós állapotot eredményező fejlesztést megakadályozott. Ennek szerinte egyetlen indoka lehetett:

az egyszeri magasabb bevétel

A privatizációs eljárás az ügyvezető szavait támasztja alá. Egy korábbi értékbecslés hiába taksálta a HSZV Kft.-t közel 10 milliárdra, 2003 májusában a Medgyessy-kormány ezen a limitáron nem tudott túladni az ÁPV Rt. üzletrészén (a 66 százalékos csomag 6,6 milliárd lett volna). A második nekibuzdulás hozott eredményt, amikor már a könyv szerinti értéknél nem volt szabad alacsonyabb árat mondani. A állami üzletrészt végül a HSZV Kft. egyik "kistulajdonosa" vitte el a másik orra elől. (A tagoknak elővásárlási joguk volt a vagyonkezelőre.) Persze korábban már a győztes cégbe bevásárolta magát Közép-Európa egyik legnagyobb ingatlanbefektetője, a hollandiai bejegyzésű, budapesti székhelyű Plaza Centers Europe BV, amely 4,6 milliárdot fizetett az állami üzletrészért. A tranzakciót kifogásolta az Állami Számvevőszék 2004-es jelentése, mivel az állam törvénysértést követett el a Hadrianus Palota elidegenítésével. A megkötött opciós szerződés ugyanakkor megengedi, hogy az állam - amennyiben rászánja az ehhez szükséges egymilliárd forintot - 2008-ig érvényesítse a visszavásárlási jogát. Egy ÁPV Rt.-s forrásunk szerint a kölségvetésnek erre aligha lesz pénze, de nem is kell: a befektető szerinte érdekelt az ingatlanberuházás közvetlen környezetének - így a romoknak - a rendbetételében.

A privatizációra kritikus pillanatban került sor, éppen mielőtt lejárt volna a rendezési terv. Építési engedély így is kiadható lett volna, ennek a III. kerület a változtatási tilalom elrendelésével ment elébe (ez idén szeptemberig hatályos). Közben a műemlékvédelmisek is kitettek magukért: 2003 óta négyről tizenháromra nőtt az egyedi védettség alá tartozó egykori gyárépületek száma. Hogy mekkora kockázatot vállal a beruházó, és mennyire veszélyeztetettek a feltáratlan régészeti leletek, arról megoszlanak a vélemények. Kaiser Anna, a szabályozáshoz tartozó örökségvédelmi tanulmány szerzője nem látja a tervben azokat a garanciákat, amelyek a leletekkel való méltó bánásmódot biztosítanák. Ennek egyik oka, hogy pontosan nem tudható, mit rejt a teljes sziget földje, hiszen szisztematikus feltárásra sosem került sor. (Nem véletlen, hogy autópályák nyomvonalán vannak a fő régészeti helyszínek, hiszen a törvény az építtetőt kötelezi a feltárás finanszírozására.) A részleges feltárások azonban azt mindenképpen kimutatták - s ez a régészszakmát nem érte váratlanul -, hogy az ötvenes években felszínre hozott helytartói palota csupán a központi eleme a hajdani limesen kiépült, a Római Birodalom hatalmát demonstráló együttes szigeten található részének. Az eddigiek alapján nem lesz meglepő, ha a gazdasági épületek és a védművek is előkerülnek, amikor megkezdődik a terület előkészítése a beruházás számára.

E leletek - Kaiser Anna szerint - a "potenciális műemlék" (jogilag egyébiránt nem létező) kategóriájába tartoznak, amelyekről nincs egyértelmű törvényi rendelkezés. Az örökségvédelmi törvény régészeti fejezete csak a feltárásra és a megőrzésre terjed ki, de az értékek védelmére már a műemléki rendelkezések vonatkoznak. Ekkor a lelet múzeumba helyezhető vagy in situ bemutatható (lásd a Flórián téri aluljárót), de akár vissza is temethető - lelete válogatja. A törvény két fejezete közötti hézag bizonytalanságot teremt: hogyan védjük azt, amiről nem is tudjuk, hogy pontosan micsoda és hol van? És ha az Álomsziget konferencia-központja a tervben éppen arra a helyre került, ahol a védműveket sejtik, mint azt Zsidy Paula régész jelezte? A szabályozási terv ezeket a feltárás nélkül bizonyíthatatlan tényeket feltételes módban kezeli; végül is abszurd lenne, ha a beruházó azért fizetné a feltárást, hogy végül ne tudja megvalósítani a programját. A konferencia-központ azonban három szinttel megy a felszín alá, ami a római maradványok megőrzésével nehezen fér össze.

De lehet mindezt úgy is látni, hogy a projektgazda a maga költségén elvégezteti azt az örökségvédelmi munkát, amire az államnak nem telne, sőt a helytartói palota méltó bemutatását is ő finanszírozza, amiről pedig végképp az államnak kellene kezeskednie. Mivel a beruházó vállalta e felelősséget, most már pusztán építészeti kérdés, hogyan oldja meg a maradványok bemutatását. Ha a leletek végül olyan kötelezettségek elé állítanák a beruházót, hogy a jelenlegi kszt szerint már nem valósulhat meg az építkezés, akkor új szabályozást kell készíttetni - hangsúlyozta Liszkay Krisztina, a szabályozási egyeztetésben az Álomsziget által felkért szakértő is (aki ezt megelőzően "buda főépítésze volt).

A napokban lezárult háromoldalú egyeztetés elsősorban az infrastrukturális kérdéseket érintette, de a fővárosi főépítészi iroda jelentős módosításokat ért el más téren is: a tízezer fős kongresszusi központ lement 3500 fősre; a sziget déli csúcsába tervezett 30 méteres építészeti hangsúly már csak 24 méter magas lehet, a palota és környezete védett területén új beépítés nem lesz lehetséges. Infrastrukturális ügyekben nemcsak a közművek és a belső utak kiépítéséről, hanem a "Las Vegas-i" szórakoztatóüzem napi több ezer élvezőjének szigetre, majd visszajuttatásáról van szó, amihez a jelenlegi közlekedés nem elegendő (például a Sziget Fesztiválra terelő vasúti "K" híd). Ezért a beruházás számos olyan infrastrukturális változtatást igényel, amely kerületi, illetve fővárosi kompetenciába tartozik. Ikvai-Szabó Imre, a városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes szerint a jelenlegi megállapodás része a fejlesztőre háruló K híd, a hajógyári csarnokokhoz ve-zető bejárati híd átalakítása, valamint a Szentendrei út-Bogdáni út csomópontjának megépítése, ahonnan a Duna alatt alagúton közelíthető meg a konferencia-központ. Végezetül lehetőségként megmaradt az Árpád hídról a szigetre vezető lehajtó megépítése, de ezt a "végső esetre" tartják fent.

A kerületi kompetenciába tartozó fejlesztések közül a beruházó a Szentlélek tér és az Árpád hídi HÉV-megálló felújításán kívül egyebek mellett kiépíti az Árpád híd és az Árpád fejedelem út közvetlen felhajtóját, és elvégzi a szigeten a fővárosi tulajdonú közpark területére eső zöldfelületek, sportpályák felújítását. A soft egyezségek közé tartozik például az is, hogy a Sziget Fesztivált nem akadályozhatja (de támogathatja) a déli luxuspark. Fővárosi fejlesztési szempontból így - ha már meg kell történnie - előnyös színben tűnik fel az Álomsziget Kft. beruházása, hiszen több tízmilliárdos közösségi fejlesztést tartalmaz, és a várost ráhelyezi a nemzetközi konferenciaturizmus térképére, amire önerőből nem telne. A megállapodás célja tehát egy településfejlesztési szerződés megkötése a helyhatóságok és a beruházó között, amely jelentős pontokon garanciavállalásra kötelezi a beruházót; például bizonyos építkezések engedélyezését bizonyos közberuházások megkezdéséhez köti.

Végül nézzük, milyen is lenne az Álomsziget. Faállomány tekintetében a kszt a területen regisztrált 800 egyedből 89-et tart "feltétlen megőrzendőnek" (a maradékot helyben őrizné meg, átültetné, illetve másutt pótolná). A terület árvízveszélyes, ezért beépíthető része egy méterrel

megemelt "zöld platóra"

kerül, ami a fákat és az újonnan létesítendő utakat is érinti; a fák gödrökbe kerülnek, a megemelt épületek és utak pedig rézsűkkel csatlakoznak a terephez, amitől az egész új táj hullámzó látványt kap. Az épületek a fák koronaszintjéig érhetnek, ebbe négy emelet fér bele. Emiatt számos vívmány, így a parkolók és például a kaszinó is egyfajta "Les Halles-i" megoldással, átriumos bevilágítással a föld alá kerül. És ha éppen ott bukkannak elő a legfontosabb római kori leletek, akkor a meghívott építészeket állítja majd nagy kihívás elé, hogy a császári Róma maradványait egyeztessék a huszonegyedik század mélygarázsával.

Plazaremix

Az izraeli-holland érdekeltségű Plaza Centers (PC) a Nasdaqon jegyzett Elbit Medical Imaging Ltd. ingatlanfejlesztéssel foglalkozó európai leányvállalata. A PC már a 80-as évek végén tárgyalt Angyal Ádám hajógyári vezérrel a terület hasznosításáról, és a Horn-kormány hatalomra kerülése táján is felbukkant lehetséges befektetőként. Az Álomsziget-projektet a Magyar Külkereskedelmi Bankkal közös konzorciuma jegyzi (a bank 2004-ben beszállt az Ercorner Kft.-be), de együttműködik a CP Holdingshoz köthető brit-izraeli befektetői körrel is. A PC ingatlanfejlesztési stratégiájának első célpontja a bevásárlóközpontok építése volt, de iroda-, lakópark- és wellness-szabadidőközpont-beruházásokat is tervez, az alábbi sorrendben. A cég Magyarországon 16 plazát épített és üzemeltetett, ebből 2004-ben tizenkettőt a francia Klepierre csoportnak, négyet pedig a brit Dawney Day csoportnak, Európa legnagyobb ingatlanalapjának adott el. Lengyelországban, Bulgáriában, Litvániában és Görögországban is üzemeltet plazákat.

Budapesten az Álomsziget-projekten kívül két megaberuházást visz: a Kerepesi úti "Lovi" helyén a térség legnagyobb bevásárlóközpontját, az Aréna Plazát építi, a volt Balettintézetet pedig Opera Plaza néven ötcsillagos luxusszállóvá alakítja át. Nemrég szó volt arról is, hogy a MÁV eladja a részére a BVSC-pályát, de erről végül nem született döntés. A PC lobbierejéről tanúskodik, hogy két ügyben is sikerült keresztülhúznia Demján Sándor városépítő számításait. A készülő ferihegyi gyorsvasútnak a mai állás szerint várhatóan nem a Nyugatinál (a West Endnél), hanem a Keletinél lesz a végállomása. És bár a budapesti fejlesztési tervek egyetlen új fővárosi konferencia-központról szólnak (ami a volt expótelken valósulna meg), az Álomsziget központi eleme mégis egy konferenciacentrum - információink szerint a Gazdasági Minisztérium ehhez már nem ad állami támogatást.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.